Századok – 1960

Tanulmányok - Varga Endre: A magyar jogszolgáltatás átszervezése II. József korában 736

A MAGYAR JOGSZOLGÁLTATÁS ÁTSZERVEZÉSE II. JÓZSEF KORÁBAN 745 Hiába tiltotta el József a kínpadot s .a halálbüntetést, hiába csökkentette a hóhérok számát — csak a kerületi táblák mellett hagyva meg egy egy ilyen állást a rabok bélyegzésére —, az egész Magyarországon, ahol azelőtt minden megyének, városnak, pallosjogú földesúrnak volt hóhéra, őszesen o-re. A halálbüntetés eltörlése nem a rendszer népszerűségét, csak a rablók számát és vakmerőségét növelte, akik, főleg a keleti és déli megyékben, népes bandákba verődve, a közbiztonságot egészen hihetetlen mértékig felborították. A fosztogatások, gyilkosságok teljesen bizonytalanná tették a közlekedést, sőt már kint a földeken a szántóvetők élete sem volt biztonságban. A helyi hatóságok ereje elégtelennek bizonyult a rablócsapatokkal szemben, melyek egy alkalommal (Arad megyében) magát az alispánt, a megyei hatóság fejét is foglyulejtették. A császár végül is, mint láttuk, kénytelen volt — elveit feladva — a statáriumot elrendelni. A halálbüntetés eltörlését így senki sem fogta fel annak humanitárius oldaláról, sőt az új törvény egyébként rideg, kegyetlen rendszabályai, az aránytalanul súlyos — a Codex szerint 100 évig kiszabható — börtönbüntetések, az egyszerre 100 bot kiméréséig terjedő testi büntetések, a kényszermunka s főleg az embertelen liajóvontatás (Magyarországon eddig szokatlan büntetés), amihez az elítélt tüzes vassal arconbélyegzése járult, általános ellenszenvet keltettek az egész országban. E „felvilágosult" büntető jogszolgáltatás valódi szellemére jellemző pl. a kancelláriának, a császári akarat tolmácsolójának az a pedáns rendelkezése, mely meghagyja a magyar bíróságoknak, hogy a bélyegzést kiszabó ítéleteikben mindig pontosan hatáiózzák meg: az elítéltnek csak az egyik, vagy mindkét arcára kell-e a bélyeget rásütni, s az mely formájú legyen, az-e, amelyik akasztófát, vagy az, amelyik akasztófát és kereket (a legmegszégyenítőbbnek tartott kivégzési mód eszközét) ábrázolja. A sokszor jelentéktelen ügyek miatt elítélt, megbélyegzett hajóvontató rabok embertelen szenvedéseinek, tömeges pusztulásának rosszallására még császári katonai parancsnokság egykorú jelentésében is találhatunk példát. Az idegen, osztrák büntetőjoghoz hasonlóan általános ellenkezést váltott ki a császárnak a német nyelv behozatalára irányuló rendelkezése is, annak sikertelensége viszont a fentebb elmondottak, a konok császári elhatározások kudarcának jellemző példája. A német nyelvnek a bírósági ügyvitelben való bevezetésére 1787. november 1-е volt első terminusként kitűzve. Ezt a császár később még egy évvel, 1788. november l-ig meghosszabbította. A bírák és ügyvédek azonban a kenyerüket veszélyeztető — a közhivatal viselés s az ügyvédi gyakorlat lehetőségét a nemet nyelv ismeretéhez kötő — rendelkezések ellenére sem tanultak meg németül, úgy hogy a fenti időpontot végül is 1790. november 1-ére kényszerült a császár elhalasztani, amikor rendszere már régen fel volt számolva. A bíróságok passzív ellenállása, amiben a hétszemélyes tábla is segédkezet nyújtott, ki tudta húzni az időt a rendelkezés végrehajtásának elkerülésére. A császár sikertelen kísérletei közül még egyről kell itt megemlékeznünk, mely különben a feudális magyar magánjog átalakítására irányuló törekvéseiről fentebb elmondottakhoz kapcsolódik vissza. Ez a Tabula Provincialis ügye. A feudális termelési viszonyokat szétfeszítő polgári fejlődés bontakozása, a fokozódó árutermelés szükségletei, másfelől a tőkeképződés előhaladása (az osztrák tőke érdeklődése), a XVIII. század folyamán már egyre aktuálisabbá tették Magyarországon is oly jogintézmények létesítését, melyek egyrészt a birtokos hitelképességének növelését, másrészt a hitelező jogbiztonságának fokozását szolgálják, melyek tehát kiküszöbölik azokat a károsodásokat, melye-