Századok – 1960
Tanulmányok - Hozzászólások Molnár Erik előadásához. Ember Győző; Székely György; dr. Horváth Miklós; Ságvári Ágnes; Szabolcs Ottó hozzászólásai; Nemes Dezső zárszava 59
64 ' HOZZÁSZÓLÁSOK MOLNÁR ERIK ELŐADÁSÁHOZ Az előadásnak az a helyes törekvése, hogy az elvi kérdéseket állítja középpontba, lehetetlenné tette, hogy a történetkutatás szervezeti problémáival és fejlődésével foglalkozzék. Ez kötelességemmé teszi, hogy legalább vázlatosan foglalkozzam néhány kérdéssel. A történészek gárdája, amint a referátumban felvetett elvi problémák is mutatják, ma már eléggé kiterjedt ahhoz, hogy a történeti korszakok és speciális kérdések egész sorát fel tudja dolgozni. A történészek gárdájának régi megbecsült és alkotásaikat tekintve sok esetben fejlődést mutató csoportja mellett az elmúlt tíz esztendőben a történészek hosszú sora emelkedett fel arra a szintre, hogy elmélyült részletkutatásokban és átfogó kérdések tárgyalásában megállhassa a helyét, méghozzá marxista szellemben. Emellett a szakmai utánpótlás is jelentős eredményekkel kecsegtet. Sok tennivaló lenne azonban éppen a Molnár elvtárs felvetette elvi kérdések szempontjából az utánpótlás biztosításában, a XVI—XVIII. századi specialisták képzésében, hogy a török és német forrásanyagot eredetiben tüzetesebben tanulmányozhassák. A történész gárda megvizsgálásánál legalább említeni kell azt az örvendetes tényt, hogy a Történelmi Társulat újjáépülő kereteiben a vidéki történészek ós tanárok mind nagyobb kedvet mutatnak és képességet árulnak el a történeti problémák tudományos feldolgozására és ez jelentősen előmozdítja a korábbi években sokszor pangó történeti studiumok, mint az agrártörténet, a helytörténet és a várostörténet sokoldalúbb és elmélyültebb kutatását. Az elmúlt évtized egyik nagy eredménye, hogy marxista szellemű felsőoktatási feladatok ellátására méltó történészeink száma is meggyarapodott, hiszen ezen keresztül a tanárképzés megemelkedő súlya mellett tudományunk a jövő közvéleményét is formálja. Sajnos, arról ma még csak sejtéseink vannak, hogy a történetírás milyen tényleges hatással van a közvélemény alakulására, ennek tüzetesebb felmérése ugyancsak a Történelmi Társulat szerveinek feladata volna. Említeni kell általánosítva is az elmúlt évtized nagy eredményét, a történettudományt művelő önálló intézmények egész sorának kibontakozását. A korszak kezdetén az Akadémia Történettudományi Intézete központi szervező és nevelő tevékenységet fejtett ki. Itt hozzátenném az előadáshoz, hogy 1953 előtt nemcsak az adminisztratív eszközöket helyeztük előnybe, hanem a munkaközösségeken és a Történelmi Társulaton keresztül intenzív nevelőmunka is folyt s a még nem marxista történészeknek megadott bizalom általában meghozta gyümölcseit. Ma azonban a kiszélesedett történész gárda és az önálló intézmények összefogása csak magasabb síkon lehetséges, ennek kimunkálására az intézetek, egyetemek ós levéltárak vonaláról megvan minden jóakarat s a további idő mutatja meg, mennyire lehet ebből az akaratból reális eredményeket biztosítani. A hivatalos intézmények mellett még számolni kell azzal az erővel is, amely a különféle újformájú munkaközösségek lehetőségeiben fejlődik, mint például az agrártörténeti vagy bányatörténeti munkaterületen vagy fővárosunk történetének feldolgozásában. Végül — de nem utolsó sorban — történetírásunk eredményeit az is segítette gyarapítani, hogy az elmúlt évtizedben a magyar történettudomány kiemelkedett elszigeteltségéből és visszavonultságából s nemcsak a testvéri országok történettudományával kialakuló szervezett kapcsolataink erősödtek meg, hanem — évek óta —még szélesebb nemzetközi fórumokon is hallatta hangját a magyar történettudomány. Molnár Erik áttekintése joggal hívja fel a figyelmet a magyar történetírás felelősségére a szocialista nevelés, a szocialista patriotizmus és az attól elválaszthatatlan proletárinternacionalizmus elterjesztésének nagy feladatában.
