Századok – 1960
Tanulmányok - Márkus László: A leninizmus hatása a szociáldemokrata történetfelfogásra a Tanácsköztársaság idején 626
628 MÁRKUS LÁSZLÓ jének, a munkásosztály forradalmi szerepének hangsúlyozása a tudományos szocializmus történetfilozófiai elveinek átvétele révén került a magyar társadalmi tudatba. Ez az átvétel azonban nem légüres térben ment végbe, hanem az engelsi meghatározás szerint: „minden korszak filozófiájának, mint a munkamegosztás meghatározott területének, meghatározott gondolati anyaga és előfeltétele, amelyet elődeitől kap, s amely kiindulópontja".4 A magyar szociáldemokrácia elméleti munkássága — eltekintve néhány kezdetleges kísérlettől — lényegében a századfordulón veszi kezdetét olyan történelmi körülmények között, amikor a nemzetközi munkásmozgalomban mély erjedés és ingadozás jelei mutatkoznak, amikor az opportunizmus, a „parlamenti idiotizmus" és a nyárspolgári reformizmus szélsőségei a forradalmi szindikalizmus ellenkező végletét váltották ki.5 A magyar munkásmozgalomban is megkezdődött a szociáldemokrácia forradalmi és opportunista szárnyának szétválása — jóllehet a forradalmi szárny a magyar munkásmozgalomban elsősorban anarcho-szindikalista jellegű, elméleti és gyakorlati tevékenységét illetően egyaránt, — és egységes forradalmi tömbbé csak az Októberi Szocialista Forradalom győzelme után kovácsolódik, mégis a tendenciákat tekintve helytálló a lenini megállapítás a magyar szociáldemokrata ideológia fejlődésére is, hogy a forradalmi szárny „a mozgalom proletár irányzatait", az opportunista szárny „az értelmiségi irányzatait fejezte ki".6 Ez az értelmiségi irányzat — és ez jutott szinte kizárólagos módon kifejezésre a szociáldemokrata párt elméleti munkásságában, ez alakította ki lényegében a szociáldemokrata történetfelfogást —, szoros kapcsolatban állott a magyar radikálisokkal. Ezek ugyancsak nem képviseltek egységes, zárt világnézetet, s bár a szociáldemokrata párt vezető ideológusai (Garami Ernő, Szabó Ervin, Kunfi Zsigmond, Rónay Zoltán, Pogány József) bírálták a radikálisok elméleti megnyilatkozásait, de azt nem kívülről tették, nem proletár osztályalapról bírálták a magyar „legális marxistákat", tehát Jásziékat. így törvényszerű, hogy végül — a Tanácsköztársaság bukása után — a szociáldemokrata ideológus többségének útja is az ausztromarxizmuson keresztül végül is — akárcsak Jásziéké — a polgári liberalizmushoz vezetett.7 A marxista törtónetfelfogás, kibontakozásának első periódusában, magán viselte tehát a magyar szociáldemokrata mozgalom elméleti korlátait, de mégis a haladó lépést jelentette előre a társadalmi tudat, a történeti gondolkodás fejlődésében. E történetfelfogás pozitív vonásai: a történelmi materializmus alapelveinek tudatos hansúlyozása és alkalmazási kísérlete az egyetemes és magyaV történelem egyes fejezeteire, a társadalmi fejlődés materialista és egyben dialektikus igényű szemlélete; a történelmi idealizmus elleni harc, ami egyúttal a materialista történetfelfogás demokratizmusának és antiklerikalizmusának előtérbe helyezését is jelentette. S mindezek a pozitív vonások a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi fellendülése, a proletárirányzat megerősödése következtében új ösztönzést nyertek, olyannyira, hogy e történetfelfogás 4 Engels — Schmidthez, 1890. X. 27. Marx—Engels, Vál. lev. Bpest, Szikra, 1950. 500. 1. 6 Lenin : Előszó Sorge levelezéséhez (1907); Lenin: Marx—Engels—marxizmus. Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, 1947, 180. 1. 6 Lenin : Munkásdemokrácia és burzsoádemokrácia, Művei 8. köt. 61.1. 7 Lenin a legális marxizmusról megállapította, hogy az „a marxizmus tükröződése a burzsoá irodalomban" és útja a bernsteini opportunizmuson keresztül nyílegyenesen á liberalizmusig vezet. Lenin Művei 8. köt. 61. 1.
