Századok – 1960
Tanulmányok - Lackó Miklós: Gyári munkásságunk összetételéről az ipari forradalom időszakában 595
598 LACKÖ MJKLÓS népesség arányáról az ipari forradalom előtti időszakban. 1805-ben a mintegy 9 millió lakosú országban kereken 88500 kézműves, iparos volt. 1840-ben — Fényes Elek adatai szerint — s az ország több mint 12 millió lakosából 117 000 a „mesterember és kontár", tehát az ipart önállóan űzők száma.14 Az ipari munkások (céh-legények, bányászok, manufaktúra-munkások) létszáma bizonyára elérte az iparosokét, az iparral foglalkozó egész népesség azonban még így is az ország lakosságának igen kis hányadát tette ki. Az 1857. évi — ugyancsak igen megbízhatatlan — statisztikai összeállítás az ország lélekszámát 13 600 000-re teszi, adatai szerint ebből 3 860 000 volt az ún. „termelő népesség", ezen belül 227 000 a „gyáros ós iparos" és 182 000 a „segédmunkás az iparnál", vagyis a „termelő nepesség mintegy 10%-a foglalkozott iparral.1 5 Ez a 10%-os arány azonban nyilvánvalóan erősen túlzott; a hibát feltehetően részben a „termelő" fogalmának helytelen használata, részben pedig az okozhatta, hogy az „iparos" kategóriába sorolták a mellékesen primitív háziiparral foglalkozó mezőgazdasági dolgozók egy részét is.1 6 Az „ipari segédmunkás" kategórián belül is igen alacsony lehetett a tényleges ipari bérmunkások száma. Túlnyomó többségüket a céh- és a kézműves ipar legényei tették ki, akik számára azonbai a munkás-helyzet nagyobbrészt csak átmeneti társadalmi állapotot jelentett. Egy nagyobb munkás csoport volt csak, amely már régóta valóban bérmunkás-sorsban élt: a bányászság és a kohómunkásság. Komolyabb gyári jellegű üzem a század közepéig alig néhá y volt Magyarországon. Az 50-es évek végén Budapesten a gépi erővel is dolgozó üzemek munkássága kb. 4—5000-re tehető.17 Az iparos-népesség összetétele s a háziipar helyzete még világosabban mutatja a korai tőkés ipari üzemformák fejletlenségét. Az ipari forradalom kezdetén — mint a későbbiekben még szó lesz róla — Magyarországon a viszonylag szűk iparosság fő típusa, legszélesebb rétege nem az alapvető közszükségleti cikkeket áruként gyártó kisiparos, vagy a többé-kevésbé már tőkés viszonyok között dolgozó (gyakran formailag „önálló") iparos-munkás, hanem az olyan — túlnyomórészt falusi — kézműves volt, aki nemcsak a tőkés termeléssel, hanem az egyszerű árutermeléssel sem állt szorosabb kapcsolatban.18 Az 1870-es évek elején, tehát a gyáripar első nagyobbarányúfellendülése idején a budapesti kereskedelmi és iparkamara területén (Budapesten, Pest, Szolnok, Esztergom, Fejér, Nógrád, Heves, Csongrád és Bács-Bodrog megyékben) 41 600 iparost írtak össze. Ezek 17%-a suszter és csizmadia, 9%-a szabó, 9%-a asztalos és bognár, 7%-a falusi kovács, 5%-a kőműves volt; jellemző, hogy a takácsok az iparosoknak csupá.i 6%-át, a vargák és tímárok alig 2%-át 14 Fényes Elek : Magyarország statistikája. Pest, 1842. I. köt. 115. 1. 16 Lederer Emma : Az ipari kapitalizmus kezdetei Magyarországon. Bpest, 1952. 28—29. 1. 16 Hogy a 10%-os arány erősen túlzott, azt közvetetten egy későbbi adat is bizonyítja: a majdnem 50 évvel később, 1900-ban megtartott népszámlálás is az iparral foglalkozó népesség arányát csupán 13,5%-ban állapította meg. 17 Sándor Vilmos : A budapesti malomipar kialakulása ( 1839—1880). Tarulmányok Budapest múltjából. XIII. Bpest, 1959. 342. 1. 18 Lenin a különböző ipari üzemformákat — a kapitalizmus fejlődésében elfoglalt helyüknek megfelelően — határozottan megkülönböztette egymástól. „A városokban a kézművesség a lót szükséges eleme, de a falvakban is nagymértékben eltrejedt, ahol is a parasztgazdaság kiegészítése." ,,. . . Az ipar e formájában még nem találhatók fel az árutermelés jellegzetességei. . . Ezért természetes, hogy a kézművességet ugyanolyan maradiság, elaprózottság és kisméretűség jellemzi, mint magát a kis patriarchális mezőgazdaságot." (Lenin : i. m. 328—329. és 330—331. 1.)
