Századok – 1960
Tanulmányok - Andics Erzsébet: A Habsburgok és a forradalmak elleni cári segítség kérdése 556
590 AND ICS ERZSÉBET pártütők minden reményüket, bármely nemzethez tartozzanak is, és a felkelők minden sikerét valamennyi ország forradalmárjai úgy üdvözlik, mint gonosz ügyük közeli diadalának előhírnökét." Ugyanaznap a Wiener Zeitung is hírül hozta az Orosz birodalom segítségül hívását. A kormány hivatalos lapja ezt a lépést azzal igyekezett a nagyközönség számára elfogadhatóvá tenni, hogy ugyancsak hangsúlyozta: a magyar forradalom „az európai felforgató párt összes erőinek az összefogása", „minden társadalmi rend felbomlása".17 4 —- Pár nap múlva a lap szükségesnek látta újra visszatérni a kérdéshez: „Ez a harc nem egyedül Ausztria fennállása, hanem az egész európai államszervezet ellen irányul. Éppen ezért nem indokolt, hogy Ausztria népei egyedül viseljenek minden áldozatot"17 5 — igyekezett szócsövén keresztül az osztrák kormány megédesíteni azt a keserű pirulát, hogy a magyar nép szabadságharcán ő maga nem volt képes úrrá lenni és a széles körben aggodalmat keltő cári intervencióhoz kellett folyamodnia. * » Ferenc József levele 1. Miklós cárhoz záróköve volt a hónapok óta húzódó alkudozásoknak: az orosz cár segítségülhívása Ausztria részéről befejezett ténnyé vált. Történt ez olyan időpontban, amikor sem az olmützi, sem a szentpétervári kormánynak nem volt tudomása a Debrecenben április 14-én kimondott trónfosztási határozatról, amellyel pedig eléggé hagyományossá vált okozati összefüggésbe hozni.17 6 Amint láttuk, I. Miklós cár intervenciója 1849-ben, az osztrák birodalom és a Habsburg-dinasztia megmentése érdekében nem véletlen történelmi fordulatok műve, nem egyik vagy másik történelmi személyiség szeszélyének, nem is a magyar forradalmi vezetők „balfogásainak" a következménye volt. Egyenes és szerves folyománya volt a két abszolutista hatalom, a Habsburgbirodalom ós a Romanovok Oroszországa között évtizedek óta fennálló reakciós szövetségnek, amelynek magját a „felforgató mozgalmakkal" szembeni kölcsönös fegyveres „segélynyújtás" képezte. Az ellenforradalmi intervenciós politika alapjait még az 1815-ös bécsi kongresszus fektette le, amelyen, mint ismeretes ,,a legkisebb dinasztia többet nyomott a latba, mint a legnagyobb nép".17 7 Az 1848—49-es eseményekkel foglalkozó szerzőink ezt a körülményt eléggé elhanyagolták, de még inkább azt a tényt, hogy 1833-ban a Habsburg-dinasztia kezdeményezésére ós szorgalmazására a szentszövetségi politika felújítására került sor Ausztria, Oroszország és Poroszország között. A münchengrätzi és berlini egyezmények értelmében újjászületett ellenforradalmi szövetkezés, az „új szentszövetség" a harmincas ós negyvenes évek folyamán domináló 174 Wiener Zeitung 1849. máj. 1. 175 Uo. 1849. máj. 12. 176 A trónfosztás híre csak május 2-án ért el az osztrák fővárosba (ld. Schwarzenberg bejelentését az osztrák minisztertanács máj. 2-i ülésén, St. A. W. — MR. Protokolle M. Z. 1341/849) és csak másnap, máj. 3-án hozta az osztrák sajtó, nevezetesen a kormány külpolitikai orgánuma, az „Österreichischer Correspondent" külön kiadásban. Erről tanúskodnak különben mind Medem, mind Magenis jelentései is. (Ld. Medem-Nesselrode 1849. máj. 2. — АВПР. Канц. 1849. Д. 186. л. 384. és Magenis—Palmerston 1849. máj. 4. Közölve: Correspondence... 193—194. 1.) Fenti tényt hangsúlyozzák Horváth Mihály, Gelich Richárd, Márki Sándor, Angyal Dávid, Szekfü Gyula, Révész Imre is. 177 Marx—Engels—Lenin—Stalin zur deutschen Geschichte. П. 2. 1053. 1.
