Századok – 1960
Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45
A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS FEJLŐDÉSE AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN 51 marxista felfogásának alapját már korábban megvetette. A korszak problémáinak részletes és meggyőző feldolgozásával, a jakobinus mozgalom igazi történetének bemutatásával, az ipar ós mezőgazdaság fejlődésének rajzával, általában a feudalizmus válságának kidolgozásával, Kossuth életrajzával, a „Forradalom és szabadságharc" c. kötet tanulmányaival, a Kossuth Emlékkönyvvel, valamint több értékes, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc ténykérdéseit és elvi problémáit tisztázó tanulmánnyal a marxizmus mindenesetre ezen a frontszakaszon törte át legkorábban a polgári történetszemlélet állásait. A marxista történetírás végleges eredményei közé tartozik, hogy nemcsak fővonalaiban, de részleteiben is bemutatta azt a valóságos gazdasági, társadalmi és politikai folyamatot, amely az 1848-as forradalom kitörésére vezetett. Végleges eredmény a forradalom jellegének megállapítása is. Ennek azonban ára és következménye volt. Ára az az öntudatlanul is opportunista magatartás volt, hogy történetírásunk nem mutatott rá kellő határozottsággal az 1848—49-es forradalom nacionalista korlátaira, s a polgári forradalommal szemben az 1919. évi proletárforradalom történetét elhanyagolta. Következménye abban állott, hogy az 1956. évi ellenforradalmi, nacionalista és polgári-demokratikus hullám feltöréséhez történetírásunk, annak az 1848-nak ragyogó példaként való odaállításával, amelyre az ellenforradalom is hivatkozott, akaratlanul hozzájárult. Komoly, s eddig nem eléggé méltányolt eredményei voltak a kapitalista Magyarország történeti kutatásának. Köztudomású, hogy a magyar polgári történetírás a tőkés korszak kutatását, különösen a gazdaság- és társadalomtörténet felderítését rendkívül elhanyagolta és csak a korszak politikai történetével foglalkozott valamelyest, ezzel is főleg publicisztikai jellegű írásokban. Itt tehát előmunkálatként hasznosítható feldolgozások csak elenyésző mennyiségben állottak rendelkezésre s emellett a források természete fiatal, illetve kezdő kádereinktől új kutatási módszerek kidolgozását kívánta meg. Mindezt figyelembe kell venni, ha az elért eredményeket helyesen akarjuk értékelni. A legátfogóbb eredménynek itt a magyar gyáripar történetének — az 1956-ot követő évekre is áthúzódó — megírását tekinthetjük, amelynek fejlődése — egyetlen hézagot nem tekintve — ma már egészében előttünk áll. Az idevágó munkák a magyar gyáripar fejlődése sajátos vonásainak kidolgozásával új eredményeket mutatnak fel az általános gazdasági fejlődés, a társadalom- és a politikai történet vonatkozásában is. A gyáripar története mögött az ipari fejlődés egyéb kérdéseinek és az agrártörténetnek feldolgozása — az utóbbi témakörben adott fokozott technikai nehézségek miatt is — háttérbe szorult. Hiányos volt a társadalomtörténet feldolgozása is. Ide többek között olyan fontos és még tisztázandó kérdések tartoznak, mint a parasztság s általában a kispolgárság felbomlási folyamata, a munkásosztály kialakulása, a nemzetiségek polgári fejlődése. Ezzel szemben a politikai történet alapvető kérdéseit — az 1880-ig terjedő időre vonatkozólag — az egyetemi tankönyvnek, a korszak politikai küzdelmeinek alapos elemzése útján, nagy vonalakban sikerült tisztáznia. Más munkák a nemzetiségi kérdés egyes oldalaival foglalkoztak. Itt azonban hátra van még az egyik főkérdésnek, a magyar nemzet és a magyarországi nemzetiségek részben azonos, de részben eltérő fejlődési irányának az elemzése és kimutatása. A nacionalista szellem maradványaitól a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó munkák mindenesetre mentesek maradtak. Történetírásunk érdemének kell betudni, hogy a XIX. század második felének történetében, amelyet a Szekfü-féle irányzat hajlandó volt a hanyatlás korszakának 4*