Századok – 1960
Tanulmányok - Molnár Erik: A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben 45
46 MOLNÁR ERIK van szükség, azoknak a tanulságoknak a fényénél, melyeket az ellenforradalom után le lehetett és le kellett vonnunk. Marxista történetírásunk további fejlődésének érdekében ezt a vizsgálatot kendőzés nélkül, egyéni szempontokra való tekintet nélkül kell végrehajtanunk. Történetírásunk fejlődésében három szakaszt lehet megkülönböztetni. Az első 1953-ig tart. Ezt az időszakot az újonnan alakult és átalakított kutatóintézmények munkájának gyors fellendülése jellemezte: az általános és középiskolai tankönyvek elkészülte, az egyetemi tankönyv munkáinak megindítása, a Kossuth-évforduló majd a Rákóczi-év irodalma ós az 1953. évi történészkongresszus jelzik ennek a periódusnak a legfontosabb eredményeit. Ebben az időben elterjedt és uralomra jutott történetírásunkban a materialista szemlélet. De ennek az időszaknak a végén, a Századok 1953 november—-decemberi szerkesztőbizottsági vitáján már világossá váltak marxista történetírásunk hibái is. A második szakasz 1953 és az ellenforradalom leverése közé esik. Ennek a szakasznak nagy eredményei közé számít az egyetemi tankönyvek elkészülte és azok megvitatása. A viták — mint ismeretes — lényegében pozitív eredményt hoztak. Nagytekintélyű polgári történészek emelték ki ezeken a vitákon, hogy most áll rendelkezésre először teljesen egységes szemléletű, tudományosan megalapozott magyar történeti tankönyv, amely ugyanakkor részletes előadásával a polgári történetírás nagy terjedelmű pozitivista, illetve szellemtörténeti szintéziseit is pótolni képes. Ezt a szakaszt egészében véve jellemzi, hogy megindult a hibák kijavítása, de bizonytalankodva, felemás módon, ellentmondásokkal és visszaesésekkel. Ebben nagy része volt a revizionizmusnak, amely ebben az időszakban ütötte fel fejét és amely, kihasználva az elkövetett hibákat, felszította a nacionalizmust ós a marxista történetírás lejáratására törekedett. Az utolsó szakasz az 1956-os ellenforradalom leverése után veszi kezdetét. Ezt a szakaszt — rövid, kezdeti bizonytalanság után — az 1956 előtt elkövetett hibák gyökeres ki javítására irányuló törekvés jellemzi, egyre erősödő harc—a párt útmutatása nyomán—a revizionizmus maradványai, különösen a burzsoá nacionalizmus ellen. Történettudományunk életének új fellendülése, a vitaszellem megélénkülése, 1918—19 emlékének méltó megünneplése, az egyetemi tankönyvek revíziója, egy új, népszerű történeti összefoglalás elkészülte, az új párttörténeti tananyag megjelenése — ezek tekinthetők e periódus leglényegesebb eredményeinek. Történetírásunk fejlődését itt azonban egyszerűség okából két szakaszban fogjuk áttekinteni, amelyek között a választó vonal az ellenforradalom leverése, majd az új fejlődés megindulása. Az első Szakasz részletes vizsgálatát az 1951 év végével kezdjük, mert történetírásunknak a felszabadulástól 1951-ig tartó szakaszát egy 1951 végén tartott, korábbi akadémiai előadás —- az addig elkészült munkák alapján — már áttekintette. Történetírásunk 1948—49 után nagy lendülettel fogott hozzá az előtte álló hatalmas és teljesen új feladatok megoldásához és kétségtelenül jelentős eredményeket ért el. Marxista igénnyel folytatva munkáját, a magyar történet alapvető kérdéseit nagy vonalakban tisztázta, a magyar történeti fejlődés fővonalait felvázolta. Munkája eredményeképpen feltárult a magyar nép osztályharcokon át haladó igaz története, egységes szellemben felfogva, tudományosan megalapozva. Történetírásunk kidolgozta fő összefüggéseiben a munkásmozgalomnak azelőtt teljesen elhanyagolt történetét. Feltárta a népi mozgalmaknak és a függetlenségi harcoknak alapvető összefüggéseit. A Magyarországon élt nem-magyar népek történetét vizsgálva, bemutatta ezeknek a dolgozó-
