Századok – 1960

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 466

KRÓNIKA 469 Teleki Pál pályafutásának főként a korai korszakával foglalkozott, amely mintegy előrevetítette politikája később bekövetkezett teljes csődjét. Ránki György kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa elsősorban Horthy Miklós szerepének bemutatásával egészítette ki a kötet anyagát. Horváth Miklós alezredes, a Hadtörténelmi Levéltár parancsnoka a Horthy-hadseregen belüli közállapotokat jellemezte és a második világháborút megelőző időszak néhány katonapolitikai kérdéséről szólt. Csatáry Imre középiskolai történelmi szakfelügyelő, valamint Jánosházi Károly általános iskolai történelem szakfelügyelő a második világháború tanításának néhány problémáját vetette fel és kérdéseket intézett a könyv szerzőihez. Az elhangzott kérdések megválaszolása után az ankét tanulságait Zsigmond László foglalta össze. A második nap délutánján a történésznapok résztvevői bányászat- és kohászattörténetünk néhány kérdéséről tartottak vitaülést. Vitaindító bevezetőjében Paulinyi Oszkár kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa rövid áttekintést adott bánya- és kohászattörténetírásunk múltjáról és jelenéről, vázolta azokat a növekvő lehetőségeket, melyeket egyrészt a műszaki tudományok, másrészt marxista történetírásunk újabb eredményei és szervezeti vívmányai a speciális tudományág művelőinek nyújtanak. Ezután Soós Imre, a miskolci és az egri Állami Levéltár vezetője tartott előadást ,,A borsodi iparvidék bányászatának és kohászatának kezdetei a XVIII. század1 ban" címmel. Bevezetőül ismertette a borsodi iparvidék — s mindenekelőtt a diósgyőri Lenin Kohászati Művek — jelentőségét népgazdaságunkban, majd rámutatott, hogy nincs még egy olyan kohászati üzeme hazánknak, melynek történetén keresztyl az egész magyarországi vaskohászat fejlődését olyan alapossággal ismerhetnék meg, mint a diósgyőri vasgyár. A diósgyőri vashámor létrejöttének időpontja — mondotta — arra az időszakra esik, amelyet a marxista történettudomány a manufaktúra-korszak kezdetének tekint. A XVIII. század közepén, az iparűző Szilézia elvesztése után ugyanis a bécsi udvar nagy erőfeszítéseket tett, hogy az erősebb ütemben iparosodó nyugati országokkal szemben az elmaradt osztrák tartományok ipari kapacitását fokozza. Az állami iparpártolás ezen időszakában, 1760—1770 között új manufaktúrák alapítása, bányák felfedezői részére adott pénzjutalmak, kedvezmények és mentességek adtak ösztönzést a bányakincsek felkutatására és ipari üzemek létesítésére. Továbbiakban az előadó rámutatott, hogy a bécsi udvar terveiben különleges szerep jutott a Magyarországon levő kincstári, kamarai vasgyáraknak. Ezzel egyidőben idehaza is erőteljesen növekedett a vasgyártmányok iránti kereslet. Ez a két tényező — az állam részéről kilátásba helyezett jutalom, valamint a vasszükséglet növekedése — váltotta ki 1760—1770 között a borsodi iparvidék bányakincseinek feltárására irányuló úttörő lépéseket. Soós Imre ezután részletesen ismertette Fazola Henrik egri lakatosmester bányakutató és -feltáró tevékenységét, majd az 1800-ig eltelt első három évtizedben vázolta fel a diósgyőri vashámor kohászatának fejlődését. Babies András, a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársa hozzászólásában a pécsi szénmedence történetének kutatásában elért legújabb eredményeit és néhány módszertani tanulságát ismertette. Főként a bányászattörténet egyes műszaki és tudománytörténeti vonatkozásairól beszélt, s hangsúlyozta, hogy a nyersanyagkutatás tudománytörténeti fejlődésének bemutatásával a történészek értékes adatokat nyújthatnak a jelenlegi bányászati és bányageológiai kutatások számára. Kiszely Gyula, a Kohászati Történeti Bizottság titkára a diósgyőri kőszénbányászat történetének kérdéseiről szólt, majd a kohászattörténet művelésének egyes módszertani problémáit vetette fel. A kohászattörténet színvonalas művelése érdekében hangoztatta a történészek, régészek és műszaki szakemberek szoros együttműködésének szükségességét. Heckenast Gusztáv kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa hozzászóláséban a magyarországi vaskohászat feudáliskori írott forrásairól adott tájékoztatást. Első helyen a középkori okleveleket említette, amelyek szórványosan már a XIII. század első feléből tartalmaznak vaskohászatra utaló megjegyzéseket. A XVI—XVIII. század legfontos abb kohászattörténeti forráscsoportjaiként az urbáriumokat és a családi levéltárakat jelölte meg. Ez utóbbiak közül a csehszlovákiai Radványban felállított Koháry—Coburg-levéltárat, továbbá az Országos Levéltárban található Csáky-, Eszterházy- és Jekelfalusy-levéltárakat említette meg. Végül az üzemi számadásokra hívta fel a vitaülés figyelmét. Korompay Győző, a diósgyőri Kohászati Múzeum ny. igazgatója a kohászattörténet tárgyi emlékeinek megbecsüléséről és a diósgyőri Lenin Kohászati Művek múzeumának felállításáról beszélt. Dr. Gyulay Zoltán egyetemi tanár, a miskolci Nehézipari Egyetem olajipari tanszékének vezetője a bányászati szakoktatás XVIII. századi Selmecbányái fellendüléséről, a főiskolai szintű Akadémia kialakulásáról és annak nemzetközi tekintélyéről beszólt .