Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
SZEKFÜ GYULA TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉNEK; BÍRÁLATÁHOZ 245 Korábban, a ,,Magyar Történet" köteteiben erősen szovjetellenes éllel, a keletről fenyegető török hódítást és a cári orosz expanziós törekvéseket tüntette fel nemzeti létünket fenyegető egyedüli veszélynek, s ellensúlyozásaként — ismert koncepciójának megfelelően — a Habsburg és a német orientációt hirdette. Ebből az utóbb említett meggondolásból kifolyólag, valamint a nagy-és kisállamok viszonyáról alkotott nézetei miatt ábrázolta tragikusnak, kilátástalannak, eleve bukásra ítélt események sorozatának függetlenségi harcainkat. Tragikusnak, mert olyan hatalom ellen szálltunk síkra, amely — szerinte — egyedüli védelmünket jelentette a török, orosz hódító törekvésekkel szemben. Eleve bukásra ítéltnek látta függetlenségi harcainkat, mert nálunk sokkal nagyobb erejű hatalomra emeltük kezünket. Ezen a Kemény Zsigmond és köre által kialakított és a kiegyezéspárti magyar történetírásban tovább élő habsburgpárti és nacionalista elgondolásán Szekfü a nácik uralomra jutása után bizonyos fokig változtatott. Hitlerék ,,Machtergreifung"-ja még mélyebbre szántotta homlokán a haza s a magyar nép sorsa, léte miatt érzett aggodalom vájta barázdákat és újakat is vésett a régiek mellé. ,,A mai Széchenyi"-e. antológiája bevezetőjében már felszakadt kebléből a hazai németségtől való félelem érzésének nehéz sóhajtása is. „Ma már nem a mienk a régi Magyarország, de ha reá gondolunk, ma még kevésbé tekinthetünk el az ott lakó nem-magyar népektől, s az is bizonyos, hogy az ilyenekből tekintélyes számmal maradt trianoni országunkban is, így a hazai németség."184 És hogy nem véletlenül, hanem a náci hódítás fenyegető veszélye miatt említette a hazai németséget, holott ezt a nemzetiséget addigi műveiben sohasem tekintette a magyarság uralmát fenyegető tényezőnek, mint a többit, arról további sorai győzik meg olvasóját. „Széchenyi korában a szomszéd népekkel nem mi egyedül álltunk szemben, s az akkori nemzetközi veszedelmek, Oroszország s esetleg a szaporodó és Habsburgtól mindinkább függetlenedő Német birodalom nem lehettek ránk oly akut jelentőségűek, mint manapság, hiszen akkor Magyarország területi integritását nem önmaga és bármikor félretehető nemzetközi megállapodások védték, hanem egy nagy és hatalmas birodalom minden katonai és egyéb segédeszköze. Igaz, hogy e védelem fejében Ausztria nemzeti önkormányzatunk csonkaságát állandósítá, s vannak, akik a 67-es korszakról is ezt mondják, s nem akarják felismerni, hogy akkor nemzeti önkormányzatunk, vagy mai szóval: öncélúságunk azon elérhető legnagyobb mértékének voltunk birtokában, ami csak összefért területi biztonságunk azon feltétlen mértékével, amit csak a Habsburgbirodalom biztosíthatott számunkra. Azaz régebben öncélúságunk csonka volt, de egyúttal ez az öncélúsági mértékünk teljességgel biztosítva volt minden külső veszedelem ellenében."185 Szekfü tehát nem változtatottkorábbihabsburgbarát és kiegyezéspárti nézetein. A magyar birodalmi gondolat hirdetőjének bizonyult 1935-ben is. A lényeges azonban nem ez, hanem az az új mozzanat, amivel korábbi felfogását meghaladta és amivel rálépett a haladás útjára: a Német birodalmat immár a létünket fenyegető akut veszélyek közé sorolta. Még félreérthetetlenebbül mondta ki ugyanezt az antológia bevezetőjének más helyén. Azt fejtegetvén, hogy önállóságunk és nemzeti becsületünk védelmében csupán a magunk erejére és a bonyolult nemzetközi viszonyok ésszerű és ügyes kihasználására számíthatunk — „amíg csak Európa farkasok országa marad, s úgy látszik csak most kezd igazán azzá lenni" —, ilyen végkövetkez-184 Budapest, 1935. 25. 1. 185 Uo. 25—26. 1.
