Századok – 1960
Tanulmányok - Mérei Gyula: Szekfű Gyula történetszemléletének bírálatához 180
242 M ÉR El GYULA Valamennyi magyar és külföldi forradalmár, haladó költő, író, politikus kívánta a gyökeres változást. Pesszimizmusa reményeinek meghiúsulásából vagy abból a kétségből fakadt, hogy a megújulásért vívott harcot vezető, ill, általa a vezetésre alkalmasnak tekintett osztály, réteg (pl. Széchenyinél a főnemesség) alkalmas lesz-e hivatása betöltésére. Ilyen forrásból eredt-e Szekfü borúlátása? Kívánta-e ő a gyökeres változást, a fennálló viszonyok átalakítását? Amiatt esett-e kétségbe, mert úgy látta, hogy nemzetünk, népünk megújhodási törekvései elbuktak, vagy hogy a küszöbönálló új, haladó feladatok megoldására hivatottnak vélt vezetőréteg esetleg nem alkalmas a vezetésre? Aligha ! Szekfü Gyula nem akart újabb proletárforradalmat. Ezt az érzését vetítette vissza a múltba és utasított el ott is minden forradalmi változást, gyökeres átalakulást. Nem a forradalom bukásán kesergett, hanem az ellenkezőjén: azon, hogy a forradalmak kitörtek, és nem sikerült megakadályozni őket. Fáradozásainak céljául tűzte ki olyan politikai rendszer elfogadtatását, amelynek segítségével — felfogása szerint — megóvhátók a fennálló osztályuralmi viszonyok. Meggátolható, hogy a tömegek forradalomban iparkodjanak változtatni az uralmi viszonyokon, sorsukon. Sötéten látta nemzetünk jövőjét, mert aggódott, hogy nem akad olyan osztály, réteg, társadalmi csoport, amely képes lesz meggátolni a proletárvezetés alatt .végbemenő forradalmi változásokat. Ebben pedig a nemzet létét fenyegető végzetet látta. Szekfü tehát nem a haladás elmaradásán, vagy tökéletlen, felemás megvalósulásán kesergett, hanem azon, hogy a viszonyok nem merevíthetők meg az idők végezetéig. Búsult azon, hogy az ő statikus és konzervatív, haladás ellen forduló koncepcióját a történelem az osztályharc által meghiúsítja, az idejétmúlt intézményeket, osztályokat pedig elsöpri az útból. Szekfü pesszimizmusának másik forrása rokon az előzőkkel és irredentisztikus tartalmú volt. A magyar nemzet életét nem tudta másként elképzelni, mint az ún. ezeréves Magyarország területén és az ott élő nem-magyar népek fölötti uralom formájában. Fájlalta, hogy az általa vezetésre alkalmasnak vélt középbirtokos-nemesség a szabadversenyes kapitalizmus hatására szétporladt. ,,Az egykor egységes vezető osztály szerepét játszó mágnási rend atomizálódása már a múlt század óta állandóan megfigyelhető jelenség, párja a középnemesség szétporladásának, s mindkét jelenséget az teszi számunkra nemzeti szempontból tragikussá, hogy a szolgálatot előbb mondták fél, semmint utódok megjelentek volna munkájuk végzésére a hazai tájakon."180 A kapitalizmust ő is bírálta, de nem a francia forradalom eszményeinek meghiúsulása miatt, hanem a feudális uralkodó osztályok, a nemzet „régi vezető osztályainak" bomlása miatt. Eme osztályok hanyatlása volt — szerinte — az oka annak, hogy nem sikerült megóvni a kiegyezéskori Magyarország területét, és „hogy sem a kisebbségi ügyekben, sem a Duna-medence rendezésében nem tartottuk meg a vezetést."18 1 E történeti tényben — írta — politikai érzékünk hanyatlása, közéletünk fokozódó elsekélyesedése tűnik elő.1 8 ^ Pesszimizmusa az 1930-as évek közepetáján még tovább sötétült, mert nem sikerült olyan szellemi elitet, vezető értelmiséget felnevelni, amely az elpusz-180 Szeklii Gyula: Politikai érzékünk társadalmi alapjairól. .Magyar Szemle, 1930-ápr. 303. 1. 181 Uo. 298. 1. 182 Uo. 304—305., 298. 1.
