Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - Beszámoló Hahn István és Ruzsás Lajos kandidátusi disszertációjának vitájáról 722

.724 KRÓNIKA tethetők össze. A disszertáció ugyanis tényszerűen kimutatta, hogy a késői antik városok Szabad népessége termelőmunkából tartotta fenn magát. „De — tette fel a kérdést az opponens — vajon kedvvel teszi-e vagy kénytelen-kelletlen, a hanyatló rabszolgatartó társadalmak ama mérgező életfelfogásától fertőzötten, hogy a közvetlen termelőmunka igazában szolgák dolga lenne és méltatlan szabad emberhez?" Ebben a kérdésben Szádeczky-Kardoss Samu egy fokkal tovább lépett előre. Felfogása szerint a városi nép azért ragaszkodott görcsösen a késő antik korban a váiosi élethez, mert az „a falusiakkal szemben, részben azok rovására élvezett előnyökhöz" juttatta, „előnyökhöz, amelyek a legszegényebb városi szabad embernek is relatíve kiváltságos helyzetet biztosítottak a társadalomban s amelyeket a dominatus rendje, amennyire ez az általános válság közepette egyáltalán lehetséges volt, mégis csak fenntartatni igyekezett." „A principatus korának végére — folytatta az opponens — az urbanitas szerte az imperiumban egészségtelenül túlméretezetté duzzadt, nem állott összhangban a termelő erők akkori fejlettségi fokával, amely mellett a mezőgazdasági munka részaránya messze a legnagyobb kellett legyen a gazdasági élet egészén belül. A történelmi fejlődés parancsa volt a városok hipertrófiás túltengésének felszámolása (még az ilyesmivel gyakorlatban elkerülhetetlenül együtt járó rombolások árán is). De a városi nép a falusiakkal szemben kiváltságos társadalmi helyzete miatt nemcsak tudatosan, ösztönösen sem válhatott az e történelmi parancsot is teljesítő társadalmi haladás következetes hordozójává; legfeljebb esetenként, sajátos történelmi pillanatokban (amilyenekből nem egyet mutat be meggyőzően Hahn István disszertációja) kerülhetett az elavult rend lerombolására hivatott erők táborába." Hahn István válaszában hangsúlyozta, hogy a városi lakosság szubjektív munkaiszonyát nem látja tényszerűen alátámasztottnak. „Dolgozatomban nem egy, szubjektív munkaiszonyra utaló közlést idéztem — mondotta —, ezek számát növelni lehetne. De ezek a források (mint ókori forrásaink nagyrésze) az uralkodó osztályokhoz közelálló körökből származnak és régiemért tény -— Marx éles iróniával leplezi le —, hogy az uralkodó osztályok a dolgozók nyomorát hiányos munkamoráljukkal szeretik indokolni." A kérdést eldöntő szempont az, folytatta Hahn István, hogy az állítólagos munkaiszony a munkának „elvi" megvetésén alapul-e. „A fizikai munka megvetésének antik ideológiáját a rabszolgatartó, arisztokrata osztályok egészen határozott társadalompolitikai cél érdekében alakították ki és ezt maguk az érdekelt szabad dolgozók aligha tették magukévá. Viszont éppen a rabszolgatartó társadalom hanyatló szakaszára jellemző a munka pozitívabb megbecsülése." De Hahn István felfogása szerint nem bizonyítják a Szádeczky-Kardoss Samu által feltételezett speciális városi munkaiszonyt a munkahelyhez kötésre irányuló törvények sem. „Hiszen ismeretes, hogy a collegiati és corporati megkötése párhuzamosan haladt a colonusok röghözkötésével. A törvényhozás nem is annyira a csavargás ellen irányul (a latrenes közé tipikusan szökött rab szolgák menekültek), mint inkább a munkahely és munkakörülmények önkényes (ós a dolgozóra nyílván előnyösebb) megváltoztatása ellen. A collegiatusok nagyszámban menekültek a colonusok közé. .. Más alkalommal a collegium centonariorum soraiba való lépést kell megtiltani. . . Tehát a városi dolgozók szökésének célja tipikusan nem a munka nélküli élet ilyen vagy olyan formája, mint inkább kedvezőbb munkaviszonyok elérése. Ezt egész sor törvényhellyel lehet igazolni,. . . amelyek a munka önkényes vállalását (tehát a munkahelytől való szökés ellentett oldalát) is a reális lehetőségek között tartják számon." Hahn István utalt arra, hogy az ő és Szádeczky-Kardoss Samu felfogása közti ellentétet az határozza meg, hogy a késő antik-urbanitás társadalomgazdasági helyét másképpen ítélik meg. Szádeczky-Kardoss Samu ,,. . . úgy látja, hogy a késő-ókori városi lét is elsősorban megengedhetetlen előnyöket, »kiváltságos helyzetet« jelentett a falusi lakossággal szemben, és egészében véve egészségtelenül túlburjánzóvá lett az egész imperiumban. De túlnőnek-e ezek az előnyök azon, amit minden, fejlett urbanitással rendelkező osztálytársadalom a városi lakosságnak a városi település magasabb fokú szervezettsége folytán minden esetben — a kapitalista társadalomban is — nyújtani képes? . . . Ha a városi lét olyan egyértelmű előnyöket nyújtott volna, mint opponensem feltételezi, mivel magyarázzuk, hogy a városi dolgozók — az idézett szövegek szerint -— a IV. század végén tömegesen. . . menekültek a colonusi sorsba?" De a városiasság túlméretezettsége sem egyértelmű. Míg a Nyugaton a városok elnéptelenednek, a bizánci birodalom területén egyidejűleg felvirágzanak, s alapját adják a birodalom gazdasági, társadalmi és politikai'felvirágzásának a XI. század végéig. De a disszertáció szerzője nem látott alapvető érdekellentéteket a városi plebejus lakosság és a falusi lakosság között sem.