Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 716

.716 KRÓNIKA elszakadni nem tudó, de annak keretein belül mégis létező angol baloldal egyik vezéregyéniségévé emelte. Egész nemzedékeket indított el a gondolkodás útján. Feltárta a munkásmozgalom múltját, de szívével a jelen és jövő felé fordult és türelmetlenül várta, hogy a sok szó tetté érjen, hogy számtalan munkája után tolla az elemző történész és közgazdász gondolatait vethesse papírra a megvalósítandó angol szocializmusról. JEMNITZ JÁNOS A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HÍREI Központi rendezvények A Magyar Történelmi Társulat 1959 első félévi rendezvényei sorában kiemelkedő helyet foglalt el à Vas megyei országos történész-vándorgyűlés, amelyet a Társulat május 21—22—23-án rendezett a Művelődésügyi Minisztérium középfokú oktatási főosztályával és a Vas megyei tanács VB művelődésügyi osztályával együtt. A vándorgyűlés — melyen mintegy 30 fővárosi és vidéki történetkutatón és egyetemi oktatón kívül az ország valamennyi vidéki középiskolai történelem-szakfelügyelője részt vett — elsősorban azt a célt szolgálta, hogy szervezett keretet biztosítson a történetkutatók és oktatók alkotó együttműködésének, s alkalmat adjon a résztvevőknek hazánk egy történelmi emlékekben gazdag részének megismerésére. A hivatalos programban, ennek megfelelően, részben tudományos, részben a történelemtanítás egyes módszertani kérdéseiről szóló előadások szerepeltek, továbbá csoportos kirándulások Vas megye műemlékeinek inegtek i ütésére. A vándorgyűlés a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulójának megünneplése jegyében május 21-én dc. nyílt meg a sárvári Nádasdy-vár lovagtermében. Gosztonyi János, a Vas megyei Pártbizottságtitkára üdvözölte a megjelenteket, majd Liptai Ervin alezredes, a Hadtörténelmi Levéltár osztályvezetője tartott előadást ,,A Magyar Tanácsköztársaság katonai stratégiájának néhány kérdése" címmel.* A következő előadó L. Nagy Zsuzsa, a Történettudományi Intézet munkatársa volt, aki „A Tanácsköztársaság dunántúli történetéről" címmel olvasott fel korreferátumot. Előadása bevezető részében ismertette azt a lelkes fogadtatást, amelyben Dunántúl dolgozó népe a Tanácsköztársaság megalakulását részesítette. A Dunántúl különböző vidékein már március 22-én munkásgyűléseket hívtak össze. A városokban, községekben nyomban direktóriumokat alakítottak ; a rendőrkapitányokat és a legkompromittáltabb közigazgatási tiszt* Liptai Ervin előadásának ismertetését 1. a Századok jelen számának 702. oldalán, a Tanácsköztársaság 40· évfordulójára rendezett tuodmányos ülésszakáról szóló beszámoló keretében. viselőket leváltották, a fontosabb hivatalokba ún. ellenőrző biztosokat állítottak. Több helyen — például Szombathelyen — megkezdték a közismerten ellenforradalmi beállítottságú személyek letartóztatását. Másutt hozzáláttak a rejtett élelmiszerek szabott áron való szétosztásához; Ercsiben köztulajdonba vették a cukorgyárat stb. — Ezzel egy időben — főként a déli és délkeleti megyékben — rohamosan megindult a nagybirtokok termelőszövetkezetté alakítása. Mint a rendelkezésre álló adatokból kitűnik, a földről szóló rendelet, a szövetkczetalakítás a Dunántúlnak több mint háromezer gazdaságát érintette, azaz az összes gazdaságok területének több mint a felét. Az előadó a továbbiakban a román intervenció nyomán a Dunántúlon előállt új helyzettel foglalkozott. Az ellenséges támadás azzal a következménnyel járt, hogy egyszeriben felélénkült a belső ellenforradalmi erők tevékenysége. Ezek befolyása — országos viszonylatban is elsősorban a Dunántúlon — mindenekelőtt a kisiparos, kiskereskedői és részben középparaszti rétegek soraiban érvényesülhetett, tehát azoknál, akiket a Tanácsköztársaság nem tudott maga mellé állítani. Az a tény — hangoztatta az előadó —, hogy a hadműveletek elkerülték a Dunántúl területét, s így a békés munka feltételei itt lényegében változatlanul megmaradtak, minden pozitívuma mellett bizonyos negatív következménnyel is járt. A Vörös Hadsereg hatalmas erőfeszítései ugyanis a Dunántúlon nem váltak közvetlen, szubjektív élménnyé, s éppen ezért az elért sikerek feletti öröm sem lehetett olyan gyümölcsöző hatású, mint az ország más területein. Bécs közelségét és a demarkációs vonalat felhasználva viszont az imperialista hatalmak állandó összeköttetést építettek ki a dunántúli cllenforradalmárokkal, s a továbbiakban mind a bécsi komité, mind a szegedi ellenforradalmi kormány mintegy a saját bázisának tekintette a Dunántúlt. Az ellenforradalom a Dunántúlon azonban viszonylagos ereje ellenére is gyenge volt -—- mutatott rá az előadó. Erejét nem számbeli növekedéséből, hanem abból merítette, hogy akcióit jól meg tudta szervezni. Hiába élvezte az imperialista