Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - Beszámoló a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára rendezett tudományos ülésszakról (L. Nagy Zsuzsa) 697

KRÓNIKA 699 kommunisták „erőszakos módszereinek" elítélésével eredményesen szállt szembe a forradalmi átalakulást követelő tömegekkel. A befolyása alól lassan kicsúszni látszó munkástanácsok további vezetésének biztosítása érdekében, a linzi munkástanács követelésére, hozzájárult ahhoz, hogy ne csak szociáldemokraták, de pártonkívüliek és kommunisták is tagjai lehessenek a munkástanácsnak. így a vezetést továbbra is kezében tartva elérte, hogy a kommunisták felett is ellenőrzést gyakoroljon. A munkástanácsokon belül azonban folyt a harc kommunisták és szociáldemokraták között. Ennek során a kommunistáknak sikerült elérniök, hogy a tanácsok megszavazzák, majd július 2 1-én meg is valósítsák a Magyar Tanácsköztársaságot támogató sztrájkot. A szociáldemokrata párt befolyása kiterjedt a katonatanácsokra is, amelyek ténylegesen kezükben tartották a hadsereget. A fiatal Osztrák Kommunista Pártnak igen nagy tömegbefolyása volt, szervezőereje azonban ezzel nem állt arányban. Mégis mindent m3gtett, hogy „Ausztriát mint harcostársat Tanácsmagyarország oldalára állítsa". Ennek volt élő bizonysága az a zászlóalj, amely Leo Rothziegel fiatal forradalmár vezetésével a Vörös Hadsereg oldalán harcolt a Tanácsköztársaság védelméért. Ugyanakkor — folytatta Anna Hornik — „a magyar proletárdiktatúra nagy hatást gyakorolt a németausztriai szociálpolitikai törvényhozásra, és ez idők sok szociálpolitikai vívmányát a Magyar Tanácsköztársaság létének köszönheti az osztrák proletariátus". A Bajor ós Magyar Tanácsköztársaság árnyékában születtek meg az üzemi tanácsokról, a sütőmunkásokról, a hadirokkantak kártalanításáról, a munkaidőről, a munkanélkülieknek az üzemekben történt kényszeralkalmazásáról, a bányamunkásokról, a munkások szabadságidejéről stb. hozott törvények. Ekkor kezdett aktív munkához a szocializálási bizottság is. A hivatalos hatóságok, a rendőrség, élén a bécsi rendőrfőnökkel, biztos támogatást jelentettek az Ausztriában szervezkedő magyar ellenforradalom számára. Rágalmazták a Tanácsköztársaság bácsi követségét, dr. Czobel Ernő követ visszahívását követelték ; fegyveres alakulatokat szerveztek az osztrák-magyar határ mentén a „Tanácsmagyarországról benyomulok ellen". Idézte ezzel kapcsolatban Anton Rintelennek, Stájerország korábbi tartományfőnökének könyvét (Emlékezéseim Ausztria útjára), amely nyíltan és konkrétan szól a magyar ellenforradalomnak nyújtott segítségről. Eunek ellenére Ausztria és a szociáldemokrata párt is segítségére sietett a kommunistáknak akkor, amikor 1919 augusztusában a Magyar Tanácsköztársaság hatalma mogdőlt. A szociáldemokrata párt október—novemberi kongresszusának határozata alapján a Magyarországról menekülők politikai menedékjogot kaptak. Ausztria és a Peidl-kormány között erre vonatkozóan szerződés jött létre, amely azonban kimondta, hogy a menedékjog csak addig szól, „amíg ebből a német-osztrák köztársaságnak belső nehézségei nem származnak". Ennek alapján próbálták később az osztrák keresztényszocialista körök megtámadni a menedékjogot — de eredménytelenül. Annak Hornik rámutatott, hogy bár az osztrák szociáldemokrácia elítélte a fehérterrort, lényegében maga is hozzájárult győzelméhez, amikor fennállása idején nem teremtett szoros szövetséget a Magyar Tanácsköztársasággal. Az osztrák munkások egyhangú lelkesedésével vettek részt 1920 nyarán a Horthyrendszer ellen szervezett bojkottban, amely ismételten kifejezésre juttatta együttérzésüket a magyar munkássággal. Ezután Aleksander Zitorski olvasta fel ,,A Magyar Tanácsköztársaság létrejöttének és tevékenységének visszhangja lengyel földön" c. előadását. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után, március végén a dabrowai szénmsdencében 40 000 bányász lépett sztrájkba gazdasági követelésekkel, a hatóságok torrorintézkodései elleni tiltakozás céljából, s nem utolsósorban a Magyar Tanácsköztársasággal való szolidaritás jegyében. A további sztrájkok, tüntetések, a Magyar Tanácsköztársaság melletti megnyilatkozások szervezői, lelkesítői is mindenütt a kommunisták voltak, akikkel szemben a Lengyel Szocialista Párt egyre tehetetlenebbé vált. 1919 tavaszán-nyarán Lengyelországban mindenütt harc folyt a munkástanácsok elismertetéséért ; állandóan nőtt a katonaszökevények száma ; egyre nagyobb méreteket öltött a nép elégedetlensége a kormánnyal, a szovjet-ellenes politikával, a gazdasági helyzettél. Ezért kivételes hatalmat léptettek •életbe, a kommunista újságokat betiltották, igen sok munkást, parasztot bebörtönöztek, kivégeztek. A belügyminiszter megállapította — idézte Zatorski —, hogy „a legutóbbi magyarországi események nem maradtak hatás nélkül országunk szellemi állapotára és hozzájárulnak ahhoz, hogy a kommunisták forradalmi tevékenysége megkétszereződjék". A nagyobb városok (Varsó, Lublin stb.) munkástanácsai plenáris üléseket tartottak, amelyeken határozatilag üdvözölték a Magyar Tanácsköztársaságot. A Lengyelországi Kommunista Munkáspárt „Proletárdiktatúra Magyarországon" címmel illegális röpiratot adott ki, amelyben hangsúlyozta a magyar proletárforradalom jelentőségét, szembeszállt a Szovjet-Oroszország ellen folytatott intervencióval. Nem sokkal később a „Ma