Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - A huszadik századi brit politika újabb történeti irodalma (E. J. Hobsbawm) 642
645 TÖRTÉNETI IlíODALOM A liberális párt állandóan szembenézett ezekkel a kérdésekkel. Úgy dacolt hagyományosan a tömegmozgalmak terjedésével, hogy dédelgette és csitítgatta azokat. Azonban az 1886—95 közötti időszak „erős depressziós" éveiben átmenetileg elvesztette türelmét, s hibát követett el : nem ismerte fel, hogy az új munkásmozgalom többet kíván, mint annak biztosítását, hogy a liberalizmus a demokrácia mellé áll ; nevezetesen szociális programra gondol. Ez biztosította egy különálló, bár mérsékelt munkáspárt megalakulását 1£00 után. A párt, Lloyd George-hoz hasonló emberekkel az élén, elhatározta, hogy visszanyeri a baloldal vezetését, mintegy túllicitálva a munkáspárti követeléseket. Ez csodálatosan sikerült is. 1913-ban a hivatalos munkáspárt ismét alig volt egyéb, mint a liberálisok függvénye. Valóban a demagógia és a társadalmi reformpolitika volt számára az egyetlen járható út ; ez azonban a liberális kormányt összeütközésbe sodorta a toryk nagy többségével ; az „ostoba párt" képtelen lévén különbséget tenni az ellenség és a „status quo" értelmes hívei között. A konzervatív párt története 1815 óta általában a „vaskalaposok" („backwoodsmen") széles tömbjének— főnemesek, földesurak, üzletemberek -— története, akiknek ösztönei ó-konzervatív makacssággal lépnek működésbe minden nem kívánt változás esetén s bármely fenyegető lépés ellen erőteljes elnyomást követelnek. Erre azonban egy jóval hajlékonyabb és előrelátóbb vezetés politikai józanságot kívánt ráborítani. Nagy válságok idején azonban a vaskalaposok hisztériája legyűrte vezetőik józan értelmét. Ilyenek az lS06-ot követő esztendők. Ezek azért is annyira leleplezőek, mert — ahogy Bagehot világosan megfogalmazta — rövid időre a brit uralkodó osztály politikai konvenciói eltűntek s előtérbe került a brit konzervatívoknak az alkotmányosság iránti velükszületett megvetése. Roy Jenkins Mr. Balfour's Poodle című 1954-ben megjelent művében találkozunk a Lordok Háza 1908—11-es válsága rendkívül különös történetének ismételt előadásával. A. P. Ryan: Mutiny at the Curragh című 1956-ban megjelent müvében pedig leírja a toryknak az ír Home Rule-istákkal szemben tanúsított ellenállásának -— amely a fegyveres felkelés határáig ment a választott kormány ellenében - még külcncsebb történetét. (Az 1914. március 20-án lezajlott Curragh-incidens Hubert Gough tábornok és számos más tory érzelmű katonatiszt nevéhez fűződik, akik szolgálatukról lemondva megtagadták, hogy a protestáns ir List erre kényszerítsék az ir nacionalisták által követelt Home Rule-t. A Curragh-incidens és az ulsteri önkéntesek felfegyverzése tulajdonképpen a konzervatív párt hallgatólagos jóváhagyása mellett előre kitervelt zendülés volt, amely hozzájárult a kormány még megmaradt presztízsének lejáratáséhoz s közvetve siettette az első világháború kitörését.-—A ford, megjegyzése.) Blalce Bonar-Law-ja e's Nicclscn V. György-e ad ehhez még felbecsülhetetlen értékű új anyagokat. Az 1914-es háború megmentette a torykat ostobaságuk következményeitől : a polgárháborútól és a brit munkásmozgalom majdnem bizonyosra vehető forradalmi áramától. 1916-tól K21-ig a Bonar Law-féle (akiben az ó-konzervatívok bíztak) koalíció és a rendkívül rátermett Lloyd George kiválóan vezette át a brit uralkodó osztályt a háborún és a háborút követő radikalizálódáson. Az ir és középkeleti válságok 1922-ben zátonyra futtatták a koalíciót. Röviddel ezután meghalt Law s a konzervatív párt (mely ekkor az uralkodó osztályok nagy többségének a pártja) szerencséjére a vezetés, Baldwin személyével az élen, a mérsékeltek kezébe került. Baldwinról G. M. Young írt egy szépirodalmi jellegű életrajzot s Baldwin fia egy politikai apológiát.9 MeKenzie megrajzolta a konzervatív vezetés 1906—liés 1S21—35 közötti belső válságait. Baldwin politikája, amely a háborúk közötti években uralkodott, határozottan igyekezett olyan válságokat elkerülni, amelyek egyaránt vezethettek a belpolitika radikalizálodásához és a birodalom felbomlásának a meggyorsulásához. Hogy vajon ez valamilyen jól álcázott bölcsességnek vagy egyszerűen az „átevickélésbe" vetett szerencsés hitnek tudható be, ennek megvitatása a jövő feladata. Mindenesetre az ó-konzervatív jellegű politikai kísérleteket módszeresen és nem sikertelenül hárították el. Asquith, Baldwin és Neville Chamberlain megegyeztek abban, hogy a munkáspártot gyenge kormányok alakítására ösztökélik. Bár az Altalános Sztrájk előtt és után ezt tökéletesen nem valósíthatta meg, a kormány ez időszak folyamán sakkban tartotta az ó-konzervatívokat. Winston Churchill, a konzervatív párt legfőbb szóvivője szakított Baldwinnal, mert a kormány vonakodott Indiában erős fegyveres eljárásokat alkalmazni. Az 1930-as évek békülékeny külpolitikája ennek a magatartásnak logikus továbbfejlesztése volt. A Hitlerrel váló szembeszegülés háborúhoz vezethet ; a háború siettetné -— s végül siettette is -— a birodalom összeomlását. Ha az agresszor szociál-forradalmár hatalom » G. M. Young: Stanley Baldwin. 1952 ; A.W. Balduin : My Father, The True Story. 1955. Érdemes ebben a vonatkozásban megemlíteni, bár korábban jelent meg : K. Feiling: Neville Chamberlain című müvét (1946).
