Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - A huszadik századi brit politika újabb történeti irodalma (E. J. Hobsbawm) 642
644 TÖRTÉNETI IlíODALOM az a tény, hogy a király jóval kÓ3Őbb játszott cselekvő szerepat a politikában, mint azt általában feltételezték. Ezt Sir Harold Nicolson V. György élete (Life of George V.) című fontos, 1952-ben megjelent munkájában kimutatta. Míg monarcháink élnek, az alkotmányos magatartás állandó mintaképei ők ; csupán ha lemondtak vagy meghaltak, ismerik el azt a nyilvánvaló tényt, hogy nem kőfigurák, hanem emberek voltak ; V. György esetében : megkérgesedett „high" tory. R. T. McKenzie értékes könyve a két nagy párt vezetőszorepéről sem tartogat számunkra meglepetéseket, bár talán nem minden olvasó ért egyet a szerzővel, aki helyeslőleg ír egy olyan helyzetről, amelynek lényege : mindkét párt „a brit politikai rendszer" alapjaiban egyetért és mindkét párt erősen függetleníti magát tagjai, támogatói vagy általában a választók ellenőrzésétől. S talán azzal a megállapítással sem ért egyet mindenki, hogy mivel a munkáspártnak kevesebb a gyakorlata, a konzervatívok jóval „demokratikusabbak", mint ahogy azt a felületes megfigyelők időnkónt feltételezik. Az igazi probléma nem annak bemutatása, hogy a dolgok így állnak (ezt mindenki tudja, aki álszent módon nem húnyja be szemét), hanem hogy a népi politika és a népi politikai munkásmozgalom fellépte miért nem vezetett nagyobb változásokhoz. . De Nagybritanniára még nagyobb, döntő változásokhoz vezető megrázkódtatások várnak a huszadik században. Virtuálisan természetesen egy nagy ipari birodalom vezetőinek minduntalan szembe kellett nézniök a külföldi vetélytárs, a saját munkásosztály ak és a saját gyarmati népeik felől jövő veszedelmekkel. Helyzetük annál is inkább veszélyesnek látszott, mert olyan politikai rendszert teremtettek, amely nem rendelkezett — legalábbis 1884—5 után — alkotmányos biztosítékokkal a „rossz" kézbe jutás ellen : éppoly lehetetlenség volt megfékezni a munkásosztályt, a nemzet abszolút többségét, hogy saját, választott politikusaival berontson a parlamentbe, mint meggátolni az íreket abban, hogy kizárólag Home Ruler-jaikat (Hazai Kormányzat hívei) válasszák meg. Ámbár a tizenkilencedik század legnagyobb részében ezek a veszélyek inkább elméletileg, mint gyakorlatilag forogtak fenn. Az intelligens Balfour azonban észrevette, midőn 1906-ban összekapcsolta a munkáspárti parlamenti blokk kialakulását az első Orosz Forradalommal, hogy egy új, előre át nem tekinthető korszaknak kell eljönnie. A régi uralkodó osztálynak most nemcsak kiterjedt politikai munkásmozgalommal és növekvő számú nemzeti, felszabadító mozgalmakkal kell szembenéznie, hanem abban a pillanatban kell ezt tennie, amikor politikájában hagyományos empirikus módszereit megrázkódtatások érték. Mert az 1906-os választás nemcsak a munkáspárt létrejöttét jelezte, hanem a kormányzat régi kádereinek —- az arisztokratáknak, földesuraknak, „tiszteletreméltó" üzletembereknek, valamint azok Cambridgeben és főleg Oxfordban, „Public School"-okban nevelkedett fiainak komoly meggyöngülését jelentette. Ezeknek az embereknek meggyöngülését, akiit az örökösödési jog jelentős folyamatosságával az ország kormányzását a maguk s bizonyos üzleti körök érdekében vezették. Olyan vezetők feltűnése, mint Bonar Law a konzervatív pártban ós Lloyd George a liberális pártban, szinte majdnem olyan újdonságnak tűnt, mint a munkáspárt létrejötte. 1880 előtt a képviselők többsége számára még a gondolata is megfoghatatlan lett volna annak, hogy egy kevéssé előkelő glasgowi vaskereskedő álljon a toryk, egy francia vagy amerikai típusú kisvárosi radikális ügyvéd pedig a liberálisok élén. Óvatosan ismerték csak el —a Times csupán 1914-ben —, hogy Nagybritannia parlamentáris demokrácia, annak minden veszélyével egyetemben. Áz ország vezetői számára csak az volt a kérdés, hogyan alkalmazkodjanak az új kényszerhelyzethez. Az 1906—1929 közötti időszakban megtanulták ezt, de a hisztériás, csaknem pánikszerű atmoszféra a politika felszíne alatt visszatükrözte mindazokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett birkózniok. Ugyanakkor megjegyezhetjük, hogy Nagybritannia vezetői sokkal egyszerűbbnek látták, ha szembenéznek a munkáspárt felemelkedésével járó nyilvánvaló hazai veszély -lyel, mint a nemzeti felszabadulási mozgalmak növekedéséből és Nagybritannia nemzetközi helyzetének általános hanyatlásából adódó veszélyekkel. Azok az időnkénti válságok, amelyek a politika normális menetét megtörték, külső nehézségekből — Írország 1911—1914-ben, a háború 1916-ban, az írországi és középkeleti kombináció 1922-ben —adódtak. (Az 1956-os szuezi válság is az ilyen természetű jelenségekhez sorolható.) Talán az általános sztrájk kivételével, amelynek Mowat mintegy ötven ragyogó oldalt szentel, .a hazai munkásügy sohasem jelentett hasonló kritikus kérdést. A középosztálybeli politikusok az 1911—14-es viharos időszakban, sőt még a két háború között is, keveset törődtek a munkásmozgalom veszélyével, amint ez életrajzaikból és emlékirataikból kitűnik, bár egyébként állandóan zavarta őket az osztályöntudatos vagy forradalmi munkásmozgalom várható felbukkanása. A valóságban a hazai munkásmozgalmi követeléseket könnyebben meg lehetett váltani, de egyetlen alkalommal elismerték, hogy sokkal magasabb árat kell érettük fizetni, mint a tizenkilencedik században.
