Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Sturminger; Walter: Bibliographie und Ikonographie der Türkenbelagerungen Wiens 1529 und 1638 (Ism. Benda Kálmán) 662 - Egyetemes kultúrtörténeti szemle 1957. 1–6. (Ism. Jemnitz János) 574
578 TÖRTÉNETI IlíODALOM lelki megrázkódtatásoknak köszönhető. Az apokalypsis végeredményben a melankólia és a fáradtság kifejezője. A szociális pesszimizmus témakörhöz és F. L. Baumer cikkéhez H. N. Momzsjan szólt hozzá. Elismeréssel nyilatkozott a cikkről és az abban feldolgozott nagy és érdekes tényanyagról. Azonban, mint azt H. N. Momzsjan megállapítja, az amerikai szerző nem hatolt az általa vizsgált jelenségek okozati összefüggéseinek mélyére. F. Baumer a szociális pesszimizmus gyökereit az ideológiai életben, vagyis a felszínen keresi. Még itt is, az okok felsorolásánál, egymással nem egyenrangú tényezőket említ, rangsorolás vagy közelebbi magyarázat néikül (háború, koncentrációs tábor, tvrannia, gazdasági és szociális szétesés mellett olyan okokat is szerepeltet, mint az erős állam, párt, szakszervezet). H. N. Momzsjan úgy véli, F. Baumer sokkal inkább a krízisjelenségek rögzítésére, mint a krízis jelenségek okainak megfejtésére törekedett. A szovjet szerző cikkének javarészében figyelmét a szociális pesszimizmus történeti okainak elemzésére összpontosítja. Megállapításainak tengelyében az áll, hogy minden agonizáló társadalmi formációban az uralkodó társadalmi rétegek és velük együtt a kulturális élet egyes képviselői az adott társadalmi rend letűnését az egész emberi civilizáció pusztulásaként igyekeznek feltüntetni. (A szerző állításait az antik világ, majd a feudális társadalom szétesésének idejéből vett példákkal támasztja alá.) A továbbiakban H. N. Momzsjan az apokalvptikusoknak F. Baumer által nem említett vonására mutat rá, nevezetesen Kelet és Nyugat szembeállítására. H. N. Momzsjan rámutat e szembeállítás merev, aliisztorikus voltára és e hibás történelmi koncepciónak a mi korszakunkban betöltött haladásellenes politikai értelmére. A mai modern polgári történetírás egyik legismertebb alakja Arnold Toynbee. A folyóirat 4. száma A. Toynbee kultur-történeti felfogásáról közölt cikket E. A. Arab-Oglü tollából. Az angol történész szerint az emberiség története egyes (pontosan 21) egymással térben és időben össze nem függő civilizáció történetéből áll. Ε civilizációk mindegyikének megvan a maga specifikus vonása. A. Toynbee tagadja a világ kultúrájának egyetemességét és a kultúra általános fejlődését. E. A. Arab-Oglü A. Toynbee történeti rendszerének pozitív elemei közé sorolja, hogy fellép az európacenlrikus, migrációs nézetek, a fajelmélet, az agnosztieizmus és a felszínes történeti párhuzamok, általánosítá- 4 sok módszere ellen. A szovjet szerző cikkében A. Toynbeenak a világkultúra egyetemes( ségét vitató megállapításait tette kritika tárgyává. E. A. Arab-Oglü rámutat a világ anyagi kultúrájának egyetemességére, amely meghatározza a világ szellemi kultúrájának egyetemességét. A szerző itt utal a nemzetségi-törzsi társadalom szociális fejlődésének egyetemesen közös vonásaira. Ezt az egyetemességet a világ legkülönbözőbb népeinél megfigyelhetjük a termelőerők, az írás, a ( vallás, a tudomány, a művészet és irodalom, a szociális intézményeknek hasoniO típusú fejlődése vonatkozásában. Ha, mint azt a szerző hangsúlyozza, a nagyobb civilizációs központok gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének főbb adatait összevetjük, ' az i. e. 2. évezredtől megállapíthatjuk e kultúiák azonos fejlődési tendenciáit. A haladás hasonló típusú voltát elősegítették a szoros kulturális kapcsolatok és a sokszor közvetítő közegként a „barbár periférikus kultúrák" (a sevthák, arabok, törökök). Ε kulturkapcsolatok jelentősen elősegítették a nyugat-európai kultúrtcrületek fejlődését is. A szerző A. Toynbee történeti rendszerével, a körforgáselmélettel és a társadalmi haladást vitató modern polgári történetírói irányzattal vitatkozva tömör összefoglalót nyújt az emberiség haladásáról. A bizonyító anyag : a termelőerők, a termelékenység fejlődése, a szociális és egészségügyi feltételek javulása, a politikai szabadságjogok terjedése, az egyénnek az adott társadalomban élvezett fokozódó szabadsága, egyéni képességeinek kifejlődése, a tudományos élet legkülönbözőbb ágában elért hatalmas eredmények. E. A. Arab-Oglü cikkének befejező részében foglalkozik az emberi társadalom fokozatos és egyenlőtlen fejlődésével, majd hosszabban azzaj a proclémával. hogyan kell látnia és megírnia a történésznek a lezajlott történeti folyamatokat. A. Toynbee esetében a metafizikus és idealisztikus koncepció ismeretelméleti gyökereit a szerző abban látja, hogy az angol történész a társadalmi fejlődés általános törvényszerűségeit nem vette figyelembe, csak az eltérő, a sajátos vonásokat. A másodlagos jelenségek kiemelésére és abszolutizálására a szerző példaként említi, hogy A Toynbee hivei az Egyesült Államokban történész konferenciát hívtak egybe, ahol megkísérelték annak kimutatását, hogy a feudális társadalmi rend ugyanúgy megvolt a középkorban, mid az ó-és újkorban. Következtetéseiket a feudalizmus formális jegyeiben vezették le, mivel szerintük a feudalizmus tartalma a feudális szétaprózodottság, a feudális hierarchia megléte. A történeti ismétlődéseket a történelmi materializmus sem tagadja, csak éppen helyükre állítja, megadva a történeti fejlődés objektív kritériumait, amelynek alapján a
