Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Történeti irodalom - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon 1780–1815 (Ism. Berlász Jenő) 563
TÖRTÉNETI IRODALOM 563 dologról (1790). 2. A magyar országgyűlésen javasolandó törvények lényege (1790). 3. Közjogi értekezés a királyi hatalom korlátairól Magyarországon (1791). 4. Magyarország országgyűléséről és annak szervezetéről szóló közjogi értekezés (1791). 5. A katolikus egyházi rendről Magyarországon alkotott törvények kivonata (1792) és 6. A különféle közterhekről szóló értekezés (1792). A két első csak kéziratban terjesztett munkával, melyek mintegy összefoglalásai a későbbi munkákban részletesen áttekintett problémáknak, az 1790/9l-es országgyűlés állásfoglalására kívánt hatni a szerző, a későbbiekkel a reformok kidolgozására létesített rendszeres bizottságok munkáját kívánta volna jó irányba terelni. Ezekben aprólékos részletességgel vizsgálja meg a jogszabályok egyegy tárgyilag szervesen összetartozó csoportját, tárgykörönkint ismerteti a fennálló tételes törvényeket, majd hozzáfűzi elvi jellegű észrevételeit, megjegyzéseit. Ez utóbbiakat egyszer rögtön a törvények felsorolása után illeszti, másker pedig, fejezetenkint csoportosítva, a könyv végén közli. A maga korában a törvényösszeállítások is jelentősek voltak, számunkra elsősorban Hajnóczy megjegyzései a fontosak. Helyesen járt el tehát a szerkesztő, amikor azoknál az értekezéseknél, amelyekben a törvényösszeállítás és a megjegyzések elválaszthatók, csak az utóbbiakat közölte (az 5. és a 6. sz. munkáknál). A fordítók általában sikeresen küzdöttek meg a XVIII. századi bonyolult latin jogi stílussal, fordításuk hűen és lehetőséghez mérten olvasmányosan tolmácsolja az eredeti szöveget. Csizmadiának a szöveg jogi és történeti vonatkozásait magyarázó jegyzetei körültekintő alapossággal készültek. A kötet elé üt bevezető tanulmányában pedig nemcsak az egyes értekezések létrejöttének, megjelentetésének és terjesztésének körülményeit ismerteti, hanem Hajnóczy egész munkásságának jelentőségéről is jó képet ad. Csak sajnálhatjuk, hogy azt a kérdést: Hajnóczy közjogi nézeteire hatottak-e a felvilágosodás korának külföldi, angol, francia és német közgazdasági,elméletei, s ha igen melyek és milyen fokig — nem vizsgálja. Annál sajnálatosabb ez, mert, erről Bónis György Hajnóczy biografiája (Bpest, 1954) sem szól, noha a probléma tisztázása nemcsak Hajnóczy, hanem a korabeli magyar fejlődés egésze szempontjából sem közömbös. • Pedig ennek a kétségtelenül nehéz, sok fáradságot, nagy nyelvismeretet és olvasottságot igénylő feladatnak az elvégzését közjogászainktól várjuk. Azt reméljük, hogy ez a kötet, mely összegyűjtve, rendszerezve, jegyzetelve és magyar fordításban közli Hajnóczy egész oeuvre-jét, egyrészt további kutatásra serkenti majd a szaktudósokat, másrészt pedig szerzőjük közjogi munkásságát és politikai törekvéseit szélesebb körök előtt is ismertté teszi. BENDA KÁLMÁN > ECKHART FERENC : A BÉCSI UDVAR GAZDASÁGPOLITIKÁJA MAGYARORSZÁGON 1780—1815 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1958. 492 1.) A tudományos könyvismertetés nem annyira az olvasóközönség, mint inkább az ismertetett mű szerzője számára szokott készülni. A recenzens elsősorban a szerzőhöz szól, az ő véleményével konfrontálja a magáét, neki mondja el mindazt, ami mondanivalója van a tárgyról, végül tőle várja, hogy reflektáljon a bírálatra. Az ismertetés tehát voltaképpen többnyire akadémikus eszmecsere valamely téma két szakembere között. Hogy ez mennyire így van, az leginkább olyankor tűnik ki, amikor egy pcsthumus munka recenziója kerül napirendre. Az ismertető zavarban van, szinte értelmetlennek érzi feladatát, hiszen nem áll vele szemben senki, akivel párbeszédet folytasson, vitatkozzék. A megbeszélésre szánt munka úgyszólván kegyeleti dologgá válik, alkalmatlanná arra, hogy diszkussziót indítson. Még kritikusabb a helyzet akkor, ha a postliumus munkát a tanítványnak, a munkatársnak kell mérlegre tennie. Ez a bénító érzés csak egy esetben nem tud eluralkodni, olyankor, ha kivételesen nagy tudósnak kivételesen jelentős szellemi alkotásáról van szó. Ez a helyzet Eckhart Ferenc utolsó nagy művének esetében. Különös véletlennek látszik, hogy Eckhart utolsó műve ugyanazzal a tárggyal foglalkozik, mint amellyel több mint egy emberöltővel ezelőtt tudományos pályájának első átütő erejű s talán legmaradandóbb sikerét aratta. Az is különösnek tűnhetik fel, hogy Eckhartnak, a magyar jogtudományi oktatás kiemelkedő alakjának nagy volumenű jogtörténeti munkásságát gazdaságtörténeti monográfia vezette be és gazdaságtörténeti monográfia zárja le. Eckhart tudományos egyéniségének és működésének 23*
