Századok – 1959

ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Vita - Bónis György: Válasz Váczy Péter „Néhány kérdésé”-re 498

VÁLASZ VÁCZY PÉTER ..NÉHÁNY KÉRDÉSÉRE' 501 szerkezeti kifogásai után ismét a „külsőleges szempontok alkalmazása a feldolgozásban" a legfőbb kifogása (V. 266.1.). Vajon mi a népszerű tudományos könyv feladata: az eddigi ismeretek megbízható összefoglalását adni, vagy a kutatás feladataira rámutatni? Bevezetőben mondott szavaimhoz a könyv egész folyamán hű maradtam; megmondtam, hol vannak még nehézségek, bizonytalan és kétes pontok. De lépten-nyomon a kutatóra váró problémákat fejtegetni egy népszerű könyvben valóban „nem segíti elő a problémák kifejtését és a történeti valóság életteljes bemutatását" (V. 266. 1.). Azt hiszem, a tárgyi szempontú csoportosítás, a címszavak helyes megválasztása mozdítja elő leginkább a problémák meglátását és további tisztázását. Vagy talán a legendák és krónikák időrendi metódusát kellett volna alkalmaznom? De nézzük az egyes szerkezeti kifogásokat. Váczy rosszallja, hogy „A pásztortársadalom válsága" c. fejezetet két eseménytörténeti fejezet követi : „István és .családja", „A magyar állam megalapítása és megvédelmezése". A gazdasági, társadalmi, politikai viszonyokról nyert kép, úgymond, „elhomályosul, mire az olvasó a tulajdonképpeni tárgyaláshoz, a különféle szakfejezetekhez ér" (V. 266.1.). De vajon elképzelhető-e, hogy előbb szóljunk az államalapítóról és nagy történelmi tettéről, s azután a honfoglalásról, valamint a X. századi válságról? Ebben az esetben a művet valahogy így kellett volna kezdeni : „Volt egyszer egy király ..." Olyan szemlélet, mely az államalapítást az osztályellentétek kiélesedésére vezeti vissza, mindenek előtt ezek kialakulását kell, hogy ismertesse. Ugyanilyen indokolatlanok a többi szerkezeti megjegyzések is. A falusi földközösség azért „szorult" a vármegyékről szóló fejezetbe, mert a falu a legkisebb közigazgatási egység, közössége pedig szerintem alkalmas annak megértésére, miért nem válhatott a vármegye sokáig zárt közigazgatási beosztássá (B. 113. 1.), ami persze szöges ellentétben van Vàçzy idevágó elméletével. Az egyházi birtok népeinek gazdálkodásáról a „Gazdaság és társadalom" c. fejezetben is van szó (B. 62. 1.), de bírálóm csak azt az egy lapot látta meg, amelyet az egyházról szóló 24 lap közül a pannonhalmi birtoktestnek, mint az egyházi nagybirtok iskolapéldájának szenteltem (B. 129. 1.). A keresztény térítés kezdeteiről lehetetlen hallgatni Géza értékelésénél (B. 26—27. 1.), de többet írtam róluk az egyházzal foglalkozó fejezetben (B. 122—123. 1.) ; a pannóniai szláv egyházszervezet kérdését sem lehetett elhallgatni Pribina és Kocel önállósági törekvései kapcsán (B. 84—86. 1.), de a magyar egyházszervezésnél is megfelelő helyet kapott (B. 116—117. 1.). Hogy pedig a Gyula keleti hitére az eseménytörténetnél tett célzások (B. 43—44. 1.) miért takarták el bírálóm elől „a bizánci 4s a bajor egyházi behatások értékelését" (V. 266. 1.), melyről öt oldalt írtam (B. 118—123. 1.), arra csak válaszom vége felé térek vissza. Egyszóval a legjobb szándékkal sem tehetem magamévá Váczy egyetlen szerkezeti észrevételét sem. Az a kettősség, mely hol népszerű munkát, hol monográfiát lát könyvemben, megmutatkozik azokban a megjegyzésekben is, amelyek a „fölöslegesen" felvett, illetve kimaradt részekre vonatkoznak. Bírálóm szerint a tudós műhelyének „rejtelmes" voltát akarom érzékeltetni az olyan kérdésekkel, mint a törvényekben és az Intelmekben lévő későbbi betoldások, Gizella alakjának eltorzítása, az elveszett István-legenda stb. ; „az ilyen részletek műhelydolgok és nincs miért fárasztani velük a közönséget" (V. 266. 1.). Ezzel szemben az egész bírálat voltaképpen hét és fél íves kívánságjegyzék arról, mi mindent kellett volna még 10,75 íves munkámba felvennem.