Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Barta István: Kölcsey politikai pályakezdete 252
KÖLCSEY POLITIKAI PÁLYAKEZDETE 265 államférfi ünnepi beszédet vagy országgyűlési referátumot irat a titkárával, azt nyilván az államférfi szellemi örökségeként tartja majd nyilván az utókor. Ha azonban a „megrendelést" teljesítő egyben a nemzet és az emberiség nagy értéke is, akkor a tolla alól kikerült müveket is nevéhez kell kapcsolni,, függetlenül létrejöttük körülményeitől. Helye van tehát az adózó népről tartott beszédnek Kölcsey összes munkái között, de — és ez legyen vizsgálódásunk maradandó eredménye — nem az a kiemelt, megkülönböztetett helye, ami eddig volt. Miután ismerjük keletkezése körülményeit és rendeltetését, el kell vetnünk a hozzá kapcsolódó eddigi értékelést, és jóval szerényebb helyre kell sorolnunk Kölcsey alkotásainak sorában. Feltehetjük ugyan a kérdést: nem csonkul-e meg méltatlanul haladó nemzeti hagyományaink sora, ha ezt az eddig nagyra értékelt, antológiákban, tankönyvekben, történeti olvasókönyvekben rendszeresen szereplő dokumentumot kiiktatjuk a népünk nevelését, tanítását szolgáló történeti szemléltető anyagból? Hogy erre a kérdésre könnyű szívvel nemmel válaszolhassunk, tegyük mérlegre még egyszer — most már történeti körülményeinek pontos ismeretében— a szóbanforgó alkotást. Már Jancsó Benedeknek feltűnt a beszéd elemzése során, hogy az „minden körülményt, minden tényt felsorol, ami csak egyszer előmozdítja a nép szegénységét s akadályozza annak vagyonosodását, csak a jobbágyság természetéből folyó okokat nem említi, mintha a parasztság vagyonosodásának nem a robot lett volna egyik legfőbb akadálya".42 Észreveszi a beszédnek ezt a fogyatékosságát az egyetemi tankönyv idevágó fejezetének írója, Mérei Gyula is ; értékelése ennek megfelelően higgadtabb, mértéktartóbb, helyesen mutat rá arra, hogy ez a beszéd még nem jelenti a minőségi ugrást Kölcsey társadalomszemléletében.4 3 Szauder elemzése talán a legrészletesebb valamennyi között, amelyet egy évszázad alatt erről az írói alkotásról írtak, ezt a fontos szempontot azonban nem említi; ehelyett figyelemreméltó ábrázoló készséggel döbbenetes erejű, a hallgatóság lelkiismeretét felrázó vádbeszédnek tünteti fel a beszámolót, amely nyilván dermesztő, megdöbbentő hatással volt a megyegyűlés résztvevőire. Mi azonban már tudjuk, hogy Kende felolvasása egészen más hatást tett a rendekre: elismeréssel hallgatták, s a beszámoló szövege „mint köz figyelmet érdemlett, s átalyános megelégedést nyert dicséretes munka, a megye levéltárába bététetni rendeltetett".44 Kölcsey életrajzírója helyesen tételezi fel, hogy a megyei nemesség szívesebben hallgatta az olyan beszédeket, amelyek Magyarországot tejjelmézzel folyó Kanaánnak, benne a paraszt sorsát idillikusnak ábrázolták, s akciót kiáltott volna az olyan szónokra, aki azt állította volna, hogy a patriarkális gondjaira bízott parasztság a végső elnyomorodással küzd. Tudnunk kell azonban, hogy volt egyetlen, néha csak évtizedenként visszatérő alkalom, amikor a szónok vagy referens azzal arathatta a legbiztosabb sikert, ha a megye parasztságának sorsát a legsötétebb színekkel ecsetelte. Ez az alkalom az országos hadiadó újrafelosztásának az időpontja volt. Ilyenkor a referensnek az volt a kötelessége, hogy minél jobban megnyomja a tollat s bebizonyítsa, hogy e megye parasztsága minden más megyét messze felülmúló mértékben meg van terhelve adóval, s nemhogy többet elbírna, hanem ellenkezőleg, a meglevő fizetésére is képtelen, le kell tehát annak összegét szállítani. (Ez egyéb-42 1. m. 287. 1. 43 Magyarország története. II/l. köt. Bpest. 1957. 185. 1. 44 Ld. előbb, 260. 1.
