Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209
A MONGOL HÓDÍTÁS NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁHOZ 1 225 csára Szamarkandba látogató Csang Csun taoista filozófus útifel jegyzése, mely szerint Szamarkandban a lakosság egynegyedére csökkent.8 8 A falvak pusztulásáról A krónikaírók részletesen általában csak a városok pusztulásáról számolnak be, és, így a modern történetírás is akarva, nem akarva ezen kiemelkedő események szintjéről szemléli a tatárjárás szörnyűségeit. Erősen háttérbe szorul tehát az egyik legfontosabb termelési ág, a mezőgazdaság, illetve a falusi települések pusztulásának vizsgálata. Erre kétségtelenül igen kevés adatot tartalmaznak forrásaink. A mezőgazdasági lakosság nagyrésze a tatárok közeledésének hírére a közeli városba menekül és itt osztozik a városi lakosság sorsában. De egyébként sem érné jobb sors, mert a tatárok, akit ,,a szabadban" érnek, fejkoncolnak. A tatár hordák útjába eső földek sorsa meg volt pecsételve. Forrásaink mindenütt megjegyzik, hogy útjukban mindent elpusztítottak, felperzseltek. Pl. 1220-ban Dzsebe és Szubotaj útjukon „kiraboltak minden várost ós falut, amerre csak elhaladtak". Innen Azerbajdzsánba menet ,,a falvakban és kisebb városokban gyilkoltak és raboltak, úgy ahogy eddig tették, pusztítottak, gyújtogattak".8 9 Vagy 1231-ben Gandzak ostromakor „elpusztítják a környékbeli szőlőket".9 0 1236-ban Csormaghan hordái „nyár idején törtek ránk, a termés még nem volt learatva és betakarítva a csűrökbe, ők pedig tevéikkel és állataikkal feletettek és letapostak mindent". Amikor a tatárok téli szállásukra vonultak, „az emberek... akik megmenekedtek a kardtól, csupaszon és élelem nélkül maradtak és a lehullott ós eltaposott kalászokból fedezték szükségletüket... nem voltak marháik a föld megművelésére, sem vetőmag, amit tavasszal elvessenek".91 Természetesen a legerősebben a hosszabb ostromot kiálló városok környéke pusztult el, de már a letáborozás is elég volt arra, hogy pl. a behódoló Melitene környékén 1244-ben „tönkretegyék a vetést, a szőlőket és méheseket".92 Ez a „nomád szemlélet" tehát ezen a vidéken még 1236-ban sem változott meg, holott ekkor már nyilvánvalóan a végleges hódítás szándékával jöttek. Tehát eszélyességet a hódító csapatoknál nem tapasztalhatunk (legkevésbé az első rabló hullámnál), ami ezen a területen azután a történelem folyamán magukon az ilkánokon bosszulta meg magát.9 3 Hiszen, ha ez esetben is túlzásnak kell minősítenünk Dzsuvajni számadatait, melyek szerint a Dzsingisz kán által végigpusztított országokban a lakosságnak mindössze egy ezredrésze maradt meg,9 4 mindenesetre igen sokatmondó Rasid ed-Dinnek a pusztulásról Ghazan ilkán idején adott összefoglaló képe, melynek végén megállapítja, hogy „a birodalomnak mindössze egytized része van virágzó állapotban, a többi viszont pusztaság lett".9 5 88 Uo. 451—452. 1. — Bretschneider : i. m. I. 96. 1. 89 Ihn al-Athir: Tizeng. I. 14—15. 1. 90 Kirakosz 214. 1. 91 Uo. 240. 1. 92 Bar Hebraeus I. 409. 1. 93 Vö. magyar viszonylatban, Századok 1952. 335. 1. — Vagy a Volgamellék tekintetében : „a tatár uralkodó réteg jól tudta, hogy milyen jelentősége van ennek a vidéknek a világkereskedelem szempontjából", mégis elpusztították a mezőgazdasági területeket. Zolotaja Orda 62. 1. 94 D'Ohsson : id. m. I. 351. 1. 95 Rasid ed-Din III. 308 — 309. 1. 2 Századok
