Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Schütz Ödön: A mongol hódítás néhány problémájához 209
51593 A MONGOL HÓDÍTÁS NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁHOZ A tatárjárások jellemzésében Piano Carpini útijelentése óta gyakran szerepel a „more tartarico" meghatározás. Ez az általánosítás teljesen indokolt és Carpini összefoglaló jellemzése a tatárokról mind a mai napig a fő öszszehasonlítási alap maradt a tatárjárások részletjelenségeinek megvilágításában. Mindenesetre a tatárjárások leírásaiban, ill. rendszerezéseiben a történetírás különböző szakaszaiban jelentős értékelési különbségek vannak, amelyek mögött kifejezetten vagy latensen eltérő szemléleti, világnézeti különbség húzódik meg. A polgári történetírás az eltérő ábrázolásokat a történészek egyéni imaginációjának tulajdonította, és csak a marxista történettudomány mutatta ki az értékelések korszakonként! közös indítórugóit.1 A tatárjárás kutatásának súlypontja nálunk azelőtt lényegében a pusztítás egyéves időszakára korlátozódott, ill. a tatárjárásnak főleg elbeszélő forrásaink alapján való reprodukálását jelentette ; az egyetemes történet keretébe való beillesztés pedig jobbára a mongol expanzió előtörténetéről adott futólagos áttekintésben merült ki. A továbbra is fennálló imminens veszélyről pedig legfeljebb IV. Béla belpolitikájának indoklásánál történt említés. Lederer Emma tanulmánya2 ama diplomáciatörténeti, társadalmi- gazdaságtörténeti kérdés kutatásának fontos állomását jelenti, hogy Magyarországon miért nem ismétlődött meg a tatár betörés, és ezzel egyetemes történeti alapokra helyezi a problémát. Dolgozatának első részében rövid marxista áttekintést ad a tatárjárás fontos problémáiról; hogy csak a legfőbbet említsük, eldönti a vitát a tatárjárás jellegének kérdésében a végleges hódítással szemben : a felderítő, rabló betörés mellett. A történettudománynak a részletkérdések tekintetében természetesen még ezek után is marad elég teendője. Bármennyire is egységes a marxista történeti köztudat, amely egyértelműen elveti Zichy prekoncepcióit vagy Félegyházi jobbára logikai okoskodáson nyugvó „cáfolatát",3 mindenesetre a kérdés még részletes marxista feldolgozásra vár, és a célzatos beállítások részleteikben is cáfolatra szorulnak. A polgári történetírás a tatárjárást szinte elszigetelt jelenségként tárgyalta és legfeljebb az előtörténetre tett némi kitekintést DOhsson nagy összefoglaló műve alapján, de még ezt sem aknázta ki kellőképpen. Mivel az egyébként örmény származású DOhsson művében nem használta fel magukat 1A történetírói iránvok, ill. egyes (főleg) orosz történészek munkásságának alapos kiértékelését lásd: A.K). Ηκγό ecicuü: H3 HCTÓpHH HAYMCHHH ΜΟΗΓΟΛΟΒ nepnoaa XI—XIII. BB. (O^epKH no HOTOPHH pyccKOro BOCTOKOBeAemm. M. 1953. 31 — 95. 1.). — A régebbi magyar tatárjáráskori irodalom kritikáját lásd: Századok 1952. 327 — 329.1. 2 A tatárjárás Magyarországon és nemzetközi összefüggései. Századok 1952. 327—363. 1. 3 Zichy L. : A tatárjárás Magyarországon. Pécs. 1934 ; Félegyházy J.: A tatárjárás történeti kútfőinek kritikája. Vác. 1941. 1 Századok
