Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése 174
KRÓNIKA 175 nyok fejlődésére, így Társulatunk életére is. Ezek elemzése előtt nem árt röviden visszapillantanunk az előzményekre. Mint ismeretes, Társulatunk 1949-ben alakult újjá. Az ezt követő néhány esztendő — nagyjában 1953-ig — a Társulat életének széles kibontakozását, nagyarányú fellendülését jelentette. Tevékenysége új és sokoldalú tartalommal telt meg, működési köre egyre jobban bővült, hatóereje megsokszorozódott és egyes meghatározott célok (Kossuth-ünnepségck, Emlékkönyv, Történészkonferencia stb.) érdekében sikeresen tudta mozgósítani a történészek szélesebb köreit. Egymásután jelentek meg a Társulat kiadásában közérdeklődést keltő szakmunkák, szépen fejlődött a népszerűsítés munkája, mind a kiadványok, mind az újonnan szervezett, nagyjelentőségű előadói szakosztály vonalán. Megindult és jól haladt előre a vidéki csoport ok szervezése, és újra napvilágot láttak — ha nem is rendszeresen — a Századok vaskos kötetei. A Társulat ezekben az években a történészfront egyik legfontosabb tényezője volt. Az ideológiai fronton és az országos politika irányításában is fellépő hibák (dogmatizmus, antidemokratizmus) nyomot hagytak a Társulat munkájában is. Ezek is közreműködtek abban, hogy lassanként, de folyamatosan háttérbe szorult a Társulat eredetileg kifejezetten társadalmi jellege, az ti., hogy a Társulat a történészek széles táborának marxista-leninista elveken alapuló önkéntes tömörülése, amelyben a helyesen alkalmazott centralizmusnak demokratizmussal kell párosulnia. Ehelyett a Társulat lassanként egy felülről kiépített hivatalos szerv jellegét kezdte magára ölteni. (Ezt mutatta az is, hogy mindvégig nem került rendezésre a társulati tagság kérdése, s így pl. sohasem tisztázódott, kik jogosultak a Társulat közgyűlésén való részvételre, vagy az, hogy mindvégig nem sikerült pontosan elhatárolni a Társulat tevékenységi körét egyéb, később keletkezett intézményekétől.) Ebben az időszakban a Társulat tekintélyes és tevékeny vezetése, ha sokféle hibával terhelten is, megindította történetíróink marxista-leninista átnevelésének munkáját és tiszteletreméltó eredményeket tudott elérni. A Társulat életének következő szakaszát a Századok 1953. évi szerkesztőbizottsági ülése és az 1956. évi októberi ellenforradalmi események határolják. Az 1953. évi szerkesztőbizottsági ülés azt mutatta, hogy a Társulat vezetősége pótolni akarja a mulasztásokat és új lendületet akar adni a Társulat munkájának. Egen az ülésen a történettudomány leglényegesebb kérdései kerültek megvitatásra. Ekkor — bár helytelen nézetek is felmerültek — alapjában véve helyes kezdeményezések születtek : ezek azonban már csak kezdeményezések maradtak. A Társulat élete a néhány hónapos felbuzdulás és az időnkénti újabb fellendülés ellenére ettől kezdve ténylegesen hanyatlásnak indult. Tevékenységének egyes területein ugyan tovább folyt a munka (kiadványok, Századok), sőt néhol — új területeken —még fellendülés is volt (vidéki szervezetek, tanári tagozat). Olyan nagyobb kezdeményezések azonban, amelyek éppen a Társulat legfőbb bázisát jelentő kutató-történészek, levéltárosok aktivitására támaszkodtak volna, már eredménytelenek maradtak (szekciók). Mindennek okát részben az országos politika zavaraiban, részben történészeink ebből következő elbizonytalanodásában s jelentős részben a Társulat vezetési módszereiben kell keresnünk. A Társulat elnöke ekkor már egyéb tevékenysége kövekeztében még a leglényegesebb kérdéseitkei is alig foglalkozott. Az elnökség igen ritkán ült össze, nem gyakorolt igazi irányítást. A titkárság rendszeresen végezte munkáját, de kevéssé, vagy egyáltalán nem támaszkodott a tagságra. 1956-ban már nyilvánvalóvá vált a Társulat vezetőségén belül is a nézetek polarizálódása. Az elvi ellentétek kiéleződése, amelynek pártszerű megvitatására már csak elkésve került sor és olyan légkörben, melyben az országos események és a Petőfi Körben előzőleg lezajlott viták eleve valószínűtlenné tették az eredményt, 1956 őszén tovább súlyosbította a helyzetet és nyílt összeütközésre vezetett a Századok szerkesztőbizottsági ülésein is. A Társulat jogos és jogtalan bírálatok középpontjába került. A jogos bírálatokon túlmenűen olyan elemek is bekapcsolódtak ebbe, akik tetszétős jelszavakat felhasználva, történettudományunk marxista-leninista vonalának megváltoztatására ill. polgári irányzatok restaurálására törekedtek. Az ellenforradalom időszakában és azt követően átmenetileg a történészek „forradalmi" bizottsága, ill. az annak kebeléből kiküldött szűkebb bizottság foglalkozott a Társulat ügyeivel és tett kísérletet a Társulat vezetőségének, a Századok szerkesztőségének átalakítására, nyilvánvalóan olyan irányban, amely a marxista vezetést legalábbis kétessé tette volna. Egyesek ilyen értelemben kívánták felhasználni a Társulat esedékes és a titkárság által korábban már tervbevett közgyűlését, amelyet 1957 nyaráig a gyülekezési tilalom, később pedig egyes kérdések rendezetlensége következtében nem lehetett megtartani. Azonban a bomlás érezhetővé vált a Társulat vezetésében. A titkárság egyes tagjai olyan tevékenységet fejtettek ki, hogy munkájukat a Társulat vezetősége többé
