Századok – 1959
ÉVES TARTALOMJEGYZÉK - Tanulmányok - Pamlényi Ervin: A Magyar Tanácsköztársaság kultúrpolitikájáró 109
114 PAMLÉNYI ERVIN osztályok sovinizmusára — a kultúrpolitika területén is — internacionalizmusával válaszolt. Itt első helyen a nemzetközi munkásmozgalom, a forradalmi mozgalmak iránti szolidaritást kell említeni, amely a Tanácsköztársaság egész nevelési és kulturális munkájának egyik vezető gondolata. Másrészt ismeretes a Tanácsköztársaságnak a nem magyar nemzetiségűekkel kapcsolatos álláspontja, amely minden, többségében nem magyar nemzetiségű terület számára a legteljesebb önnállóságot biztosította — természetesen kulturális vonatkozásban is. Ennek a fordulatnak a jelentőségét a régi, nacionalista, magyarosító iskolapolitikával, a nemzetiségek elemi kulturális jogait is megtagadó politikával szemben alig lehet eléggé hangsúlyozni. Tudjuk azt is, hogy az első világháború előtti hivatalos kultúrpolitika szűkkörű, provinciális volta, elzárkózottsága és elmaradottsága szinte közmondásos volt. Francia vígjátékok és korlátolt német filozófiák importja — kb. ez jelentette a hivatalos kultúrpolitika nemzetközi kapcsolatait. Haladó polgári művészeti és tudományos irányzatok ugyan, ekkor már több mint egy évtizede, nyitogatták az ablakokat, de az ezeken át beáramló levegő a polgári kultúra bomlástermékeitől is terhes volt. A proletárdiktatúra idején valóban szélesre nyitották az ablakokat, nyugat és kelet felé egyaránt. Ha végigolvassuk pl. azoknak a műveknek a jegyzékét, amelyeket a Szellemi Termékek Országos Tanácsa lefordíttatott, vagy fordításra kiadott, abban a haladó írók munkáinak legjavát találjuk : a klasszikusok, Shakespeare, Molière, Goethe mellett a nagy realistákat, Balzacot, Tolsztojt, Gogolyt, s a kortárs irodalom legjobbjait, Gorkijt, Leonid Andrejevet, Ibsent, Shawt ós Gerhart Hauptmannt. 1919 kulturális törekvései azonban e fő tendenciák ellenére sem voltak mentesek bizonyos kiforratlanságtól, különösen a művészetek tartalmi és formai problémáit illetően. Ezek megítélésénél elsősorban azt kell számbavenni, hogy az alapvető kultúrpolitikai intézkedéseken és néhány félreérthetetlen alapelv tisztázásán kívül, ebben a periódusban, még a Szovjetunióban sem tisztázódtak eléggé a szocialista kultúra általános tartalmi problémái, különösen nem a művészetekkel kapcsolatos kérdések. Jól ismerjük Lenin írásaiból azokat a kezdeti nehézségeket, amelyekkel a Szovjetunióban is megbirkóztak. Leninnek Klara Zetkinnel folytatott beszélgetése rendkívül élesen világítja meg ezeknek a művészet problémáknak a nehézségeit. A magyar kommunistáknak tehát ekkor még nem volt lehetőségük arra, hogy a szovjet példát tanulmányozzák, idejük meg különösen nem volt ezeknek a kérdéseknek ön&lló kidolgozására. Ez az akkori helyzet — közbevetőleg megjegyezve — mindennél világosabban mutatja, mit jelentettek a magyar kultúra munkásai számára, a felszabadulás után, a Szovjetunió 30 éves munkájának eredményei, a kulturális építés egész területén nyert tapasztalatok. S ha történtek is hibák e nagy példakép eredményeinek felhasználása során, alig lehet eléggé kiemelni, mennyire megkönnyítette mai kulturális forradalmunk kibontakozását az elvi kérdéseknek a kimunkálása, az irodalmi, képzőművészeti alkotásoknak az útmutatása, amelyeket 1945 után megismerhetünk. 1919-ben azonban más volt a helyzet és a szocialista kultúra egésze, ha olyan óriása is volt, mint Gorkij, még a Szovjetunióban is csak kezdeti lépéseit tette meg. Egyáltalán nem szabad tehát csodálkozni azon, ha a kulturális élet szocialista formáit könnyebb volt megteremteni, mint szocialista tartalmát, s ha színházaink, filmgyártásunk és könyvkiadásunk szocialista szervezetének
