Századok – 1958

Történeti irodalom - A dél és nyugati szlávok története (Ism. Perényi József) 851

' TÖRTÉNETI IRODALOM 853 alkalmazása akaratlanul is kidomborítja. Még jobban szembetűnne ez a hasonlóság az egyes intézmények, társadalmi osztályok és rétegek vizsgálata esetében, ha a szerzők ezek megjelölésére nem tartották volna meg az egyes szláv nyelvek szavait, hanem azokat a megfelelő jelentésű orosz szavakkal helyettesítették volna, elvégezve így bizonyos összehasonlító munkát. Ha viszont ez így van, akkor vajon nem lehetett volna-e szervesebb szintetikus eljárást alkalmazni, és például a gazdaság- és társadalomtörténeti részeket a csehek és lengvelek, valamint a délszlávok esetében összevonva tárgyalni, kiemelve az azonos és az cltérő vonásokat? A fejlődési folyamatokat ábrázolva pedig vajon nem lehetett volna bizonyos törvényszerűségeket meghatározni ? Véleményem szerint mindez megoldható lett volna, sőt szintézisben ez a helyesebb eljárás. Meg lehet ezt tenni akkor, ha nem riadunk vissza az összehasonlító módszertől, amely a történettudományban — korlátok között — épp úgy használható, mint pl. a nyelvtudományban. Az említett módszer alkalmazásának azonban lenne még egy követelménye, ami nélkül az adott esetben csak részleges eredményeket lehetett volna elérni. Ebből a szintézisből ugyanis nehéz kihagyni a magyarokat, románokat és az albánokat, azaz azokat a nemszláv népeket, amelyek a szlávokkal együtt vagy szomszédságukban éltek, hiszen ezek története ezer és ezer szállal összefűződött a szlávokéval. Mennyivel jobban lehetne megírni a szlovákok, a horvátok, a szerbek és a bolgárok történetét, ha Magyarország és Románia története is szerepelne a kötetben. A magam részéről tehát a nyugati és déli szlávok történetének megírását magában nem tartom nagyon szerencsés vállalkozásnak, mert egyszerű regisztráló munkára kényszeríti az egyetemes történészt, aki feladatát valóban nem tudja másként megoldani, mint az egyes népek vagy államok történetének párhuzamos előadásával, ahogyan a szóbanforgó tankönyv is teszi. Ez pedig nem nagyon csábító feladat az egyetemes történész számára, aki elsősorban általános és speciális fejlődési törvényeket kutat. Ezenkívül az ismertetett munka bevezetése is rámutat arra, hogy a fiatal szovjet történészeknek meg kell ismerkedniök a szovjet néphez hasonló társadalmi-politikai rendszerben élő népek történetével, ezek között pedig vannak nem-szláv népek is, mint azt a bevezetés is hangsúlyozza. Összefoglalóan tehát helyesebbnek tartanám a kelet-európai népek történetének megírását, mert e népek története szerves egészet alkot, és kidolgozása lehetővé tenné egy egész sor érdekes és fontos történeti törvény megfogalmazását. Mert vajon véletlen-e az, hogy a mai kelet-európai szocialista országok előzőleg a kapitalizmus porosz útján, még korábban a második jobbágyság útján fejlődtek, és hogy korafeudális rendszerük is oly sok hasonlóságot mutat? Alig hiszem, s remélem, hogy a közel jövőben sikerül kimutatnom : Kelet-Európa a VI. századtól napjainkig nagyjából egységes társadalmigazdasági fejlődési terület volt, amelyet hosszabb-rövidebb időre ugyan megzavarhattak külső, többnyire erőszakos hatások, de e terület alapvető fejlődési törvényei végül mégis győzedelmeskedtek. Kelet-Euiópa történetében a döntő szerepet természetesen, már csak számbeli túlsúlyuk miatt is, a szlávok játszották, de éltek itt más népek is, melyeknek története nem hanyagolható el. Lehet hogy e kívánságok gyakorlati megvalósítása ma még korai, amikor a marxista egyetemes történeti metodológia legfontosabb kérdései nincsenek eléggé kidolgozva. De az egyre szaporodó marxista egyetemes történeti szintetikus kísérletek, és így az ismertetett munka tanulságai, valamint a második jobbágyságról és a porosz utas fejlődésről, az eredeti tőkefelhalmozásról folvó nemzetközi viták is egyre élesebben rávilágítanak arra, liogv a marxista egyetemes történészeitnek minél szorosabban együttműködve hozzá kellene kezdeniök az egyetemes történet periodizációjának problémái mellett a tér, továbbá a tér és az idő összefüggése kérdésének megoldásához is. Ezek a gondolatok az ismertetett könyv olvasása közben nem először merültek fel bennem, de most véglegesen meggyőződtem anól, hogy az egyetemes történetírásban alkalmazott párhuzamosan, azaz csupán kronológiáikig egybehangolt államtörténet nem lehet a marxista-leninista történetírás végleges és egvedül helyes módszere. Ha történeti törvényeket keresünk, akkor azokat így nem találjuk meg, s még kevésbé tudjuk érvényesülésüket bemutatni. Már pedig vannak több állam történetében érvényesülő, tehát államhatárokat áttörő fejlődési törvények. Bizonyítja ezt többek között a szóban forgó tankönyv is, melvnek pontos, lelkiismeretesen dolgozó munkatársai tulajelonképpen iá is mutatnak e törvényekre, ele nem fogalmazzák meg őket, és nem tesznek kísérletet analizálásukra. A sok egymáshoz hasonló szövegrész, a különböző szerzőktől származó stereotip megfogalmazások szinte kivétel nélkül egy-egy ilyen törvényt takarnak. 19 Századok