Századok – 1958
Tanulmányok - Lackó Miklós: A magyar ipari munkásság összetételének alakulásáról (1930–1949) 699
m 1 A MAGYAR IPARI MUNKÁSSÁG ÖSSZ KT ÉTELÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 721 A kis-, és a kézműiparban dolgozó ipari munkásoknak a faluval való származási kapcsolatai sokkal erősebbek voltak, mint a gyári munkásságé. Ez összefüggött a gyáripar egyoldalú területi elhelyezkedésével is : 1949-ben az ország egész ipari munkásságának mintegy 40%-a, gyári munkásainak azonban több mint 45%-a összpontosult a fővárosban,4 1 ahol a paraszti elem szerepe egyébként is jóval kisebb volt, mint a vidéken. Figyelemreméltó, hogy a gyári és a kisipari munkásság közötti különbségek megmutatkoznak az egyes paraszti rétegekből származók arányában is. Az — egyébként is kevésbé paraszti összetételű — gyári munkásságon belül inkább az agrárproletár származásúak domináltak, se réteg súlya 1930 után is növekedett ; a kis- és kézműipari munkásság összetételében viszont jóval nagyobb szerepük volt a birtokos paraszti eredetűeknek. A földreform hatása is közelebbről érintette a (zömükben vidéki) kisipari munkásokat, mint a gyári proletariátust, azzal, hogy családjukat jóval nagyobb számban változtatta birtokos parasztokká. 5. A kisipari munkásság körében, természetszerűen, jóval magasabb volt az iparos-származásúak rétege is, bár e származás-csoport szerepét, különösen az első világháború utáni közvetlen időszakban, a gyári szakmunkásság között sem szabad lebecsülnünk.. Ahhoz, hogy tovább részletezhessük az ipari munkásság különböző csoportjainak származási összetételét, közöljük az egyes iparágak munkásaira vonatkozó 1949. évi adatokat, a szak- és betanított, valamint a segédmunkások összetételének megkülönböztetésével (lásd a 9. táblázatot). Az egyes iparágak munkásságának származási adatai szemléletesen támasztják alá az eddig elmondottakat. Az örökletes ipari proletariátus viszonylag magas arányával kiemelkednek a túlnyomóan gyáripari összetételű ágak, mindenekelőtt az építőanyagipar, a bányászat, a papíripar, a textil- és a nyomdaipar munkásai. A gépipar munkássága ebből a szempontból nem tartozott a legelsők közé, nyilvánvalóan ez iparág dolgozóinak nagy háború alatti létszám-növekedése miatt. Az örökletes réteg — a szolgáltató iparon kívül — a ruházati, élelmezési, építő- és a faipar munkássága körében volt a legalacsonyabb. A paraszti réteg különösen nagy számát a bányászok, a vegyi ipar munkásai, valamint az élelmezési ipari munkásság között — ez iparágak jellege, termelési-technikai sajátosságai, illetve területi elhelyezkedése magyarázzák (így a vegyi iparban az igen nehéz fizikai munkát végző betanított és segédmunkások magas aránya ; az idényjellegű élelmezési és építőiparban a falusi vándormunkások nagy száma stb.). Az egyéb munkás {mindenekelőtt a közlekedési, közszolgálati és nyugdíjas munkás) származásúak a legnagyobb arányban a három leginkább „kivételezett" iparág, a gépgyártás, a villamosenergia-termelés és a nyomdaipar szakmunkásai között szerepeltek. Az iparos-származásúak aránya pedig azokban az iparágakban a legmagasabb, amelyek munkásságának a vidéki kézműves-népességgel való kapcsolatai, szakmájuk jellegéből következően is, a legszorosabbak voltak: a szabók, asztalosok, kőművesek, pékek, valamint az ún. szolgáltató ipar munkásai, a borbélyok stb. körében. Sajnos, mint említettük, az egyes iparágak munkásságának összetételbeli változásait 1930—1949 között csak hozzávetőlegesen és csak néhány — bár a legfontosabb — ágazatban tudjuk rekonstruálni. 41 Bányászokkal együtt. Az 1949. évi népszámlálás, ill. az 1948. évi gyáripari •statisztika adatai alapján.
