Századok – 1958

Krónika - Mályusz Elemér: A Comité Scientifique du Répertoire des Sources Historiques du Moyen Age 1956. és 1957. évi római konferenciái 511

KRÓNIKA. 519 két jugoszláv delegátussal tisztáztuk pontosan külön megbeszélésen, hogy ők mely címszavak kész kéziratát küldik el nekünk a magyar forráskritikai irodalommal való kiegészítés céljából s mi viszont mit nekik. Pl. Tuberot mi dolgozzuk ki, Janus Pannoniust ők. A kiadások és a kútfőkritikai irodalom teljes felsorolásának mellőzésénél is jobban sajnáltuk a fordítások mostoha kezelését. Fawtier csípős megjegyzésének hatása alatt, hogy Guizot és hitvese pénzszerzési vágyból adták ki a francia krónikák fordításait, a konferencia nem nézett a probléma mélyére. Nézetünk szerint a fordítások nem egyszerűen csak segédeszközök a szövegek megértéséhez és magyarázatához. A munkák, amelyek jegyzékét a Repertórium tartalmazni fogja, a középkor szellemi művelődésének emlékei. Ha egy nemzet közülök egyeseket jónak látott a XIX. vagy XX. században a saját nyelvére lefordítani, ezzel tanúságot tett arról, hogy vonzódik a munkában kifejeződésre jutó szellemi tartalomhoz, másrészt arról a hitéről, hogy ő is örököse a kulturális értékeknek. Végül a fordítások tanúskodnak az egyes szerzők utóéletének jellegéről, intenzitásáról is. A nagy nemzetek történészei előtt a fordításoknak ez a jelentősége nem tűnik fel, mivel a kérdéses auctor az ő közösségük gyermeke, életműve pedig teljes egészében az ő művelődésük tartozéka. A kis nemzetek azonban, amelyek a maguk specifikus, régibb népi műveltségük feladása során lettek az egyetemes európai műveltség birtokosai, élénken érzik, hogy mily vonzalmak és elhatározások voltak az egyes fordítások kiindulópontjai. Nagyon tanulságos volna pl. összeállítani, hogy Jordanes vagy Paulus Diaconus mely években, mely nyelveken jelentek meg fordításban, azaz mely nemzetek körében és mikor merült fel az elhatározás e szerzőket fordításban közel hozni magukhoz. Az új Potthast a fordítások felsorolásával megkönnyítené azon kutatók munkáját, akik a szerzők jelentősége iránt történeti forrás jellegükön túl is érdeklődnek, s alapot teremtene olyasféle munkák megírásához, amilyen az ókortudomány művelői előtt, mint Zielinski „Cicero im Wandel der Jahrhunderte" c. munkája tanúsítja, régóta ismeretesek. Efféle érveléssel kívántunk volna hatni a konferencia résztvevőire, de mert a hangulat nem látszott kedvezőnek, jobbnak véltük, ha hallgatunk. Érveinket azonban írásban összefoglaltuk, majd feljegyzésünket átadtuk a konferencia befejezése után Holtzmann professzornak azzal a kissé melancholikus kéréssel, hogy helyezze el a Végrehajtó Bizottság levéltárában. Egyedül az a meggyőződés vezetett bennünket, hogy felfogásunk helyes, a munkát pedig most egyszerűbben lehetne elvégezni, mint a távoli jövőben, amidőn új szervezet segítségét kell majd igénybe venni. Gyakorlati eredményre egyáltalán nem számítottunk. Annál nagyobb volt meglepetésünk, amidőn a Régles legújabb kiadását átolvasva rájöttünk, hogy a Végrehajtó Bizottság elfogadta utólagos előterjesztésünket. Amíg ugyanis a korábbi — második — kiadás szerint csak a legfőbb nyelveken (angol, francia, német, olasz, spanyol) készült fordításokat kell regisztrálni, az új utasítás a megszorítást elhagyta s ezzel valamennyi fordítás számbavétele mellett döntött. A magyar nemzeti bizottság legközelebbi feladatai ezek szerint adva vannak. Kötelességünk egyrészt a már revideált anyagot tartalmazó kéziratot a véglegesen megállapított technikai elveknek megfelelően nyomdakész állapotba hozni, másrészt a felvételre javasolt munkák céduláit elkészíteni. A titkárság összeállítása alapján most már tudjuk, hogy az új Repertórium 3609 címszóval lesz terjedelmesebb a régi Potthastnál. A kiegészítések feldolgozása túlnyomórészt Németországra (627), Franciaországra (487), Olaszországra (451) és a