Századok – 1958

Történeti irodalom - Franz; Günther: Bücherkunde zur Weltgeschichte vom Untergang des Römischen Weltreiches bis zur Gegenwart (Ism. Niederhauser Emil) 483

484 TÖRTÉNETI I KO DALOM csak a kiadás évét, lapszámot azonban sehol sem közöl. Az idézett folyóiratokat sziglákkal jelzi és a könyv elején adja ezeknek jegyzékét. Annotációkat csak igen ritkán és röviden alkalmaz. A címeket általában eredeti nyelven veszi fel, a szláv címeknél zárójelben német fordítást is mellékel. A lapszám elhagyása sajnálatos. Ahol valamelyik könyv bőséges bibliográfiát nyújt, ezt a könyv elé tett *-gal jelzi. A fontosabb folyóiratokat és sorozatokat is felvette, ezeknél -(--tel jelzi, hogy kiadásuk folytatódik. Általános áttekintést nyújtó fejezet után a könyv országonkint tárgyalja anyagát, először az európai országokat, azután Ázsiát, Ausztráliát, Afrikát és Amerikát, illetve ezeken belül a megfelelő földrajzi egységeket. Egy-egy ország történetén belül először a segédapparátust és a történeti segédtudományokat, utána a néprajz, a kultúrtörténet, egyháztörténet, jog-, gazdaság- ós társadalomtörténet, hadtörténet, az oktatás, a filozófia, az irodalom, a képzőművészetek és a zene anyagát tárja fel, ezután következnek az általános történeti munkák időrendben, különválasztva a középkorra és az újkorra vonatkozókat, utóbbiakat nagyjából a XVI. századdal kezdi meg. Az egyes országokat tárgyaló részeken belül ezeket a különböző kategóriákat részben fejezetcímekkel, részben a lap szélén álló kurzív alcímekkel jelzi. A munkát névmutató és az ismertetett országok, városok és népek mutatója egészíti ki, a névmutató csak a szerzők, szerkesztők és kiadók nevére terjed ki. A mutatók minden esetben a tételszámokra utalnak. A bibliográfia természetesen a mai német polgári történetírás helyzetét és felfogását tükrözi. Ez megmutatkozik szakrendszerónek beosztásában s az anyag kiválasztásában is, elég itt arra utalnunk, hogy a gazdaság- és társadalomtörténetet eléggé mellékesen kezeli. Á középkorra vonatkozó anyagot általában bővebben mutatja be, mint az újkorit. Az 1945 utáni korszakot már nem dolgozta fel. Néhány megjegyzést azonban kell tennünk a kelet-európai népek történetével kapcsolatban. Meg kell állapítani, hogy a lengyel anyag kivételével a könyv nem mutatja be kellőképpen az 1945 utáni történetírás, tehát a marxista történetírás eredményeit. A Szovjetunió történetére vonatkozó anyagnál is sokkal több az 1917 és 1945 közt megjelent munka, mint a későbbi. Komoly hibának kell felrónunk azt, hogy Ausztria, illetve a Habsburg-birodalom történetét Németország történetébe foglalja bele. Felsorolja ugyan az osztrák történelemre vonatkozó legfontosabb polgári munkákat, de ezeket az elég bőségesen közölt német történeti anyagból kell kibányászni. A könyv végén közölt mutató segít csak valamelyest a helyzeten. A Kelet-Európára vonatkozó rész beosztásánál nem tudunk egyetérteni azzal, hogy először Kelet-Európa címszó alatt az összefoglaló munkák mellett tárgyalja Lengyelország, a balti államok és Oroszország történetét, utána pedig Délkelet-Európa címszó alatt a kétségtelenül ide kívánkozó országok mellett Csehszlovákia és Magyarország történetét is, holott az utóbbi kettőnek egész történeti fejlődése sokkal több analógiát mutat a lengyel és általában a kelet-európai,mint a balkáni népek Kelet-Európán belül kétségtelenül sajátos vonásokat felmutató fejlődésével. Az Előszóban megjegyzi a szerző, hogy a felsorolt könyvanyagot nem sikerült minden esetben meg is szerezni, tehát nem egy esetben a különböző munkatársak csak könyvcímek alapján dolgoztak. Ilyen erősen válogatott jellegű bibliográfiánál ezt persze súlyos hibának kell tekinteni. Ez magyaráz olyan félrevezető és káros tévedést, hogy Ljascsenkónak a Szovjetunió népgazdaságának történetéről szóló munkáját, amelynek megjelent két kötete éppen 1917-ig tárgyalja a gazdaságtörténetet, a szovjet korszakkal foglalkozó munkák közt sorolja fel. Talán ez magyarázza azt is, hogy Gapanovitchnak az orosz historiográfiáról szóló munkájánál nem jegyzi meg, hogy csak a külföldön megjelent orosz vonatkozású történelmi irodalmat dolgozza fel. Valószínűleg nem ezzel, hanem a szerkesztő, illetve az összeállítók elfogultságával magyarázható, hogy a Potyomkin szerkesztette háromkötetes diplomáciatörténetet nem az egyetemes történeti részben, hanem Oroszország történeténél sorolják fel. Ugyancsak igen komoly hiba, hogy a Csehszlovákia történetét tárgyaló munkák között sorolják fel Frantisek Hrusovsky szlovák történetét, amelyik az ún. önálló szlovák állam idején jelent meg és annak hivatalos, erősen csehellenes és fasiszta álláspontját tükrözte. A Magyarország történetére vonatkozó elég rövid rész egyike a leggyengébbeknek (a délkelet-európai szakértőnek számító Georg Stadtmüller munkája). Általában csak az idegen nyelveken megjelent munkákat veszi fel, ugyanakkor viszont a többi keleteurópai ország anyagához hasonlóan itt is igen bőségesen tárgyalja a magyarországi németek történetével foglalkozó irodalmat. A kelet-európai országok történetét, ill. történeti irodalmát tárgyaló részeket még polgári szempontból sem tarthatj uk kielégítőeknek, hiszen legnagyobbrészt éppen a legújabb eredményeket tükröző munkák maradtak ki. A kötet leghasználhatóbb része a terjedelemnek jóval több mint felét elfoglaló nyugat-európai történelem anyaga, itt