Századok – 1958

Történeti irodalom - Hajdú Gyula: Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezés a pécsi munkásmozgalomról (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 409

TÖRTÉNETI IRODA LO-M 411 a Dráván túlra szállítják. A városban ekkor 18 napig tartó sztrájk tör ki. A munkások a hatóságok legbrutálisabb beavatkozása ellenére sem veszik fel a munkát. S végül is övék a győzelem : letartóztatott vezetőiket visszaengedik és — természetesen más nyomós okok miatt — a békeszerződés rendelkezéseit — e kérdésben — Magyarország javára változtatták meg. 1919. március 21-e után Hajdú Gyula, a helyi pártszervezet más vezetői s a bányászok nagy tömegei szöknek át Tanács-Magyarországra. A pécsi bányászok a Vörös Hadseregben harcoltak a külső és belső ellenforradalom ellen. Hajdú Gyulára is nehéz feladatok hárultak : a külügyi népbiztos délvidéki biztosa, Baranya megye kormányzótanácsi biztosa, s a kaposvári 44. vörösdandár politikai megbízottja lett. A Tanácsköztársaság bukása után új, nehéz szakasz kezdődött a pécsi munkásmozgalom s Hajdú Gyula életében is. Hajdú „vörös" tevékenysége miatt nem mehetett vissza Pécsre. Milánóba emigrált rendkívül kalandos, veszélyes körülmények között. Barátságot kötött Gramscival, cikkeket írt az Ordine Nuovoba, az Avantiba, az II Communismoba. Pécsett ekkor ismét nehéz, bonyolult a helyzet. A fehér terror elől tömegével menekülnek el a munkások, értelmiségiek. A pártszervezet szétzilálódott, vezetőgárdája szétszóródott, soraiba keresztényszocialisták furakodtak be s kaptak mind nagyobb erőre. A város tőkésreakciós elemei is gyakran szövetkeznek a szerb hatóságokkal. A fehér terror elleni tiltakozás nagy erővel nyilvánul meg, a munkások, a haladó tömegek nem akarják, hogy Horthy csapatai Pécsre is bevonuljanak. Ez a tömeghangulat azonban támogatást jelent — akaratlanul is — a szerb politikának, amelynek végső célja, hogy Pécset ós Baranyát véglegesen az SIIS államhoz csatolja. A tanácstalanság, a zűrzavar teljes. 1920 nyarán Hajdú visszatérhetett Pécsre. Teljes erővel belevetette magát a politikai harcba. A Nemzeti Tanács újraválasztásakor az SzDP ismét nagy teret nyert s átvette a városigazgatást a szerbektől. A céljuk, hogy autonomiát érjenek el. 1920 decemberében Hajdú ismét emigrálni kényszerült, de most már hosszú időre Bécsben telepszik le, ott dolgozik s 1921 júliusában a Pécsről felutazó elvtársakkal együtt részt vesz a Komintern III. Kongresszusán, ahol különjelentésben számolnak be a baranyai helyzetről. Pécsett a tiltakozások Horthyék bevonulása miatt egymást érik. Augusztus közepén egy ilyen nagygyűlésen születik megaszerb — magyar baranyai-bajai köztársaság gondolata. Ebben próbáltak megoldást találni arra a problémára, hogy magyarságukat megmentve megőrizzék különállásukat a Horthy-rendszerrel szemben. Ez az elképzelés azonban megvalósíthatatlan volt. 1921 augusztusában Horthy bevonult Pécsre, mire több, mint 2000 munkáscsalád emigrált Baranyából. Ez a dátum a megye életének fontos szakaszát zárta le s nyitott egyben újat ; indokolt tehát, hogy Hajdú is itt zárja le visszaemlékezéseit. Bár hosszasan foglalkoztunk a terjedelmes kötet tartalmával, távolról sem sikerült érzékeltetnünk Hajdú Gyulának azt a sikeres törekvését, hogy az eseményeket és problémákat, a szereplőket mindig életszerűen, bonyolultan ábrázolja. S nemcsak a munkásmozgalommal teszi ezt, hanem a szemben álló táborral is, ami azt eredményezi, hogy valóban a maga nagyságában, erőfeszítéseiben látjuk a bányászok, munkások, értelmiségiek harcát. A kor- és emberrajzban gyakran elevenít fel epizódokat (pl. 9 — 10, 288. s köv. 1.), amelyek életet öntenek a halott betűkbe. Memoireokban aligha tekinthetjük megszokottnak a kritikus önszemléletet. Ebben a munkában mégis azt tapasztaljuk, hogy a szerző a mozgalom gyengeségeit sem tagadja el (pl. a világháború megindulása után, a szerb megszállás idején) s bírálója saját tevékenységének, nézeteinek is (pl. 342. 1.). Már utaltunk arra, hogy a tárgyalás nem mindig egyenletes, hogy egyes fejezetek anyaga szegényesebb, mint a kötet általában. Ez volt a benyomásunk a világháború időszakával kapcsolatban, amely pedig nagy érdeklődésre tarthat számot. Szűkmarkúan bánt a szerző Tanács-Magyarország és Pécs-Baranya viszonyával is, különösen abban a vonatkozásban, hogy Horthyék ellenforradalmi szervezkedésének, a Dunántúl ellenforradalmi csoportjainak támogatásában milyen szerepet játszott ez a terület. S végül még egy észrevétel : a szerző, aki egykor cselekvő részese, ma pedig krónikása az eseményeknek, gyakran megelégszik a történések leírásával, s sokszor adósunk marad az értékeléssel, összefoglalással. Különösen hiányzik az összefoglaló értékelés a kötet végén, holott ide erősen kívánkoznék, hiszen a pécsi mozgalom, s a szerző életében is jelentős eseményekkel ismerkedtünk meg. Az olvasó kíváncsian olvasná ezek jelentőségéről, tanulságairól, tapasztalatairól a szerző véleményét annál is inkább, mert Hajdú Gyula nagy munkásmozgalmi múltra tekinthet vissza, ismeretei, tapasztalatai rendkívül