Századok – 1958

Vita - Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről 265

A KORAI MAGYAR TÖRTÉN KT N ÉHÁN Y KÉRDÉSÉRŐL 345 kifejezést, mely István törvényeiben még előfordul (I, 21, 23, 28 ; II, 3, 4, 16, 17), de azután már nem? Helyette László törvényei dcminus-t írnak (I, 18, 24, 25 ; II, 11, 12, 16 stb.), mely olykor István törvényeiben is feltű­nik már (I, 8, 20, 35). Ez egymaga elegendő bizonyíték az Intelmek István­korabelisége mellett. * Fejtegetéseink végére értünk. Magunk érezzük a leginkább, mennyi mindenről kellett volna még beszélni. De minden vázlatosság ellenére is jelle­mezni próbáltuk a XII. század végéig terjedő kort. Egyes kérdéseket tüzete­sebben tárgyaltunk, másokat kénytelenek voltunk teljesen a homályban hagyni. Sokszor meg kellett elégednünk a problémák puszta felvetésével. Célunk nem volt a tárgy kimerítése, hanem csak a problémák megvitatása. Alapul az új István-monográfiát vettük, de a könyv tartalmának részletes ismertetése helyett fontosabbnak tartottuk egyes főszempontok kiemelését. Nem a vita szándékával bíráltunk és ha mégis vitába szálltunk, ezt a kutatás érdekéből tettük. Megjegyzéseink már elérték céljukat, ha egy és más dologban tisztázták kutatási feladatainkat. VÁCZY PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom