Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

910 KRÓNIKA Vilmos jelen munkájától, hanem további feladatként állnak történeti—gazdaságtörténeti kutatásunk előtt" — állapította meg Pach Zsigmond Pál opponens. Ugyanezt hangsúlyozta Hanák Péter, a másik opponens is : „Kifogásaink másodlagos jelentőségűek, nem érintik a munka alapjait, jórészt még vitatott és esak további kutatásokkal eldönthető problémákra vonatkoznak. De éppen ez : a további kutatások, a részletmonográfiák megalapozása és serkentése Sándor Vilmos könyvének az a nagy érdeme, amelyet . . . hangsúlyozni kívánunk." A disszertáció ilyen irányú érdemeinek hangsúlyozása mellett azonban — mint Pach Zsigmond Pál opponensi véleményében megállapította — a nagyipari fejlődés feltételeinek elemzése terén bármilyen mély elemzését is nyújtja az első két feltételnek, nem nyújtja a problémakör teljes megoldását. „Függőség Ausztriától, súlyos feudális maradványok az ország gazdasági és politikai életében, a magyar »szupremácia« kíméletlen érvényesítése a nemzetiségekkel szemben : ez a három — egymással szorosan összefüggő — vonás tette ki az 1867-es kiegyezés által létrehívott dualista rendszer lényegót, ezek voltak azok a sajátos feltételek, amelyek között hazánk tőkés fejlődése s ezen belül a nagyipar fejlődése a kiegyezést követő korszakban végbement. A szerző azonban e három feltétel közül csak kettőn- fordított figyelmet: az Ausztriától való függésre és a feudális maradványokra, viszont lényegében véve mellőzte a harmadikat — amelynek ugyancsak nagy jelentősége volt, éspedig nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is : a nemezetiségek elnyomását és kizsákmányolását." Ennek a szempontnak érvényesítése azonban lényegében hiányzik a disszertációból. Holott igen lényeges kérdésről van szó, arról, hogy „. . .a kiegyezés — azáltal, hogy biztosította a magyar uralkodó osztályok hatalmát az akkori Magyarország területén élt nem magyar népek felett — egyfelől erősen akadályozta a nemzetiségek belső tőkefelhalmozását, saját burzsoáziájuk kialakulását és megizmosodását. Másfelől — amellett, hogy megszilárdította a nemzetiségi paraszttömegek kizsákmányolását a túlnyomórészt magyar földbirtokosok által — nagymértékben megkönnyítette a magyar (osztrák— magyar) tőke behatolását a nemzetiségi vidékekre és a magyar (osztrák—magyar) uralkodó osztályokat tette a nemzetiségi dolgozók tőkés kizsákmányolásának fő haszonélvezőjévé. Ilyenképpen a nemzetiségi területek kapitalista fejlődése hasznának lefölözése bizonyos fokig ellensúlyozta a Magyarország függő helyzetéből származó hátrányokat és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi kapitalizmus — az Ausztriától való függés korlátai ellenére, de a nemzetiségi területek gazdag nyersanyagkészleteire, munkaerő- és fogyasztópiacára támaszkodva — viszonylag fellendüljön a kiegyezés után s számottevő haladást érjen el a dualizmus korában. Egyik fontos rugóját leljük fel tehát e harmadik »feltételben« a magyarországi kapitalizmus sajátos fejlődésének." Ugyanekkor a monopolkapitalizmusra való átmenet feltételeinek vizsgálata terén is hiányolnunk kell ezt a szempontot, holott ennek igen jelentős szerepe volt a finánctőke magyarországi sajátos kialakulása szempontjából. „A kialakuló magyar finánctöke sajátosságait : a függő helyzetet s a feudális maradványoktól színezett szerkezetet tehát ki kell egészítenünk egy harmadik vonással is, a magyarországi finánctőkének a nemzetiségi területekre kiterjedő uralmi helyzetével ; azzal, hogy az általában véve közvetlenül, a nemzetiségi burzsoázia rószeltetése nélkül vágta zsebre a nemzetiségi munkásoknak még magyarországi viszonylatban is kirívóan súlyos kizsákmányolásából származó extraprofitot. Egyik jelentős forrása volt ez a magyarországi finánctőke viszonylagos megerősödésének a századforduló idején ; egyik jelentős tényezője annak, hogy önálló igényei ellenére is feltétlenül ragaszkodott — a magyar nagybirtokhoz hasonlóan — a dualista rendszer fenntartásához" — állapította meg Pach Zsigmond Pál. Sándor Vilmos, az opponensi véleményekre adott válaszában először röviden vázolta a „nemzetiségi elnyomás"-nak mint Magyarország és ezen belül a nemzetiségi területek tőkés fejlődése „harmadik" feltételének alkalmazásában a gazdaságtörténetírásunk által eddig elért eredményeket. Véleménye szerint a feltárt adatok alapján nem sikerült egyértelműen tisztázni azt a kérdést, hogy a „soknemzetiségű ország" feltétele — hasonlóan az Ausztriától való függőség ós feudális maradványok feltételéhez — .Magyarország tőkés fejlődését alapvetően korlátozta-e, vagy sem. A nemzetiségi területek tőkés fejlődósének vizsgálatánál az eddigi kutatások során csak a finánctőke és a nemzeti mozgalomban élenjáró burzsoázia szerepét vették tekintetbe és a megállapításokat erre alapozták. „A két számbavett csoport — mondotta — nem meríti ki a nemzetiségi területek nagyipari és általában tőkés fejlődésében fontos helyet elfoglaló burzsoá rétegeket. A finánctőke és a nemzeti burzsoázia mellett volt a nemzetiségi területen még egy, s amint a vonatkozó adatokból kitűnik, nem jelentéktelen harmadik burzsoá réteg is, melynek nagyipari vállalatai az adott nemzetiségi terület nagyipari fejlődésének integráns részét képezték. Ez a burzsoázia a nemzetiségi területen folytatta vállalkozásait, állandóan ott élt, profitját általában nem vitte más nemzeti területre,