Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

908 KRÓNIKA részeivel kapcsolatos minél magasabb „jövedelmének" biztosítása érdekében. Ezzel a megállapítással Pach is lényegében egyetértett, rámutatott azonban arra. hogy ez nem érinti a földjáradék süllyedése kérdésének mellőzésére vonatkozó kritikáját. A földjáradék mozgásának tárgyalásával kapcsolatban tett bíráló megjegyzésére vonatkozólag Sándor Pál kiemelte, hogy — nézete szerint is — „a földjáradék válság alatti mozgását nem lehet a termelési költségek egyidejű mozgásától függetlenül vizsgálni, mivel a termelési költségek csökkenése befolyással van a járadékok alakulására". Ezzel függ össze az a fontos körülmény, hogy,,. . .a 90-es években növekvő bérleti díjakkal, s emellett — bár ennek a jelentősége kevésbé fontos — továbbemelkedő földárakkal, s tovább csökkenő kamatlábbal találkozunk ... A bérleti díjak emelkedését figyelembe véve, ez kétségtelenül a földjáradék emelkedésére vall." A földárak mozgásával kapcsolatban azt emelte ki, hogy „a századvégi .Magyarországon a földárak megszakítás nélkül emelkedő tendenciát mutattak, mivel a kamatláb a járadékok esésénél nagyobb mértékben csökkent és főleg : mivel a föld iránti hatalmas kereslet magasra hajtotta a földárakat". Ennek okát abban látta, hogy Magyarországon, ahol az agrárkapitalista fejlődés a porosz úton ment végbe, igen erős volt a parasztság föld -éhsége. Énnek következtében a bérleti díjak is igen magasak voltak. ígv„. . .a magas földár és a magas földbérleti díj formájában a földbirtokos tekintélyes pénzjáradékot vághatott zsebre. És ez a körülmény a járatiékok válságokozta süllyedő tendenciájával szemben már kezdettől fogva ellentétes tendenciaként érvényesült." A másik kérdés, mely körül a vita mozgott, a védővámra való áttérés problémája volt. Gyömrei Sándor opponens véleménye szerint ugyanis korántsem lehet arról beszélni, amit a szerző állít, hogy ti. az osztrák vámpolitika, az 1878-as vámtarifa siettette a német vámpolitika elzárkózását, illetőleg elősegítette a védővámós politika Európaszerte történő uralomrajutását. Erről egyáltalán nincs szó — mondotta —, Németország mindettől függetlenül valósította meg a magyar mezőgazdaságra katasztrofálisan ható elzárkózó vámpolitikáját. Sándor Pál nem fogadta el az opponens véleményét s azt hangsúlyozta, hogy ,,. . . nem arról van szó: ki volt a provokátor, vagy kit terhelt a felelősség, ahogy a kérdést Gyömrei elvtárs felveti ós megoldani kívánja, hanem a történeti fejlődés objektív folyamatának, a kapitalizmus világméretű fejlődésének nyomon kíséréséről . . ." Gyömrei Sándor viszontválaszában újból hangsúlyozta, fenntartja azt a nézetét, hogy ,,. . . Ausztria magatartása 1878-ban a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta Németországnak akkor már régen kialakult, kész álláspontját". Nagyobb vitát váltott ki a válságból való kilábolás kérdése is. Gyömrei Sándor elsősorban azt kifogásolta, ahogyan a disszertáció a jelzáloghitel szerepét e kérdésben beállítja. Szerinte ugyanis aligha lehet arról szó, hogy a jelzálogkölcsönöket a nagybirtokosok tőkefelhalmozás céljaira használták fel, s azok segítségével nagy beruházásokat eszközöltek volna.„A jelzálogkölcsön . . .csak egy kis töredékében jelentette a beruházásokra fordított tőkék forrását a nagybirtok számára, ellenben túlnyomó nagy részében ellenkező előjelű hatások elindítóját." A nagybirtok szerinte elsősorban a földvásárlásra fordította az így szerzett tőkét. A kölcsönök felhasználásában nem utolsó sorban játszottak szerepet a nagyúri életmód következményei is. Sándor Pál válaszában fenntartotta álláspontját, mely szerint a jelzálogkölcsönök „jelentékeny szerepet játszottak a kilábolás szempontjából", másrészt kiemelte a kérdés politikai jelentőségét is, hiszen ez a jelzálogkölcsön erősítette meg az osztrák nagyburzsoázia és a magyar nagybirtok osztályszövetségét. Gyömrei viszontválaszában ismét előbbi álláspontját hangsúlyozta, s azt fejtegette, hogy a nagybirtoknak a jelzálogadósság okozta süllyedés „kivédésére" két lehetősége volt : a bórletbeadás, mely a leghatásosabb ellenszere volt a veszélynek, valamint az 1880-as szesztörvény. Nem értett egyet Gyömrei Sándor azzal sem, ahogyan a disszertáció a gabona átlagtermés fokozódásáról beszól a 80 —90-es években. Kimutatni igyekezett azt, hogy e téren a növekedést az okozza, hogy az előző évek statisztikai felvételei — mint azt a Statisztikai Hivatal maga is hangsúlyozta — pontatlanok voltak, eredményeik oly csekélyek, hogy semmi esetre sem felelhetnek meg a valóságnak. Sándor Pál válaszában e kérdésben is fenntartotta korábbi nézetét. Az, amiről Gyömrei Sándor beszél — mutatott rá —, csak a XX. század elejére érvényes, a XIX. század két utolsó évtizedére azonban még nem. A disszertáció jelentős hiányosságára mutatott rá Gyömrei Sándor opponens akkor, amikor kiemelte, hogy az értekezés befejezetlen. „Elmaradt a válságból való felemelkedésnek leírása, nem tudjuk, hogyan ért váget a válság, mikor ós milyen tünetek között kezdődött a megélénkülés folyamata." Egy helyen ugyan a disszertáció a századforduló előtti évekre teszi a folyamat végét, amivel szemben Gyömrei véleménye szerint