Századok – 1957

Krónika - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Gunst Péter; Ránki György; Szabolcs Ottó) 897

KRÖN'IKA 903 Incze Miklós egyetértett azzal, hogy az 1920-as évek krónikus agrárválságának kérdése nem nyer kielégítő megoldást munkájában ; ez szerinte nem is feladata munkájának. Réti László opponens e fejezettel kapcsolatban elsősorban azt kifogásolta, hogy a szerző nem elég nyomatékosan mutatja meg, hogy a földreform folyamán a kulákbirtokok kiszélesítésével a fasizmus saját osztálybázisát igyekezett megteremteni. Az agrárválságnál pedig nézete szerint egyes helyeken a disszertációban a demagógia határát súroló következtetések vannak, pl. ,,... helytelen azt mondani, hogy a boletta bevételéből csupán 60%-ot fordítottak a tulajdonképpeni célra, az ártámogatásra, a többi exportra és kezelési költségekre ment el". „Véleményem szerint az utóbbi kettőt nem lehet egy kalap alá vonni, mert az export támogatása is a tulajdonképpeni célt, a búza magasabb árának fenntartását célozta, anélkül ez elérhetetlen lett volna." AZ első kérdés kapcsán a szerző rámutatott arra, hogy az a munkában kellő megvilágítást nyert, ami pedig a másodikat illeti, Réti László tévesen idéz, mivel a munka nem azt állítja, hogy a boletta bevételének 60%-a jutott a tulajdonképpeni célra, az ártámogatásra, hanem azt, hogy 60% jutott a tulajdonképpeni célra, a búzatermelökhöz. A külkereskedelem helyzetét a 20-as években tárgyaló fejezettel kapcsolatban Zsigmond László felvetette, hogy e fejezetben több esetben az a különben helyes törekvés, hogy leleplezze Horthyék nép- és nemzetellenes politikáját, ugyanakkor egyes esetekben túlzásokhoz vezeti a szerzőt. A „Magyarország külkereskedelme az 1920-as években" c. fejezet első bekezdésében több alkalommal hangsúlyozza, hogy Magyarország önállósága az ellenforradalom idején csak formális volt. Ez ilyen formában leegyszerűsítés és nem felel meg a történeti valóságnak. A szerző figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy hazánk az egykori Osztrák-Magyar Monarchia más országaihoz hasonlóan 1918-ban visszanyerte nemzeti függetlenségét ós önálló állammá lett. Az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének a hatása alatt Kelet- és Délkelet-Európában fellángoló nemzeti függetlenségi mozgalmak, amelyekben döntő szerepet játszott a munkásosztály, elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy a nyugati imperialisták akarata és saját uralkodó osztályaik ingadozó és kétkulacsos politikája ellenére kivívják az önálló nemzeti államuk létrejöttét. Ugyanakkor a munkásosztály gyenge volt még ahhoz, hogy megakadályozza, hogy az új nemzeti államokban, a Magyar Tanácsköztársaság hősi, de rövid periódusát leszámítva, végső fokon ne a polgári ós ellenforradalmi erők kerekedjenek felül. Kelet- és Délkelet-Európa új államai, a tanácsköztársaság bukása után hazánk is, mint kapitalista államok beilleszkedtek a kapitalista világ egészébe és természetesen mint kisebb és gyengébb partnerek egyik vagy másik imperialista nagyhatalommal kerültek szorosabb kapcsolatba. De ez még nem jelentette az önállóság elvesztését vagy annak pusztán látszat fennmaradását. Ilyen szemlélet teljesen lehetetlenné tenné, hogy helyesen értékeljük a két világháboni közötti egész korszakot, különbséget tegyünk annak egyes periódusai között, akár az 1918 — 1923 közötti időszakról van szó, akár az 1924 utáni helyzetről. Bizonyos mértékig ehhez a problémához kapcsolódott Ránki György hozzászólásának az a része is, amely az 1924-es önálló magyar vámtarifa értékelésének bizonyos egyoldalúságaira utalt. A munka ugyanis nem megfelelően hangsúlyozza, hogy itt a magyar finánctőkének a külföldi tőkével szemben álló érdekeiről volt szó. Erre utal pl., hogy a Népszövetség Magyarországhoz küldött gazdasági intelmeiben azt is javasolja Magyarországnak, hogy változtassa meg bizonyos értelemben gazdaságpolitikáját, hogy a vámtarifával az ipar védelmét célzó gazdaságpolitikával hagyjon fel, vagy legalábbis enyhítse ezt a gazdaságpolitikát. Incze Miklós egyetértett azzal, hogy leegyszerűsítés az olyan beállítás, amely arra enged következtetni, hogy a két világháború közötti ellenforradalmi Magyarország önállósága formális volt. Megjegyezte azonban, hogy disszertációja megfelelő fejezetében csupán két-három mondatának fogalmazása pontatlan, és ennek következtében hibás ebből a szempontból. Magának az egész fejezetnek, illetve általában a külkereskedelem tárgyalási módja és szemlélete azonban — tette hozzá — alapjában véve egyáltalán nem tükröz ilyen hibát. Egyetértett Ránki György kiegészítésével is. A külkereskedelemnek a válság alatti helyzetével kapcsolatban Zsigmond László szerint a Németországgal való külkereskedelmi kapcsolatok tárgyalása túl rövid ós nem eléggé mélyreható. Németországban ugyanis a válság időszakában bevezetett pénzügyi rendszabályok az azokkal szorosan összefüggő clearing-rendszer jó eszköznek ígérkeztek, hogy a válság terheit a kisebb és gyengébb államok vállaira hárítsák át. Németország az első újtípusú clearing-egyezményt 1932-ben éppen Magyarországgal kötötte. Itt már érvényesül az az elv, hogy a mezőgazdasági államok, amelyek devizával fizetni nem tudnak, „lehetőséget" nyerjenek, hogy kereskedelmi tartozásukat Német-