Századok – 1957

Szemle - Shannon; David A.: The Socialist Party of America (Ism. Láng Imre) 856

ÍZEMLE 857 arra a kérdésre kíván választ keresni : miért és hogyan jutott idáig a század elején még számottevő erőt képviselő párt és mik azok a tényezők, amelyek ezt a folyamatot előidézték. * Az amerikai munkásmozgalom jelentős dátuma volt az 1901-es esztendő, amikor az Indianapolisban összegyűlt mintegy száz ember a Marseillaise-t énekelve megalakította az Amerikai Szocialista Pártot. A párt létrejötte azonban nem jelentett egyet a nézetek tisztázásával, elvi egység kialakításával. Már születésénél is magán hordta egyik legdöntőbb jellemvonását : a benne egyesült heterogén elemek nézeteinek különbözőségét. Megtalálható volt a pártban a „baloldal" csaknem minden árnyalata az anarcho-szindikalistáktól a fábiánus reformerekig. Mint az író találóan megállapítja : az új pártban csak egynéhány embernek voltak valamelyes marxista ismeretei. De nem jött létre szervezeti egység sem — az amerikai szocialista pártnak mindvégig egyik legnagyobb hiányossága volt, hogy nem volt képes átfogni a hatalmas területeket és csak itt-ott hozott létre helyi szervezeteket, amelyek egymástól elszigetelve élték életüket. A párt genezisének ismertetésénél kifogásolni lehet, hogy Shannon csak felszínesen emlékezik meg az amerikai szocializmus történelmi gyökereiről. Megítélésünk szerint többet lehetett volna mondani a polgárháborút követő évtizedek gazdasági talajáról, amelyen az ugrásszerűen fejlődő kapitalizmus elleni népi tiltakozások tipikusan amerikai megnyilvánulásai (granger-ek, greenbacker-ek, populisták stb.) létrejöttek. Ugyancsak hiányolni lehet, hogy nem történt több utalás az I. Internacionálé észak-amerikai tevékenységére (ezt egyébként még Morris Hillquit is szükségesnek tartotta kiemelni 1903-ban megjelent „History of Socialism in the United States" című ismert művében). Igen jól ábrázolja azonban Shannon azokat a társadalmi rétegeket, amelyek a szocializmust — osztály és társadalmi helyzetüknél fogva — befogadták : „. . . Bevándorlottak és a Mayflower utasainak leszármazottai, bérlők ós próri-farmerek, értelmiségiek és írástudatlan részesaratók . . . forradalmárok és fokozatos reformisták ..." — ezek voltak a századeleji amerikai szocializmus követői. Ez a tarka együttes nem is eredményezhetett mást, mint az elvek, célkitűzések, taktikai meggondolások ellentétességét és tisztázatlanságát. Forradalom vagy reformizmus, szindikalizmus vagy parlamentarizmus, szakszervezeti egység vagy az ún. szakszervezeti kettősség (dual unionism), négerkérdés, háború ós fasizmus — ezek voltak azok a főbb kérdések, amelyekben a pártnak elvi egységet kellett volna kialakítania. A döntő kérdésekkel azonban nem tudott megbirkózni a párt, a viták egyre jobban mélyítették a szakadékot. Minden egyes válaszúinál újabb csoportok kiszakadása következett be. A párton belüli harcokra nem egyszer maga az élet adott választ. Míg egyes szocialista vezetők jobbára csak vitáztak a szervezkedésről, addig éppen a gazdasági harcok emelték időnként magas fokra a munkásság szolidaritását és akcióképességét. A hatalmas erejű sztrájkok formálták ki Eugene V. Debs-t és William D. Haywood-ot, a századeleji munkásmozgalom legderekabb vezetőit . De az amerikai munkásmozgalom nagy kárára nem győzött Debs álláspontja, aki egybe akarta kapcsolni az ipari szervezkedésért folytatott harcot a politikai agitációval. Felismerte a „közvetlen akció" és az általános sztrájk jelszavaiban rejlő forradalmi erőt, de helytelenítette a csak ilyen eszközökkel dolgozó és eszmeileg tisztázatlan szindikalizmust. Ä két célkitűzés egybekapcsolása nem sikerült — a gazdasági érdekvédelmet mindinkább az AFL monopolizálta, melynek vezetői élesen ellenezték a politikai vonallal való együttműködést. A szocialista vezetők pedig vagy teljesen elzárkóztak az AFL-től, mint a szektás De Leon, a Szocialista Munkáspárt vezére, — vagy egyre elutasítóbban viselkedtek a gazdasági harcokkal kapcsolatban. Haywood-ék mindinkább elszigetelődtek. Az 1912-es pártgyűlésen kizárták a politikai harc ellenzőit. A szindikalizmus rövidesen megszűnt probléma lenni — az amerikai szocialistákra újabb erőpróba várt: állást kellett foglalni a háborúval kapcsolatban. Shannon kibomborítja, hogy az amerikai szocialisták szilárdabb álláspontot foglaltak el ebben a kérdésben, mint európai elvtársaik, de megállapítja azt is, hogy a hadicélok tekintetében csupán fokozati különbségek voltak Wilson és a szocialisták közt. A háború elején az USA hadbalépése ellen foglaltak állást, de a fokozódó háborús hangulat és az európai szociáldemokrácia pálfordulása egyre inkább bomlasztotta a párt átmeneti egységét. Megbukott a világbéke helyreállítását célzó washingtoni nemzetközi szocialista konferencia terve is. Az amerikai párt nem képviseltette magát a stockholmi értekezleten sem. Kivált a pártból a háborút támogató értelmiségiek csoportja, de kialakult a szövetségesek győzelmét kívánók párton belüli tábora is, amely külön elméletet gyártott álláspontja igazolására. A háborús hisztéria végül is tömegperekhez és bebörtönzésekhez vezetett. Ebben a támadásban a Gompers-vezette AFL volt az egyik hangadó.