Századok – 1957

Szemle - Ranovics; A. B.: A római birodalom keleti tartományai (Ism. Bellér Béla) 839

ÍZEMLE 841 században a rabszolgatartó társadalmi rendszer belső hibái folytán vergődött. Ennek a válságnak az uralkodó osztály érdekében való megoldását szolgálta a római hódítás. A hellenisztikus államok uralkodó osztályai lemondtak helyi kiváltságaikról, politikai önállóságukról, önálló társadalmi életükről, s beletagolódtak az egységes birodalom szervezetébe, amely biztosította a gazdasági szempontból uralkodó társadalmi csoportok osztályérdekeit. Az új egyesülésben, Róma fennhatósága alatt, Kelet új ösztönzést kapott, gazdaságilag felemelkedett, s gazdasági élete bizonyos állandóságot nyert a császárkorban elkerülhetetlenül bekövetkező általános felbomlás közepette is. A római birodalom történeti szerepe Keleten — Ranovics szerint — az volt, hogy „egységet hozzon létre, ledöntse a termelőerők fejlődése előtt akadályként meredő törzsi, etnikai, politikai és ideológiai válaszfalakat, amelyek ennek az egységnek kialakulását gátolták" (334. 1.). Ezt a feladatot a rqpiai birodalomnak az egyes provinciákban különböző eszközökkel ós különböző eredményekkel, de lényegében sikerült megoldania. Ha kellett, egész törzseket, népeket irtottak ki (Iudaea) vagy osztottak meg, egyesítettek (Galatia, Kappadokia). Máskor a békés nyomás vagy kedvezés politikáját választották. Görögország egyes városai számára meghagyták a szabadság külső látszatát ; Athén ós még néhány város bíráskodási jogait is megőrizte. Egyiptomban éppen a római kormányzat fejlesztett ki bizonyos szurrogátumszerű önkormányzatot, bár itt a rómaiak a gazdasági-társadalmi-politikai helyzet állandósítására, megmerevítésére, Egyiptom teljes izolálására törekedtek. (L. a híres „Gnómón idiu logu" mesteri elemzését 224 — 229.1.) De akár ilyen, akár olyan politikát követtek is a rómaiak, a végeredmény lényegében mindig ugyanaz volt : a régi politikai rendszer, társadalmi-gazdasági élet szétrombolása, a termelési-társadalmi-politikai viszonyok egységes típusának megteremtésére irányuló tendencia, vagyis a provinciák nivellálása, uniformizálása. Ennek volt jogi kifejezése Caracalla híres 212-i ediktuma, az ún. „Constitutio Antoniniana", amely a provinciák lakosainak is megadta a római polgárjogot, amikor ez gyakorlatilag már semmit sem jelentett (233 — 239. 1.). Ranovics igen szemléletes ós eleven képet rajzol a keleti provinciák gazdasági helyzetéről a császárkor első századaiban. A birodalom hatalmas szervezetébe való bekapcsolódás elsősorban a kisázsiai provinciák és Szíria provincia számára volt előnyös. Ezekben a provinciákban új virágzásnak indult a városi élet; az ipar ós kereskedelem magas szinvonalat ért el (26-27., 52-56., 98-103., 142., 147-149., 160-163., 193., 199. stb. 1.). Velük szemben a klasszikus korban élenjáró görög polisok, a görög fejlődési típushoz közelálló Kyrénaika és Kréta provinciák, de a római birodalom éléstára, az egykor oly hatalmas és gazdag Egyiptom is a vigasztalan pusztulás kópét mutatta. A keleti provinciák eme különböző fejlődését Ranovics a termelési viszonyok különbségére vezeti vissza. A hellenisztikus birodalmakba, majd a római birodalomba való bekapcsolódás azon országok számára jelentett elsősorban fejlődést, amelyek a rabszolgatartó társadalomnak sajátos, Marx és Engels által „ázsiai"-nak nevezett típusához tartoztak, nem pedig az ún. görög—római klasszikus típushoz tartozó országoknak. Az előbbiek nem ismerték a föld magántulajdont, csupán a különböző formájxi közösségi tulajdont. A római birodalom ezekben a keleti "országokban lerombolta az ókori keleti és ősközösségi birtokviszonyokat. Egyiptomban, Kis-Ázsiában és Thrakiában a „királyi", templomi vagy faluközösségi földek helyén megjelenik a kis- és nagy magántulajdon, a császári uradalmak, a magán nagybirtokok, a városi területek és a paraszti földek formájában. A magántulajdon kialakulásával ezek az országok a társadalmi fejlődés magasabb fokára emelkedtek ; ez jutott kifejezésre gazdasági és kulturális fellendülésükben is. Hogy Egyiptomnál miért nem következett be ez a fejlődés, azt Egyiptomnak a birodalom szervezetében betöltött különleges szerepe magyarázza. Ranovics a föld tulajdonviszonyok átalakulásával kapcsolatban igen nagy figyelmet szentel a társadalmi szerkezet változásainak. Ezt a vizsgálatot nemcsak a tárgy fontossága, hanem egyes polgári történészeknek, elsősorban Rosztovcevnek, Kahrstedtnek, Heichelcheimnek éppen a római birodalom keleti provinciáival kapcsolatos feudalizmus, ill. kapitalizmus elmélete is szükségessé teszi. A szerző minuciózusán pontos elemzéseiből kiderül, hogy Róma keleti provinciáiban a rabszolgák száma még mindig jelentős (82 — 84., 104., 151., 158-160., 192., 268-269. 1.). A rabszolgák számának csökkenéséről talán Lykia ós Pamphylia (118. 1.) s nagyobb valószínűséggel Görögország esetében (309. 1.) beszélhetünk. Föltételezhető, hogy Görögországban a termelés hanyatlása miatt a többi tartománynál hamarább következett be az az állapot, amikor a kisbirtokokon és a kisiparban (a termelés már ezekre zsugorodott össze) nem volt többé hely rabszolgatömegek számára. A rabszolga-munka gazdasági jelentősége azonban kétségkívül csökkent. A rabszolgákra jobbadán már csak a durvább munkákat, rendőri teendőket, házimunkát bízták. A földművelésből a terjedő paraszti bérlet.