Századok – 1957

Vita - Giday Kálmán: Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842–1849) c. vitacikkéhez 790

HOZZÁSZÓLÁS TOLNAI GYÖB.GY VITACIKKÉHEZ 791 Jobbágycsalád Zsellércsalád 1770 149 14 1776 34 144 1843 47 371 Hogy a nagyszámú zsellércsalád a XIX. század első felében már a kereskedelmi tőke kezében van, világosan mutatja a községnek a földesúr Szeged városhoz intézett kérvénye 1835-ből. A sok teher miatt elpusztul a falu „s nagy csonkulást fog érezni pusztulásunk által Szeged, s az országban számtalan kereskedők, akik ennek előtte a tápéi gyékény szövetekkel nagy részint dicsekedve mutatták, hogy 20—30.000 szöveteket igen csekély áron összeszedtek". Fényes Elek 185l-es adata szerint már Szerbiába is exportáltak tápéi gyékényt. Helyi felvásárlókra, a bíró és jegyző tevékenységére utal az, hogy 1814 decemberében a községi kocsi 1000 drb. gyékényt fuvaroz be Szegedre, 1816-ban pedig a községi komp visz le hatszor is Szegedre gyékényt. A század második feléből már bőségesen van adatunk a manufaktúra minden jellemző vonására : 16—18 órás munkaidő, gyermekek foglalkoztatása 6 éves kortól, primitív technika, nagykofák kizsákmányoló szerepe. A tápéi parasztok gyékényszövési technikája valószínűleg az őshazából hozott primitív technika, az is valószínű, hogy a középkori szegedi sószállítóknak ők készítették a gyékényponyvát, de tőkés manufaktúrává a parasztipar csak az urbárium után vált, mely a tápéi parasztság proletarizálódását meggyorsította. A Csongrád megyei halászat terén is a XVIII. század második felében jelentkezik a parasztipar bomlása, s a XIX. század első felében már tőkés jellegű manufaktúrává alakul. A halászatot az jellemzi, hogy pl. Tápén is, de Szegeden s a többi helyen is ősközösségi, feudális és kapitalista társadalmi vonások élnek egymás mellett. Tápén 15 hivatásos „nagyhalász" mellett 92 kisebbtürüs (szigonyos) halász van, tehát a családfők fele. Nagyszámú kishalász : kecés volt Szegeden, vagy Vásárhelyen is még a XIX. század közepén. Ezek adták a nagyhalászok utánpótlását, s bár a Tisza mentén a szegedi halászatnak vezető szerepe volt, sohasem lett céhes iparrá. A halászok, vagy inkább feleségeik főleg a piacon el nem kelt árut belezték ki, sózták, szárították már a középkorban is. A XVIII. század közepén a szegedkörnyéki szárított hal már távolabbi vásárokon is megjelenik, közvetítői a ficsérek=halkereskedők. Szegeden az 1769. évi összeírásban szerepel először Kéri Jakab és Török László, két paraszthalász nevénél a fiser megjelölés.A XIX. század első felében azonban a kishalász és családja által végzett halkikészítés már tőkések kezében levő manufaktúra. A vásárhelyi halászatot 1822—40 között egy szegedi nagykereskedő.: Wodianer Sámuel bérli a lakosság nagy elégedetlensége mellett, mert elvitette a halat Vásárhelyről Aradra, ahol 20 forintot is megkapott mázsájáért, míg Vásárhelyen csak 10—15 forintot kapott volna. A Pallaviciniek nagykiterjedésű algyői uradalmában a halászati jogot 1831-től Götz János szegedi nagykereskedő bérelte (a szegedi Kaszinó alapítója). A nagybérlők függőségébe kerültek a halászbokrok is, s a nagybérlőnek dolgoztak a halhasító tanyák, ahol 25—30 asszony és leány hasította, sózta a halat reggeltől estig. Tápén 1825-ben van adatunk a halhasító tanya megjelenésére, de ott vannak a hasító tanyák akkor már a szegedi, algyői, mindszenti, szentesi stb. Tiszaparton is. A Szegeden piacra kerülő 7—8.000 q élő hal, 4—5.000 q szárított hal a század közepén az egész megyéből jön össze, s a szegedi kereskedők viszik tovább Zágráb, Temesvár, Arad pia-