Századok – 1957
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1846. évi galíciai parasztfelkelés magyarországi hatásához 625
AZ 1846. ÉVI GALÍCIAI PARASZTFELKELÉS MAG TARORSZÁGI HATÁSÁHOZ 649 ne csak beszéljenek, ele érclekében cselekedjenek is. Nagy visszhangja volt annak, hogy Bezerédy István 1846. december 4-én Tolna vármegye közgyűlésén bejelentette : úrbéri örökváltsági szerződést kötött medinai jobbágyaival. Példaadás, biztatás volt annak érdekében, hogy az örökváltság valóban kivihető. A sajtó felhasználja ezt az alkalmat arra, hogy hevesen támadja a magyar társadalomnak azt a felét, amely nem akar okulni a galíciai példából s utal arra, hogy a hatalmas kiterjedésű korona- és kamarabirtokokon, a papi jószágokon és a konzervatív főurak uradalmaiban egyetlenegy örökváltsági eset sem fordult elő. Kiemeli az egyetlen értékes kivételt, gróf Batthyány Kázmért.6 3 A nemesi és jobbágyr i érdekek egyeztetése — a nemesi reformpolitika legalapvetőbb meghatározó jegyr ei közé tartozik. A galíciai felkelés jelentősége ebből a szempontból abban áll, hogy megmutatta, mi várhat az országra akkor, ha a nemesség, mint az ország vezető osztálya, nem érti meg idejében, hogy a két társadalmi osztály érdekeit okkal-móddal össze lehet egyeztetni az ország fejlődésének előmozdítása érdekében. A reformok gyors ós minél szélesebb körben való megvalósítására intette a nemességet az ország belső helyzete is, különösképpen az 1845—47-es esztendőkben bekövetkezett éliinség. Magyarországon az 1844. év októbere óta az országot szüntelen esőzés érte, a vetések kiáztak, megritkultak, a burgonya, káposzta megpenészedett, megrothadt, az élelmiszerárak rohamosan emelkedtek. A jobbágy- ós zsellérnép nem tudta előteremteni mindennapi kenyerét, inség, éhezés pusztította sorait. Különösen sokat szenvedett az északi megyék lakossága, mely tömegesen pusztult el az éhezéstől. Csekély termését felélve végül is forrázott füvet, őrölt gyökereket, fakérget evett. Az ínséges lakosság segélyezése az egyes törvényhatóságokra várt, de a megyei urak — különösen az arisztokrácia — csak nagy huzavona árán, kényszeredetten voltak hajlandók részt vállalni a társadalmi akcióban. A törvényhatóságok bizottságokat alakítottak, ezek javaslatokkal fordultak a kormányhoz, de az állam a pénztelenségre hivatkozva nem sietett hathatós segítséggel az éhezők megmentésére. 1847-ben a király két királyi biztost küldött ki (Vay Miklóst és Ambró Antalt) az Ínséges vármegyékbe, ezek 350 000 forintot kaptak kézhez, hogy gabona vásárlással, vetőmaggal, élelemmel és pénzbeli segéllyel siessenek az éhezők megmentésére. Ez azoiiban távolról sem segített a bajokon, mert a hivatalos becslés szerint is legalább félmillió embert kellett volna segélyezni. Az éhenhaltak száma egyre nőtt a felvidéki megyékben, több helységben járvány pusztított és a lakosság egy része az erdőkben, az utakon bolyongott élelmet keresve, sokan a délebbi vidékek vagy Lengyelország felé vették útjukat, munkát és élelmet remélvén.6 4 A katasztrofális helyzetet még csak súlyosabbá tette, hogy a kormány a galíciai események ellensúlyozására nagyszámú katonaságot rendelt ki a felvidékre és ezeknek az eltartása is a megyei lakosságra nehezedett. A megyei nemesség kitartóan követelte, hogy a kivezényelt katonaság eltartását a kincstár fizesse. A felvideki vármegyékben dühöngő ínség az érintett részek nemeseiben érhető módon mélységes félelemérzetet váltott ki. Nem volt kétséges szá-B3 Pesti Hírlap. 1846. dec. 24. 64 Az 1845 — 47. évi ínséggel kapcsolatos kormány- és megyeintézkedésekre I. Ungár László: Az 1845 — 47. évi felvidéki éhínséggel kapcsolatos intézkedések Pesten és Budán. „Tanulmányok Budapest múltjából." VI., 1938.
