Századok – 1957
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1846. évi galíciai parasztfelkelés magyarországi hatásához 625
636 KOVÁCS EM > Ii K szerint a galíciai parasztok „szabadságeszmékkel ámítatva úr-munkát s tartozást teljesíteni vonakodnak".1 9 E hírek megfeleltek a valóságnak. A felkelést követően a parasztság egész Galíciában megtagadta a robotot. Szétterjedt a hír, hogy miután a parasztok megölték az urakat, ezzel szabadok lettek, nem kell többé robotolniok. A falvak mindenütt felmondták az engedelmességet. A parasztfelkeléstől való páni félelem azonban csak egyik vonása volt a magyar középnemesség arculatának. A parasztfelkeléstől való indokolt rettegés sem feledtetheti el azt az alapvető történelmi tényt, hogy a vármegyei nemesség nagyobb fele az alkotmányos szabadság eszméinek iskolájában nőtt fel, hogy a bécsi kormányrendszerrel s ennek intézkedéseivel szemben mély elégedetlenséget táplált és ha ez a nemesség nem is volt érett a forradalmi megoldásra és egész politikai szereplését mélyen áthatotta a kompromisszumok szelleme, mégis a nemzeti függetlenség gyakorlati programját ez az osztály biztosította a reformkor évtizedeiben. Mint 1831-ben, úgy 1846-ban is a lengyel ügy jó alkalomként kínálkozott a nemesi ellenzéknek arra, hogy eszébe idézze Bécsnek : a parasztforradalom lidérce sem térítheti el a Széchenyi által megkezdett és Kossuth által folytatott úttól. A lengyel üggyel való rokonszenvezés és az osztrák adminisztrációs eszközökkel való szembehelyezkedés kirívó példáit mutatja a lengyel szökevények bújtatása, ami a legtöbb gondot adta a hatóságoknak. A Magyarországra menekült lengyeleket a hatóságok két-osztályba sorozták, az egyikbe tartoztak tfzok a szökevények, akik „a kormány ellen fegyvert emeltek", tehát a forradalmárok ; a másikba azok, akik a parasztok elől menekültek el. Ez utóbbiakon segíteni kell, mondja a nádori utasítás, míg a többit (a forradalmárokat) őrizet alatt vissza kell szállítani Galíciába, hogy ott ítélkezzenek felettük.2 0 A hatóságok nagy gonddal igyekeztek e két réteget egymástól elkülöníteni, a lengyel szökevényeket befogadó magyar lakosság azonban nem tett különbséget a kétféle típus között és nem tagadta meg segítségét a krakkói felkelés hős forradalmáraitól, akik nagy számban kerestek menekvést Magyarországon és Erdélyben. A nép és a nemesség egyaránt lelkes ovációval fogadta a határon átmenekülő lengyel forradalmárokat és ezen semmit sem változtatott a nagyszámú katonaság kiküldése sem. A megyék ellenzéki gondolkodású tisztikara, sokszor mkgával az alispánnal az élen, semmibe sem vette a kormánybiztos rendelkezéseit és segítséget nyújtott a lengyelek szöktetés ében. Az általános lengyelbarát hangulatnak helyenkint maguk a főispánok is hatása alá kerültek. Igazi otthonra találtak a lengyel fölkelők Sáros megyében, ahonnan Vay báró szinte tanácstalanul írta a nádornak, hogy a lengyelek elfogatása mind nehezebb lesz, mert a nemesek kezdik őket befogadni lakóhelyükre. A Sáros megyei első alispán (Péchy Benjamin) odáig ment a felkelőkkel való rokonszenvezésben, hogy színleg elfogatott két rongyos lengyelt (az egyik gazdatiszt, a másik szabólegény), akiket alakosság ruhával, kenyérrel, borral, jóülésű szekérrel látott el ; közben pedig — mint Vay báró panaszolja — az alispán futni engedte azokat „a nagyobb figyelmet érdemlő gonosztevőket", akiket a galíciai kerület is köröztetett. Vay tehát erélyes főkormányzó kiküldését kéri a megyébe, „mert különben a dolgok ott bomlásnak indulnak".21 A királyi biztos ismételten panaszkodni kénytelen„ 19 O. L. Nádori titk. lt. 1846 : 46. 20 Az 1846. márc. 7-i konferencia döntése. O. L. Nádori titk. lt. 1846 : 28. 21 Uo. 1846:46.
