Századok – 1957
Krónika - I. Tóth Zoltán (1911–1956) (Kovács Endre) 481
482 KRÓNIKA A tények elsőrendű jelentőségét tiszteletben tartó analitikus eljárása hatalmas segítséget kapott a marxista—leninista tudományos módszerben, melyet őszintén magáévá tett és alkotó módon igyekezett alkalmazni. Azok közé a középkorú történészeink közé tartozott, akiket sem nevelésbeli, sem erős világnézeti kötöttségeik nem akadályoztak abban, hogy a számunkra újként ható marxista dialektikát gondolkozásuk pillérévé tegyék s bátran támaszkodjanak rá. A marxista elméletben nem kész tételek gyűjteményét látta, nem hitt abban, hogy a történész dolga ezután már csak a klasszikusok tételeinek illusztrálása lesz. A maga részéről a saját munkaterületén arra törekedett, hogy a történeti valóság újszemléletű feltárása alapján új törvényszerűségeket állapítson meg. S ha ebben a valósághű ábrázolásban szembekerült másokkal, szerényen, de nagyon határozottan védelmezte a maga igazát. Amiért akkor egyesek makacsnak és egyénieskedőnek tartották, az valójában megkülönböztető jellemvonása s egyben érdeme volt. A marxista történészek nagy táborában éppen ezért jelenthetett külön színt, külön egyéniséget. Munkásságának túlnyomó többsége valami módon a magyarországi nemzetiségi kérdés problémakomplexumával függ össze. Joggal látták benne a magyarországi nem-magyar népek történetének legavatottabb s legfinomabb tollú történetíróját. Erdélyből indult, a két háború közti fiatal erdélyi nemzedék józanabb látását hozta magával s nem a közvetlenül világháború utáni sértett lelkű idősebb korosztály bántottságát. Ezért kétfelé is tudott igazságosan bírálni: a román burzsoá történetszemlélet nacionalista túlzásai éppúgy idegenek tőle, mint a hagyományos magyar sovinizmus. Erdélyben, a ktlet-európai népek nagy találkozóhelyén, nem az erdélyi fejedelmek békés, nyugodt szigete keltette fel érdeklődését, hanem az az időszak, amikor a nemzeti öntudatra ébredt népek között megindul a harc és előtérbe lép újkori történelmünk egyik legnehezebben megoldható problémája, a nemzetiségi kérdés. Polgári történetírásunk a nemzetiségi kérdés tárgyalásánál nem volt képes megszabadulni a fölös nemzeti önérzet és a sovinizmus súlyos betegségétől. A nemzetiségek viszonyának tárgyilagos megmutatása a régi államkeretben, a burzsoá ideológia alapján elképzelhetetlen volt. I. Tóth Zoltán munkássága kétségtelenül határkő ebben a vonatkozásban. Számos tanulmányban, könyvben foglalkozott az erdélyi románság, majd általában a nemzetiségek történetével s tárgyilagosságát az érdekelt népek tudományossága is elismerte s örömmel nyugtázta. Kossuth-díjas nagy monográfiáját (Parasztmozgalmak az erdélyi Érchegységben 1848-ig. Bpest. 1952) megjelentették románul is. A nemzetiségi kérdés jelentős irodalmát jó szemmel s éber fogékonysággal kísérte figyelemmel, ő maga új adatokkal gazdagította, akadémiai székfoglalójában pedig kísérletet tett arra is, hogy sok éves részkutatásainak következtetéseit általános elvi keretbe ágyazza (A soknemzetiségű állam néhány kérdéséről az 1848 előtti Magyarországon). 1848/49-es forradalmi esztendők kérdései körül csoportosuló munkáiban elfogulatlanul tette bírálat tárgyává a magyar uralkodó osztályok hibás nemzetiségi politikáját, de első volt történészeink között abban, hogy ezt a rendkívül bonyolult problémát a maga sokoldalú oksági összefüggéseiben tárta fel. A magyar kormánynak és Kossuthnak a nemzetiségi kérdésben tanúsított állásfoglalása nemcsak kíméletlen bírálatra ösztönözte őt, hanem volt hozzá érzéke, hogy felfigyeljen azokra a közös szálakra, amelyek a nemzeti mozgalmak korában is összekötötték a magyar népet a szomszédos népekkel s ezek kiemelkedő vezetőivel. Ez vezette őt arra, hogy résztvegyen Bálcescu válogatott írásainak kiadásában és egész, monográfiát szenteljen a román nép nagy forradalmi demokrata politikusának.