Századok – 1957
Szemle - Dankó Imre: A Sajó–hernádmelléki hajdútelepek (Ism. Benda Kálmán) 473
SZEMLE 473-DANKÓIMRE: A SAJÓ-HERNÁDMELLÉKI HAJDÍITELEPEK (Sárospatak, 1955. 40 1. Sárospataki Rákóczi Múzeum füzetei 1.) Bocskai István csak egy részét tudta a hajdúságnak letelepíteni, történetírásunk mégis mindeddig jóformán csak ezekre a kiváltságos nagy hajdú városokra fordította figyelmét. Zemplón megyébe a Sajó és a Hernád mellékének kis községeibe a Rákóoziak telepítettek hajdúkat; ezek kiváltságaikat — bár örökös küzdelemben a nemesi megyével — egészen a szatmári békéig fenn tudták tartani. Dankó komoly kutatásokon nyugvó kis tanulmánya először derít fényt ezeknek a hajdútelepeknek az életére. Előbb általában szól a zempléni hajdútelepítésről, majd falvanként ismerteti az eddig előkerült adatokat. Közli az 1708-as hajdú-mustra névsorát is. Tanulmánya komoly értéke helytörténeti irodalmunknak, s jelentősen kibővíti a XVH. századi hajdúkérdésre vonatkozó ismereteinket. BEND A KÁLMÁN BOTH ÖDÖN: AZ 1848 ÉVI SAJTÓTÖRVÉNY LÉTREJÖTTE (A SAJTÓSZABADSÁG PROBLÉMÁJA MAGYARORSZÁGON A REFORMKORBAN) (Acta Universitatis Szegediensis, Sectio Politica-Juridica. Tom. I. Fase. 4. Szeged. 1956. 65 I.) A tanulmány tartalmára a zárójelbe tett alcím utal hívebben : a szerző a címben felvetett problémát a polgári sajtószabadság gondolatának magyarországi megszületésétől — az 1790-es évektől — kíséri figyelemmel. A kérdés polgári irodalmának ismertetése és bírálata után a sajtószabadság fogalmi megszületésének, majd megvalósítása követelésének ideológiai okait keresi s elsősorban abban találja meg, hogy ,,a feudalizmus gyógyíthatatlan válságának felismerése, a fokonkénti, lépésről lépésre történő polgári jellegű haladás vágya, a szabadsággal társult nevelésnek mindent legyőző erejébe vetett hit" elvezet a sajtó nagy jelentőségének felismeréséhez. Gazdag választékban ismerteti a tanulmány a sajtószabadság mellett és ellen elhangzott érveléseket, különösen azokat, amelyek a feudalizmus védelmét szolgáló cenzúra intézményéhez kapcsolódnak. Jó történetírói érzékkel választja, el a szerző a cenzúra körül folyó vitában a rendi-sérelmi jellegű bírálatot a liberális-polgári sajtószabadság követelésétől s megvonja azt a határvonalat is, amelyen túl már az utóbbi a túlnyomó, amikortól kezdve tehát a viták már a polgári sajtószabadságot biztosítani hivatott sajtótörvény előkészítését szolgálják. Rámutat azonban arra is, hogy a reformerek célja nem a teljes sajtószabadság, hanem az általuk kialakítandó polgári társadalom érdekeinek megfelelően korlátozni kívánják azt a sajtótörvény büntető intézkedéseivel. A munka utolsó fejezete a polgári sajtószabadságért folytatott küzdelem egyes fázisait mutatja be, amint az a megyegyűléseken, a kaszinókban, az országgyűlésen, az irodalomban és a sajtóban folyt a gondolat megszületésétől az 1848-as sajtótörvény létrejöttéig. A szerző gazdag irodalmat ós figyelemre méltó kéziratos, valamint levéltári anyagot használt fel; érdeme, hogy tárgyát nem szakította ki sem a társadalom életének szükségleteiből, sem szorosabban véve a polgári átalakulás nagy tennivalóinak egészéből. Munkáját elvi és szerkezeti egység jellemzi, tárgyát minden részletében kidolgozta s a kiválasztott egyetlen kérdésben is éreztetni tudta az egész reformmozgalom fejlődósének ütemét, belső dinamikáját. Megállapításai, eredményei eléggé mogalapozottak ahhoz, hogy bekerüljenek a reformmozgalmat összefüggően ábrázoló munkádba. (Talán csak azokkal a fejtegetésekkel szemben érez kételyt az olvasó, amikor a szerző az 1790—1848 közötti időszak egységes jellegét hangoztatja s kétségbe vonja, hogy a korszakon belül valahol 1825—30 között minőségi választóvonal .húzható.) BARTA ISTVÁNT
