Századok – 1957

Szemle - Shannon; Fred A.: Americas Economic Growth (Ism. Solt László) 445 - Smith; Howard R.: Economic History of the United States (Ism. Solt László) 445

SZEMLE 455-pításait is olyan tátottszájú tisztelettel hallgatták, mintha magát az isteni bölcsességet nyilatkoztatta volna ki" (733. 1.). Eltűnik az az időszak, amikor a szavazók többsége meg volt arról győződve, hogy a „béklyóitól megszabadított individualizmus" és Isten segítségével „rövidesen a nyomor emléke is eltűnik a nemzet köréből" (733.1.). Az üzletemberek megszűnnek a nép szemében ,,superman"-ek lenni, a heroizálás után a teljes kiábrándultság állapota következik be. És ebben nemcsak a válsággal beköszöntő általános nemzeti nyomornak, hanem az üzletemberek válság alatti magatartásának is bőven megvolt á maga szerepe. Óriási felháborodást váltottak ki például a nagyvállalatok hatalmas arányú adócsalásai. Az állam mégkövetelte a magáét. Bár a nemzeti jövedelem az 1929. évi 85 200 000 000 $-ról 1932-ben már 37200 000 000-ra csökkent, az államapparátus fenntartására fordított összegek még inkább növekedtek. Ugyanekkor pl. egy 1932-ből származó titkos jelentésből kiderül, hogy J. P. Morgan mellett még számos más gazdag személy manipulált úgy üzleti könyveivel, hogy az adómentes csoportba kerülhessen. Eljárás nem indult ellenük, vagy ha igen, felmentik őket. A kis adófizetők felháborodása adófizető-sztrájkokban, a rendőrséggel való összeütközésekben robban ki (740. 1.). A nagytőke, mint Shannon nagyon világosan ós hangsúlyozottan kiemeli, más tekintetben is lehetőleg kihúzta magát a válság következményei alól. ,,A munkanélküliség és az alacsonyabb keresetek következtében a nemzet béralapja az 1929. évi-55 milliárdról 1930-ban 45, 1931-ben pedig 33 milliárdra csökkent. Az osztalék és tőkekamat viszont 1930-ban 600, 1931-ben pedig további 300 millió dollárral növekedett." Felveti Shannon a gyógymód kérdését is. Ha 1930-ban bércsökkentés nélkül általánosan bevezették volna a 30 órás munkahetet, mindenki részére lehetett volna munkát biztosítani. A „számla" kifizetéséhez csak arra lett volna szükség, hogy a tőkések lemondjanak az általuk ezekben az években is élvezett hatalmas extra profitokról. . . (744. 1.). Az állam, a szerző véleménye szerint, nem nyújtott kellő segítséget a válság szociális következményeinek enyhítéséhez. „Pénzt lehetett fordítani egészségtelen, megrendült tőkéjű bankok és vállalatok szanálására, az azonban már ellenkezett az alkotmánnyal, hogy éhező embereknek segítséget nyújtsanak" .(244. 1.). Nem volt jobb a helyzet a mezőgazdaság, a farmerek „megsegítése" terén sem. Még a. válság kezdetén Szövetségi Mezőgazdasági Hivatalt hoztak létre a válság folytán adódó mezőgazdasági kérdések szabályozására, nem utolsó sorban a mezőgazdasági árak stabilitásának fenntartására. E hivatal munkáját a Farmer Szövetség 1932-ben lakonikusan úgy értékelte, hogy míg a farmerek tömegesen mentek tönkre, a Hivatal egyes tisztviselői évi 75 000 dolláros fizetést húztak és alaposan megszedték magukat (747. 1.). Még egy igen jellemző tényt emlit a szerző a Szövetségi Mezőgazdasági Hivatal működésével kapcsolatban. A Hivatal által felvásárolt mezőgazdasági tartalékok egy részét a kormány 1932-ben a közvélemény nyomására szétosztatta az éhező lakosság között, másik részét azonban visszatartotta. A kormány eljárását — mint Shannon gúnyosan kiemeli — azzal indokolta, hogy ha az egész tartalékot kiosztották volna, ez erősítette volna a lakosságban a. „pauperizálódási hajlamot". A két mű gondolatmenetének, egyes kritikai részleteinek ismertetése, úgy véljük, többé-kevésbé felszínre hozta azt, amit eleve lényegesnek tarthattunk megmutatni:' hogy e két műnek, ha kapitalizmus-kritikájuk nem is feltétlenül pontosan abból a forrásból táplálkozik, mint a miénk, az amerikai történelem legújabb fejlődési szakaszát ületően, komoly kritikai mondanivalója van részünkre. Befejezésül mégis szükségesnek látszik még néhány kérdés felvetése, vagy egyik-másik már érintett kérdés összegezése. Mindenekelőtt utalni szeretnék arra — a tárgyalás folyamán erre nem került sor —, hogy mindkét szerző már periodizálásával is kifejezésre juttatja, a kapitalista társadalmi fejlődés az Egyesült Államokban is új, válságos szakaszához érkezett: Smith „A válságban levő nemzet", Shannon „Az államkapitalizmus irányában való fejlődés" címmel tárgyalja az Egyesült Államok történelmének 1929-től napjainkig terjedő szakaszát. A monopolkapitalista fejlődési szakasz tárgyalása kapcsán mindkét szerzőnek komoly érdeme, hogy konkrét történelmi elemzésével jelentősen hozzájárul az amerikai monopolkapitalizmus periódusonként új és új tényezőkkel tarkított sajátos vonásainak, ellentmondásainak feltárásához. Smith is, Shannon is együttérzően ábrázolja a monopolkapitalista elnyomással szembeforduló rétegek harcát, ugyanakkor mindketten igen egyértelműen — a történelem tanulságaként — azt is megmutatják : ez a reformokra törekvő harc az adott feltételek mellett se most, se korábban.nem vezethetett eredményre, mert a nagy monopóliumok urai a döntő kérdésekben érdekeiknek megfelelően tudják alakítani magának a kormánynak és a.különböző állami szerveknek a politikáját, magatartását. Ugyancsak mindkét szerzőnek közös vonása, hogy a jelzettek ellenére álláspontjuk egyénileg megmarad a polgári keretek között. Ez, kétségtelenül, az egyéni politikai nézetek, valamint a valóság ábrázolásának megoldatlanul maradó nagy ellentmondása.