Századok – 1957
Szemle - Bourgin; G.–D. Demarco–J. Maitron: Les problémes sociaux au XIXéme siécle (Ism. H. Haraszti Éva) 404
404 SZEML H) G. BOURGIN—D. DEMARCO—,T. MAITItON: LES PROBLÉMES SOCIAUX AU XIXTM'" SIÉCLE (Rel. V., 51—141 1.) TÁRSADALMI KÉRDÉSEK A XIX SZÁZADBAN G. Bourgin, D. Demarco és J. Maítron, a párizsi egyetem tanárainak a római X. Nemzetközi Történészkongresszusra készített írása — amely a kongresszuson mint főreferátum szerepelt — a tizenkilenceclik század társadalmi kérdéseinek fő vonalait igyekszik bemutatni. A szerzők mind témaválasztásukkal, mind annak prezentálásával — bevezetőjük szerint — a nemzetközi tudományos együttműködést kívánták szolgálni. A tizenkilencedül század társadalmi problémáit a szerzők bizonyos könnyed — Magyarországon sajnálatosan a jelenben alig művelt — esszé stílusban tárgyalják s e könnyedség első olvasásra azt a látszatot kelti, mintha a szerzők a kérdéseket felületükön ragadták volna meg. Holott erről nincs szó : e történetírók a XIX. század és azon belül egy szűkebb időszak kitűnő ismerői (mint pl. Bourgin profeszszor az 1848-as franciaországi problémáké és a Párizsi Kommune), kik egyben a legmodernebb feldolgozások egyes eredményeit is beillesztették munkájukba. A munka szerkezeti megoldása azonban nem a legelőnyösebb. A mintegy 90 oldalas tanulmány húsz pontra tagolódik, de ezt a tagolást tulajdonképpen semmi sem indokolja, akadályozza az előadás gondolatmenetének megértését és tézisszerűvé változtatja azt. Általában az előadás nem megy túl a közismert tények (persze nálunk nem közismert) széleskörű, számos ország társadalmi kérdéseit magában foglaló ismertetésén. Érdeme azonban az, hogy az egyazon időszakban más-más országban felmerülő társadalmi kérdések egymásmelletti ismertetése kiválóan alkalmas a párhuzamok megvonására, az általánosításokra. Ezt a feladatot azonban a szerzők nem mindig végzik el. Az 1. pontban a szerzők a francia forradalmat követő restauráció időszakának társadalmi helyzetét elemzik, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Orosz-és Poroszországban. Hangsúlyozzák, hogy a restauráció nem tudta felépíteni azt, amit a „forradalom szétrombolt". Ennek nemcsak technikai, hanem társadalmi akadálya is volt: Az ellenforradalmi osztályok meggyengültek, míg az ún. forradalmi osztályok megerősödtek. Mint Franciaországban, többé-kevésbé más országokban is egy új népes osztály, a szabad kisbirtokos parasztok osztálya született. Másfelől a burzsoázia megerősítette hadállását. A kontinentális zárlat következtében egész Európában a nagyburzsoázia sokkal potensebb volt, mint az előző század végén. Az ipar is túlhaladta a kézműipar fokát, kapitalista formát öltött. A 2. pont körülbelül a bécsi kongresszustól az 1830-as júliusi forradalomig terjedő, mintegy másfél évtized jellegzetes társadalmi vonásait igyekszik bemutatni Olaszországban, Németországban és Franciaországban, míg a 3. főleg Anglia gazdasági ós társadalmi helyzetét tárgyalja ugyanebben az időszakban. Az angol proletariátus harcának, küzdelmeinek és ugyanakkor az államgazdaság válságos helyzetének meggyőző rajzát adja. Azonban a szerzők bizonyos vitatható felfogására vall az a megállapításuk, hogy „nem könnyű a proletárok szenvedéseit enyhíteni, hiszen az állam a napoleoni háború örökségeképpen adósságok terhe alatt nyög, s nem képes csökkenteni az adót, amely minden társadalmi osztályra nehezedik. . ." Az állam vezetői Angliában ebben az időszakban még ügyes politikai manőverként sem tűzték célul ki a proletariátus terheinek csökkentését. Ugyancsak vitatható az az előny, amelyet az angol proletariátus a gyári gyermekmunka védelme érdekében hozott (1819), de a gyakorlatban nem alkalmazott törvényből húzott.. Az írországi nyomornak és okainak leírása kapcsolódik az Angliáról szóló részhez, majd a szerzők megállapítják, hogy a restaurációt követő három évtized Európa szerte az erjedés, a forrongás időszaka volt. A szerzők túltekintenek Európán: a 4. és 5. pontban a latin- és északamerikai államok fejlődését vázolják. Az óceántúli latin világ nagyjából azokat a változásokat tükrözi 1700 és 1815 között, mint az európai kontinens álíamai. Braziliára, e nagy kiterjedésű gyarmatra különösen fontos szerep hárulí, nagy agrárreform szinterévé vált. Brazília kérdését végül is az 1820-as abszolutista-ellenes spanyolországi és portugáliai felkelések oldották meg: Brazília különvált az anyaországtól és szétszakította az évszázados gyarmati kötelékeket. Az észak-amerikai társadalmi helyzetet két tényező befolyásolta: a nyugati expanzió, a „Távol-Nyugat" meghódítása, s az állandó bevándorlás. Ez utóbbi s a federalista kormánynak 1800 és 1820 között hozott törvényei eredményezték végül is az apró paroellarendszer kialakulását.
