Századok – 1957
Tanulmányok - Zsigmond László: A versaillesi békeszerződés életbelépése 270
284 ZSIGMOND LÁSZLÓ vitába száll azzal a váddal, miszerint a szövetségesek az 1919. augusztus 28-án elfogadott határozattal ellentétben járnának el.9 1 Hangsúlyozza, hogy éppen német részről nem tapasztalták azt a jóindulatú magatartást, a kötelezettségeknek azt a teljesítését, amelyet a határozat előfeltételeként jelölt meg. A legutolsó jegyzék dátuma is mutatja, hogy a szövetségesek mindeddig türelmesek voltak, akár a rendelkezések végrehajtásáról, akár a szerződésszegések jóvátételéről volt szó. • A november 24-i jegyzék, mindenekelőtt az utóirat,9 2 világosan mutatta, hogy a szövetségesek (Nagybritannia, Franciaország és Olaszország) türelmének vége szakadt cs minden további huzavonáért Németországot teszik felelőssé. Német részről néhány napon belül megtörtént a reagálás, bár még nem közvetlenül a november 22-i jegyzékre és a november 24-i utóiratra. Mégis a válaszjegyzék hangja és érvelési módja igen figyelemre méltó és előreveti árnyékát az eljövendő és fokozódó nehézségeknek. Visszautasítják azt a vádat, mintha nem tettek volna eleget kötelezettségeiknek és ezzel akadályozták volna a Franciaországban levő hadifoglyok repatriálását. Ami a fegyverszüneti egyezményt illeti, igaztalannak tartják azt a megállapítást, hogy Németország rendszeresen halogatta a fegyverszüneti egyezmény rendelkezéseinek a végrehajtását. Ami a szerződésszegéseket illeti, az elsősorban a szövetségesek részéről történt. Majd eljön az ideje annak — hangzik a válasz —, amidőn nyilvánvalóvá válik, hogy a két fél közül melyik jogosultabb a panaszra.9 3 Kétségtelen, hogy a győztes imperialista hatalmakat, köztük Franciaországot is, a legyőzött versenytárssal szemben nem a jog, az igazság és méltányosság vezette. A versailleSi békeszerződés és végrehajtási módja embertelen és kegyetlen volt és a győztes imperializmus igazi arculatát ország-világ előtt leleplezte. De a legkevesebb joga az ez ellen való tiltakozásnak annak a Németországnak volt, amely egykor a bresztlitovszki és bukaresti békéket diktálta és ahol új erőre kaptak a reakció erői — nem utolsó sorban az Egyesült Államok politikája révén. Nem tudni, hogy a német válaszjegyzék rendkívül magabiztos hangja, Németországnak vádlottból vádlóvá való előrelépése, mennyiben függött össze közvetlenül azzal az utasítással, amelyet ugyanaz nap,november 27-én küldött az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Párizsban székelő amerikai békedelegáció címére.9 4 Lansing külügyminiszter ez alkalommal közölte Wilsonnak azt a rendelkezését, miszerint, tekintettel arra, hogy a békeszerződést a szenátus nem ratifikálta, az amerikai megbízottakat vissza kell vonni mindazokból a bizottságokból, amelyek a békekonferencia határozatai vagy a békeszerződés rendelkezései alapján jöttek létre, — kivéve 91 A Legfelső Tanács 1919. aug. 28-i ülésén Balfour javaslatára elfogadott határozatot 1.: F. R.—P. P. C. 1919. VII. köt. 957. 1. — Hivatalos német körök tudatos iclőhúzási politikájáról — utólagos — beismerést tartalmaznak : Kurt von Lersner: Die Auslieferung der deutschen „Kriegsverbrecher"; Heinrich Schnee: Die deutsche Außenpolitik im Kampf um die Befreiung von Versailles ; Wilhelm Ziegler: Di > deutsche Volksbewegung um die Revision des Versailler Vertrages című tanulmányok a „Zehn Jahre Versailles" c. tanulmánysorozat első kötetében. L.: Zehn Jahre Versailles (Berlin, 1929) I. köt. 15—27., 159—183., 185—203. 1. 92 F. R.—P. P. C. 1919. IX. köt. 318. 1. 93 Ua. IX. köt. 432. 1. 94 Ua. XI. köt. 672—673. 1.
