Századok – 1957
Tanulmányok - Zsigmond László: A versaillesi békeszerződés életbelépése 270
.A VERSAILLES! BÉKESZERZŐDÉS ÉLETBELÉPÉSE 273 Ezzel lezárult a békeszerződés körül folyó diplomáciai bare hosszú szakasza, mely lényegében a szövetséges és társult nagyhatalmak győzelmével végződött. Magyarázata elsősorban abban keresendő, hogy mélyreható, áthidalhatatlannak látszó és nem egyszer szakítással fenyegető ellentéteik ellenére is sikerült Németországgal szemben — kölcsönös engedmények árán — közös álláspontot kialakítaniok és egységes fellépést biztosítaniok. A Legfelső Tanács ülései20 arról tanúskodnak, hogy ha nem is tudtak megegyezni számos kérdésben, mégis — legfelső szinten — egyetértettek abban, hogy Németországot kényszeríteni kell a békefeltételek elfogadására. Amidőn a Legfelső Tanács június 20-i ülésén Foch marsai felhatalmazást kért, hogy abban az esetben, lia a németek megtagadják a békeszerződés aláírását, azonnal2 1 megkezdhesse az előrenyomulást, a nagyhatalmak jelenlevő képviselői, Wüson, Balfour és Clémenceau — teljes egyetértésben — egyhangúlag megadták. A döntő kérdésben, a békeszerződés elfogadtatásában, 1919 nyarán nem sikerült Németországnak megosztania a győztes nagyhatalmakat, — illetve az angol, francia és amerikai imperializmus Lloyd George, Clémenceau és Wilson által képviselt és az adott időpontban hatalmon levő irányzatainak, ha nem is szilárd, de a háború folyamán kialakult koalícióját. Ez a koalíció — többek között — azon a gyakorlaton és tapasztalaton alapult, hogy az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország egyedül nem képes a német imperialista versenytárs legyűrésére és tartós gúzsbakötésére. Ezen megfontolások alapján jutottak Lloyd George, Clémenceau és Wilson arra a következtetésre, hogy a zsákmány elosztásánál is kerülni kell tehát minden olyan lépést, mely teljes szakításhoz, és a mi ezzel egyértelmű, az illető hatalmak elszigeteltségéhez vezethetne. A háború utáni együttműködés jegyében jött létre az a segélynyújtási egyezmény, melynek okmányait 1919. június 28-án irták alá az Egyesült Államok, Nagybritannia és Franciaország képviselői és amelynek értelmében az Egyesült Államok és Nagybritannia kötelezték magukat, hogy ki nem provokált támadás esetén Franciaország segítségére sietnek2 2 . Nem volt véletlen, hogy az egyezmény aláírására a versaiilesi békeszerződés megkötésével egyidőben került sor. Anglia és az Egyesült Államok kötelezettséget vállaltak a versaiilesi békeszerződés alapján létrejött status quo fenntartására. A versaiilesi béke imperialista béke volt. Feladata az volt, hogy Németországot, mint imperialista versenytársat meggyengítse és tartósan függő helyzetben tartsa-. A békeszerződés rögzítette a győztes imperialista nagyhatalmak háborús céljait. Elfogadtatása után csak az volt hátra, hogy rendelkezéseit a gyakorlatban is érvényesítsék.. Július első felében megalakult a Németországgal kötött békeszerződés ellenőrzésére hivatott bizottság2 3 , amelynek tagjai J. F. Dulles. (Egyesült Államok), Eyre Crowe (Nagybritannia), Tardieu (Franciaország), Scialoja (Olaszország) és Otsiai (Japán) lettek. A versaülesi békerendszer gépezete 1919 nyarán — nagyjában és egészében — készen állott, de működése mindenek előtt attól függött, hogy a 20 F. R.—P. P. C. 1919. V. köt. 526—528., 537—540., 674., 702—704.; VI. köt. 501—509., 523—528., 543—551. 1. 21 üa. VI. köt. 551. 1. 22 Ua. Xni. köt. 757—762. 1. 23 Ua. Hl. köt. 14: 1. 18 Századok
