Századok – 1957

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Kiadatlan Görgey-iratok 1849 augusztusából 198

218 PAOH -ZSIGMOND PÁL Aszódnál (a Kis vagy Érsekújvári Dunaág közelében) a 2. hadtest. Ezen felül a komáromi helyőrség a Csallóközzel szemben operált. A Dana jobbpartja. Győr körzetében és magában a városban a 7. hadtest . Pápa körzetében és magában a városban Kmety hadosztálya. A Duna jobbpartján lévő csapatoknak csupán az volt a rendeltetésük, hogy a fővárost és a Dunának attól délre eső szakaszát, valamint az erődített tábort, amelyet Szőnynél a terv szerint újjá kellett építeni9 1 , — megvédjék az osztrákok váratlan támadásától. A támadó műveleteket a Duna balpartján kellett megkezdeni, a Vág­vonal áttörésével. Június 20-án a 2. hadtest — amely még 16-án sikertelenül megkísérelt erőszakos kémszemléje9 2 következtében 5000 főre fogyott — Aszód közelében átkelt az Érsekújvári Dnnaágon, elfoglalta Zsigárdot. Királyrévet és Peredet. Az osztrákok ezen a napon tartózkodtak mindennemű további ellenállástól. A 3. hadtest, a 2. védelme alatt, Negyed közelében átkelt a Vágón és még aznap elérte Peredet ; a hadtest egyharmada a Vág balpartján maradt és Sellyéig a folyó mentén haladt, hogy amikor lehetőség kínálkozik, ezen a ponton átkeljen a másik partra. Az 1. hadtestnek Szered közelében kellett volna parancs szerint átkelnie a Vágón, hogy megkönnyítse a két fentemlített hadtest előnyomúlását. 20-án este megtudtam, hogy Pánjutin hadosztálya, amely az osztrákok erősítésére volt kirendelve, már olyan közel van, hogy részt tud venni a küszöbönálló ütközetben. 2l-re Vártam a támadást, mivel azonban az 1. hadtest Szered közelében nem kelt át a Vágón, 13—14 ezer emberrel pedig túl gyengének éreztem magam az osztrákokkal egyesített hadosztály elleni műveletre, elkerül­hetetlennek láttam a visszavonulást még aznap az Érsekújvári (Kis) Dunaág mögé. A Pozsony-elleni támadó hadműveletnek e kísérlete9 3 meggyőzve arról, hogy Oroszország valóban elhatározta, hogy teljes erővel síkra száll Ausztria érdekében, arra késztetett, hogy az eljövendő műveletek tervét úgy vázoljam fel, hogy a magyar csapatok fő támadásai mindig csupán az osztrák erők ellen irányuljanak, — abból a célból, hogy ezen a módon legalább annak lehetőségét biztosítsuk, hogy valamennyire kielégítő feltételek között egyez­zünk ki. Az Ideiglenes Kormány jóváhagyta ezt a javaslatot, de amikor elérkezett a végrehajtás pillanata, kishitűsége miatt Szegedre menekült, és saját védel­mére oda vonta mindazokat a csapatokat, amelyek nem álltak közvetlenül az én parancsnokságom alatt, — úgyszintén Kmety hadosztályát, amely a Győr alatti ütközetben hagyta magát elvágni tőlem akkor, amikor én Komáromon 91 A Komárom előtti, dunajobbparti erődített tábort április 2G-a, Komárom teljes felszabadítása óta helyreállították, sőt új építkezésekkel — köztük egy erős csillag­sánccal — egészítették ki. 92 Június 16-án voltaképpen nemcsak „erőszakos kémszemlére" került sor, hanem a június 20-i hadművelet első — Görgey távollétében vívott — sikertelen kísérletére (zsigárdi ütközet). 93 A Vág-vonal áttörésére irányuló hadművelet második j — immár Görgey által személyesen vezetett — kísérlete (peredi ütközet) tehát ugyancsak kudarcot vallott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom