Századok – 1956

KRÓNIKA - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Makkai László—Szabolcs Ottó) 841

52 KRÓNIKA tősége van, mint a mezőgazdasági ós ipari kapitalista termelésnek. A magyar árutermelő, középnemesi vezetésű, kapitalista fejlődésnek tehát az általa elnyomott nemzetiségek sorában egy további típus, a kispolgári vezetésű kapitalista fejlődés és nemzettéválás típusa felel meg, mely a kettős elnyomás viszonyai közt sokkal kínosabban és lassabban bontakozik. Ennek a kispolgári nemzetiségi típusnak legfejlettebb példája a megvitatásra kerülő disszertáció tárgya." A fenti kérdés egy másik oldala bemutatásának nagy jelentőségét emelte ki Kovács Endre opponens: a ruszin társadalmon belül saját ruszin nagybirtokos osztály nem tudott kialakulni, ruszin köznemességről sem igen beszélhetünk, a kizsákmányolás gyakorlatilag tehát a magyar, illetve német nagybirtokosok és tisztviselők tevékenységéhez fűződik. Ennek nagyhorderejű következményei vannak a nemzetiségi kérdés kialakulásában. A disszertáció is rámutatott arra, hogy „nincsenek oly nemesek, akik árutermelő mivoltukban a burzsoázia szerepét játszanák, kiknek érdekei egyre jobban összeütköznének a magyar árutermelő nemesség és burzsoázia érdekeivel. Ezért aztán a ruszin nemzetiségi kérdés nem is játszik oly nagy szerepet Magyarországon, mint pl. a szerb, román, szlovák stb. nemzetiségi kérdés. Az osztályelnyomás mellett a nemzetiségi elnyomás aránylag e területen művelhető legveszélytelenebbül és legsikeresebben." így a magyar uralkodó osztályok kizsákmányoló és elnyomó tevékenysége a ruszin nép fejlődósének egyik legfőbb akadályává vált — állapította meg Kovács Endre. A nemzeti nemesség hiányának egy másik következménye — amint ezt a disszertáció is bebizonyítja — az, hogy a ruszin társadalom esetében is, a saját nemesség hiányában, érvényesül a papság vezető szerepe, mely kizsákmányoló réteget képez a nemzetiségen belül. I. Tóth Zoltán ellentmondást látott a disszertáció két, a Mária Terézia-féle úrbérrendezésre vonatkozó megállapítása között. A tanulmány ugyanis egyrészt azt fejti ki, hogy az úrbérrendezés „alapvető változásokat nem okozott a ruszin faluban", másrészt azt állítja, hogy „ugyanaz a reform halálos csapást mért a ruszin társadalom két rétegére", a kenézekre és a taxalistákra, „akik az úrbérrendezés következtében a közönséges jobbágyokkal lettek egyenlővé". Perényi József válaszában amellett foglalt állást, hogy a reform egyenesen rosszabbodást jelentett a ruszin falusi lakosság, a ruszin jobbágyság számára. Mindkét opponens foglalkozott a ruszin értelmiség Oroszországba való emigrálásának kérdésével. I. Tóth Zoltán rámutatott arra, hogy a korabeli román értelmiség azért emigrált a román fejedelemségekbe, mert Erdélyben nem tudott elhelyezkedni, a ruszin értelmiség viszont el tudott ugyan helyezkedni az ország határain belül, de nem saját népén belül, hanem csak magyar, német, lengyel környezetben. Az orosz néphez való vonzódása így könnyebben érthető. A vita során is nyilvánvalóvá vált, hogy itt igen bonyolult problémára tapintottak rá. Kovács Endre hiányolta azt, hogy az Oroszországba emigrált ruszin értelmiség további sorsának és működésének a ruszin népre való visszahatását a disszertáció elhanyagolja. Perényi József szerint a XIX. század elején csapatosan Oroszországba vándorolt ruszin jogászok, orvosok, tanárok stb. észrevehető szerepet nem játszottak a további ruszin fejlődésben. A kandidátusi értekezés egyik jelentős eredménye az uzsora tőke szerepének bemutatása volt. A parasztság kizsákmányolásából és a földtől való megfosztásának hasznából bőségesen kivette részét a Galíciából tömegesen bevándorló uzsorás réteg is, mely szinte megkettőzte a magyar uralkodó osztályok kizsákmányolása miatt amúgy is szörnyű elnyomorodást. Az uzsorások tevékenysége az oka annak, hogy a parasztság differenciálódása során csak gyenge ruszin gazdagparaszti réteg alakult ki. Az uzsora példátlan méretű elburjánzása lehetetlenné tette a rendkívül fejletlen ruszin burzsoáziának, hogy saját hitelszervezetet építsen ki, ahogyan azt a többi nemzetiségek tették. Az opponensek és a hozzászólók, különösen Kniezsa István foglalkoztak a „ruszin" név problémájával is. Megállapították, hogy igen helyesen nevezi Perényi a ruszin népet a saját maga által használt „ruszin", vagy a Kárpátokon túl élő testvérnéphez hasonló „ukrán" névvel, mellőzve a „rutén", „kárpátorosz", „magyarorosz" és egyéb elnevezéseket. * Az eddig vitára bocsátott tizenkét disszertáció a XVII. századtól a kiegyezésig tartó időszak egyes kérdéseit tárgyalja. Vannak köztük olyanok, amelyek egy-egy jelentős, de már viszonylag feltárt kérdést visznek tovább, világítanak meg új módon, s vannak olyanok, amelyek régebbi történetírásunk által elhanyagolt, újonnan felvetett problémákhoz nyúlnak. Ilyeneknek kell tekintenünk a gazdaságtörténeti, parasztságtörténeti ós nemzetiségtörténeti munkákat. A témaválasztás területén azonban szembe-