Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar jobbágypolitikája 1701—1790-ig 69

A BÉCSI UDVAR JOBBÁGYPOLITIKÁJA 1761—J.790-1G 81 Ez utóbbiak kivétel nélkül nem a tárgyhoz szóltak, hanem a legfontosabb teendőnek a parasztok lázongásának elnyomását, engedelmes alávetésüknek katonai eszközökkel való elérését tartották. Csaknem minden egyes felszólalónak a királynő válaszolt, nem egyszer erélyes hangon. Gróf Pálffy Miklós országbíró szerint a parasztokat engedelmességre kell szorítani, „így érné el legbiztosabban őfelsége üdvös és igazságos szándékát, az ország törvényeinek és a kiváltságoknak fenntartását, amelyeket megerősített." A javaslatok aggályt keltenek, mert a törvények előírják, hogy ilyen esetekben hogyan kell eljárni. A királynő azzal válaszolt, hogy a nyugalom helyreállítására megtörténtek az intézkedések. Brunswick mint királyi biztos megfelelő utasításokat kapott. A nyugtalanság azonban éppen nem akadályozhatja meg azt, hogy az uralkodó szolgáival megtárgyalja azokat az intézkedéseket, amelyek a jövőben hasonló bajok elhárítására szükségesek. Az utolsó országgyűlést már szeptemberben bezárhatta volna, ha nem akart volna gondoskodni arról, hogy a parasztok elnyomását az úrbérrendezéssel enyhítsék, „de mivel a rendek hajthatatlansága igazságban gyökerező szándékát megakadályozta, most kénytelen lelkiismeretét más eszközökkel megnyugtatni". Balassa Pál gróf és Grassalkovics Antal gróf, a magyar kamara ehiöke azt hangsúlyozta, hogy a legsürgősebb teendő, a nyugalomnak katonaság útján való helyreállítása. A felbujtókat példásan meg kell büntetni, hogy a parasztokat meggyőzzék arról, hogy a legfelsőbb helyen az a szándék, hogy a „csőcseléket" (Pöbel) elöljáróival szemben engedelmességre szorítsák. A megyéket csak arra kell utasítani, hogy minden eszközt, mely erre a célra alkalmas, híven felhasználjanak. A tárnokmester, gróf Batthyány Ádám nézete szerint a felbujtók elfogása olaj volna a tűzre. Inkább III. Károly, a királynő atyja példáját kell követni, aki 1732-ben egy renitens faluba öt század katonát kvártélyoztatott be, azokat csak lassanként vonta ki onnan a parasztok kérésére. A királynő méltányosnak találta ugyan a felbujtók megbüntetését, de a bekvártélyozás szerinte azt jelentené, hogy meghallgatás és ítélet nélkül büntetnék meg a jobbágyokat. Blümegen államtanácsos, aki nem volt magyarországi nagybirtokos, további királyi biztosok kiküldését tartotta szükségesnek, mert a megyei hatóságok iránt annyira megrendült a parasztok bizalma, hogy ítéleteik végrehajtása is ellenállással találkoznék. A biztosok hivatása volna a királyi rendelkezések kihirdetése, és szükség esetében katonaság alkalmazása. A királynő ekkor felvetette a kérdést, módjában áll-e a királyi biztosnak határozatait a földesurakkal szemben is érvényesíteni. Mikor báró Koller úgy találta, hogy ezt a királyi felhatalmazásnál fogva megteheti, a kancellár, gróf Eszterházy Ferenc hozzáfűzte, de csak,,a megyei hatóság útján",és újból hangsúlyozta a nyugalom helyreállításának sürgősségét. A királynő erre ezt a nyilatkozatot tette : „Ha a parasztokra annyira ránehezedik a teher, hogy a paraszt (aki az elnyomott és ezért menthető), az úriszék ítéletének nem tesz azonnal eleget, úgy méltányos, hogy a földesúr a nyugalom helyreállítása érdekében szintén ideiglenes szabályozásnak vesse magát alá, míg a dolgot kölcsönös méltányosság alapján elintézhetik. A mostani lassú eljárástól, amellyel a földesurak hibájából intézik a dolgot, a paraszt nem várhat igazságot, fi megengedhetné, hogy az úrbéri törvénykezések évekig langyosan elhúzódjanak. De ha a helyzet oly veszedelmes, amint azt minden oldalról iparkodnak állítani, úgy azt hiszi, hogy a földesurak és az ország érdekében 6 Századok