Századok – 1956

SZEMLE - I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631—1648)—(Ism. Bánkuti Imre) 796

SZEMLE 797 következtetést, hogy a majorsági gazdálkodás ebben a században jelentéktelen szerepet játszott a jobbágyságnak földtől való megfosztásában, és nem azonosítható az eredeti felhalmozással. Ott is, ahol a földtől való megfosztás tendenciája jelentkezik a majorsági gazdálkodás érdekében, ennek eredménye nem ,,szabad" munkaerő létrejötte volt. Ennek megállapítása és ezzel kapcsolatban Pach Zsigmond Pál koncepciójának2 — habár igen óvatos — korrekciója a könyv egyik fő eredménye. Annál meglepőbb tehát Makkai Lászlónak az a következtetése, amelyet a bevezetés végén von le : ,,. . . az eredeti tőkefelhalmozás kezdő lépései már a XVII. század első felében erőteljesen jelentkeznek a magyar társadalmi fejlődósben . . ." (73. old.) Ez ellentétben áll az általa előzőleg felsorolt tényekkel is, és semmiképp sem állja meg a helyét. A földdel való ellátottságnál sokkal fontosabb, mondhatni döntő hatást gyakorolt a jobbágyság rétegződésére az igás állatok megoszlása. A szántóföld megműveléséhez elengedhetetlenül szükséges igaerő megoszlása vidékenként más és más képet mutat. A Rákóczi-birtokok egészére nézve azonban általánosságban megállapítható : ,,a telketlen jobbágyok aránylag kis számához képest magasnak mondható a marhátlan jobbágyok arányszáma : Erdélyben 26%, Magyarországon pedig 43%. De ha hozzávesszük ehhez az 1 — 4 igásállattal bíró, tehát önálló szántógazdálkodásra képtelenek számát (56, ill. 42%), akkor kiderül, hogy a jobbágyoknak több mint 80%-a nem rendelkezett teljes értékű ekefogattal. Más oldalról ez azt jelenti, hogy az igásállatoknak mintegy a fele a 20%-ot sem kitevő önálló gazdák kezén koncentrálódott, ezek közül is az 5% körüli legtehetősebbek (akik egyenként több mint 8 igásállattal rendelkeztek) az igaerőnek közel negyedrészét birtokolták" (38. 1.). Különösen éles. ez a megoszlás a mezővárosokban, míg a falvakban kisebb. A föld és az igásállatállomány megoszlása közti különbség nemcsak azt bizonyítja, hogy a parasztság egyes rétegei jelentős árutermelést folytattak, hanem azt is, hogy a parasztságon belül megjelenik a kizsákmányolás egy bizonyos formája : az igával rendelkező gazdag parasztok kiuzsorázzák à teljes igával nem rendelkező jobbágyot. Hogy ez milyen formában történt, még tisztázandó kérdés. Egyenlőre nem-látszik valószínűnek, hogy bérmunka formájában, leglábbis Oroszország példája alapján nem, ahol a bérmunka a XVIT. században a parasztgazdaság életében egészen csekély és alárendelt szerepet játszott.3 (Bár nálunk a mezővárosokban más a helyzet : ezekben a termelőeszközök előrehaladottabb koncentrációja és a jobbágyi viszony meglazulása következtében a bérmunka sokszor igen jelentős helyet foglalt el.) De egészében levonható a következtetés : a parasztság árutermelésének jelkutatásával eddig éppúgy adós történetírásunk, mint a parasztság egyes rétegei között kialakuló kizsákmányolási viszonyok vizsgálatával. (A kettő természetesen nem választható el egymástól.) A tanulmány ezután a mezőgazdasági árutermelés másik, sokkal inkább ismert faktorát, a majorsági gazdálkodást veszi vizsgálat alá. Az allodiális gazdálkodás jellegé' vei kapcsolatban legfontosabb kérdés a bérmunka szerepe. Makkai kb. 100 főre teszi a Rákóczi-birtokok majorságain dolgozó cselédeket ós egyéb állandó bérmunkásokat. (Megjegyzendő : a birtokok lakosságának összlétszáma meghaladja a 100 000 főt.) Nem kétséges, hogy a majorsági gazdálkodással és főleg a szőlőműveléssel kapcsolatban a XVII. század közepén fennáll a bérmunka. Kérdés azonban, hogy ez a szórványosan megjelenő bérmunkaviszony milyen jellegű volt és mi lett a további sorsa. Először is megállapíthatjuk, hogy teljesen alárendelt szerepet játszott a robothoz képest és egyáltalán nem nevezhető ,,szabad"-nak, hiszen a bérmunkából élők túlnyomórészt legalább annyira jobbágyok még (továbbra is földesúri fennhatóság alatt állanak, gyakran jobbágyföldjük is van stb.), amennyire bérmunkások. De talán még érdekesebb és döntőbb az ekkor fellelhető bérmunka fejlődési iránya : nem szélesedik, nem bontakozik ki, hanem inkább csökken. Nemcsak a gazdasági utasításokból tudjuk azt, hogy a földesurak a bérmunkának a jobbágymunkával való helyettesítésére törekedtek és csak a legkényesebb munkát (szőlőművelést stb.) végeztették továbbra is fizetett munkásokkal. Fontosabb bizonyíték ennél az, hogy a mezőgazdasági termények felvevő piaca a XVII. század folyamán lényegesen nem bővült, így nem is vált szükségessé a termelékenyebb bérmunka alkalmazására való fokozott áttérés. Szerintem a bérmunkaviszony kibontakozását gátló tényezőket erőteljesebben kell hangsúlyozni, hogy ne értékeljük túl a bérmunka ekkor már kétségtelenül — de esetenként évszázadokkal előbb is — meglevő formáinak jelentőségét és szerepét. 1 Ld. a Magyar Gazdaságtörténeti Szemlében közölt gazdag anyagot. ! Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Bpest Í952. 3 Z. A.Oyrizko: A bérmunka a XVII. századi paraszti gazdaságban. Voproszi Isztorii, 1953. 10. sz. 86-89. 1. 19*