Századok – 1956

SZEMLE - Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. II. köt. 1892—1900 (Ism. Tóth Ede) 789

790 SZEMLE elnyomó politikája a maga brutalitásában, erőszakos egysíkúságában, amely igyekszik meggátolni minden önálló kulturális, gazdasági, politikai, sőt egyházi nemzetiségi mozgalmat. Számos irat leplezi le a Bánffy-kormány csendőreinek vérengzését, gyakran, jelentéktelen helyi jellegű megmozdulások alkalmával is. A miniszterelnökségi iratokból kirajzolódik a kormánynak a Bach-korszakra emlékeztető megfigyelőhálózata, amelynek segítségével a nemzetiségi mozgalom ós vezetőinek minden lépését figyelemmel kísérték s e hálózat központjának, a Bánffy által létesített nemzetiségi ügyosztálynak a tevékenysége. A kormányzat kémhálózata különösen a nemzetiségi mozgalmak külföldi és munkásmozgalmi kapcsolataira ügyelt éberen. A kormány emellett igyekezett a nemzetiségi mozgalom bizonyos erőit céljaira felhasználni. Számos irat derít fényt Bánffy és a szász országgyűlési képviselők paktumára ós annak következményeire, a magyar kormányt kiszolgáló nemzetiségi egyházi vezetők tevékenységére. Nagy teret szentel Kemény azoknak az iratoknak is, amelyek a magyar kormány önkényeskedésót mutatják be a nemzetiségi egyházak autonóm belső életét illetően, amely pl. a szerb görögkeleti egyház vezető szerveinek működését évtizedekre megbénította. Nagyon jellemzőek azok, a román nemzetiségi mozgalommal kapcsolatos iratok is, amelyek azt mutatják be, hogy az osztrák politikai vezetőkörök hogyan támogatták a magyar kormányt a nemzetiségek jogos követeléseinek sorozatos elutasításában. Az iratok és Kemény hozzájuk fűzött, tényekre alapított megjegyzései megmutatják azokat a titkos rugókat is, amelyek időnként a legsovinisztább magyar politikusokat is baráti gesztusokra késztették barátságtalan céljaik elérése érdekében (pl. Tisza István nagyváradi nyilatkozata és romániai olajérdekeltsége, vagy a romániai Sturza-kormány hatalomra kerülésével kapcsolatos osztrák diplomáciai lépések és Bánffy baráti hangú nyilatkozata közötti összefüggések). Számos irat mutatja be a magyarországi választójogi rendszer hátrányos következményeit a nemzetiségekre vonatkozólag, azokat a választási machinációkat, amelyek lehetetlenné tették Magyarországon a nép és így a nemzetiségi tömegek képviseletét is. A nemzetiségeket választójoguktól megfosztó törvény alapján összehívott országgyűlés összetétele nem volt alkalmas arra, hogy demokratikus, a nemzetiségi elnyomást enyhítő törvényeket hozzon, hogy az 1868-as liberális Eötvös —Deák-féle nemzetiségi politika programjának pozitívumait valóra váltsa. A nacionalista, soviniszta hullám, amely a 80-as években mindinkább elárasztotta a magyarországi politikai életet, a XIX. század végén viharosabbá vált, az országgyűlés tárgyalásain a nemzetiségi kérdéstől egészen messze eső területeket is felkavart. AII. kötet iratai kitűnően mutatják a kormánypárt és az ellenzéki pártok versengését, amint egymást túllicitálják a nacionalizmusban, a magyar uralkodó osztályok hegemóniájának fitogtatásában. Ugrón Gábor függetlenségi pártvezér pl. azért helytelenítette az Ausztriával való szövetséget, mert emiatt nem érvényesülhet eléggé a nemzetiségekkel szemben a magyar szupremácia (151. 1.). Ez az az évtized, amikor a magyar uralkodó osztályok tudatában pártállásra való tekintet nélkül megkövesedik a sovinizmus. A magyar és más nemzetek között minőségi különbséget látnak. Pl. amikor 1893-ban Ferenc József Borossebesen a nemzetiségek békés együttélésének lehetőségéről nyilatkozott, a függetlenségi párt vezetői ez ellen a legélesebben tiltakoznak, nem azért, mert az uralkodó nem mutatott rá azokra az okokra, amelyek ezt a kormányzat részéről lehetetlenné teszik, hanem azért, mert a nyilatkozat nem fejezte ki, hogy a „magyar faj mint államalkotó és összesítő tényező áll a többi fajok fölött", s ezzel a magyart is „nemzetiséggé" degradálta (173. 1.). Ezekben az években teljesednek ki az 1868-as nemzetiségi törvény negatívumai, amelyek a törvényadta lehetőségektől is megfosztják a nemzetiségek politikai, kulturális és vallási törekvéseit. Az „egy politikai nemzet" cleáki fogalma a század végére egy nemzetileg is egységes magyar birodalom lázálmává terebélyesedik, s a nemzetiségi jogok semmibevétele odáig fajul a kormány részéről, hogy belügyminiszteri rendelet jelenhet meg, amely minden nemzetiségi alapon való szervezkedést megtilt, amire az 1868-as nemzetiségi törvény még módot adott. A nemzetiségi pártok gyűléseit sem engedélyezik, vezetőiket a kormány áüandó megfigyelés alatt tartotta. Ez az évtized a nemzetiségi sajtó és politikai perek évtizede. A kormány nemcsak olyan jelentős politikai nyilatkozatokat torol meg vaskézzel, mint a román Memorandum, hanem családi sírboltok felszentelését is, intim baráti megnyilatkozásokat is csendőrökkel akadályoztat meg, ha nemzetiségpolitikai vonatkozásúaknak minősíthetők. A kor törvényhozásának egyik legjellegzetesebb nemzetiségpolitikai vonatkozású törvénye a község- és helynevekről szóló 1898 : VII. tc. A törvény a modern postaforgalom és közlekedés elemi feltételét, a helynevek egységesítését volt hivatva megoldani, azonban a kor uralkodó köreinek sajátos nemzetiségi szemlélete szinte természetesnek fogja fel, hogy a helynevek hivatalos megállapítása