Századok – 1956
SZEMLE - Szlolovjev;A. V.: L'influence du droit byzantin dans les pays orthodoxes (Ism. Moravcsik Gyula) 766
766 SZEMLE a legtöbb esetben a római eivitas helyébe lépnek. Kivétel csak az Eifel és Hanegau. Nyilván későbbi települési területek. A rajnai tartományokban a kontinuitás nemcsak a civitasokra vonatkozik, hanem a castellumokra is. Viszont a villa-rendszer minden bizonnyal széttört. A mai Franciaország területén (Belgium déli részein is) a kontinuitás számára a településtörténeti helyzet általában jóval kedvezőbb. Természetesen különbséget kell tenni az erősebben romanizált Dél (Aquitania és Provence) és a Romania és Germania között nyelvhatárul ós szűrőül szolgáló Észak (a Loire fölött) között. De még itt is különböző zónákat lehet megállapítani. Legszélsőbb és legészakibb a teljesen germanizált Rajnavidék lenne, ettől beljebb, a Maastricht — Trier —- Mosel — Metz — Vosges vonaltól délre és nyugatra terült el a meroving birodalom magvát, a királyi birtokokat és székhelyeket magába foglaló vidék. Itt a kontinuitás megőrzésének figyelemreméltó feltételei voltak. Nagyban-egészben megmaradt a gall-római lakosság, az egyházi szervezet, a kósőantlk városok, a szenátori nemesség is. Erősebb germanizálás csak e terület szélein, Metztől Lüttichig, Beauvaistól Noyonig következett be. Ehhez a területhez csatlakozott az igen erős kontinuitású, Nyugat- és Dél-Gallia. Itt a későantik társadalom és gazdasági élet minden lényeges elemét megtaláljak : az egyházi szervezetet, a szenátori rendet, a kúriát és a városi defensorokat, ezeknek oklevéladó működésével együtt, a eivitast, mint az egyházi és közigazgatási egységet, a szoros kereskedelmi kapcsolatokat a Földközi tengerrel. A későantik birodalom egyháziarisztokratikus városköztársaságai is tartották magukat az egészen déli részeken és még a Franciához csatlakozó Loire-vidéken is megjelennek a kritikus történelmi helyzetekben (pl. 700 körül) az önvédelem autonom helyi szerveiként. A római tartományi beosztást Aquitania és Provence meg tudta őrizni, az utóbbi még a tartományi igazgatás szervezetét is. De ez már nem tartott soká. A VIII. századi szaracén betörések Dél-Galliát súlyosan megviselték, és védelmet csak az újra megerősödő, most már karoling Franciától várhatott. Ezt meg is kapta, de nagyobb árért, mint amit a gall-római főnemességnek a gótok ós burgundok ellenében nyújtott védelem fejében a Merovingoknak kellett fizetniök. A frankok most lesznek Aquitania, a Rhőne-völgy és Provence urai. Ewig szerint a középkor itt csak most kezdődik igazán, de Európa minden más országánál gazdagabb római tradíciók alapján. Űgy látszik, mintha a kontinuitás foka a „nemzetek" kialakulásához is kritérium lenne. Északról délre így jelenik meg a germán alemann és bajor, a gall-római-frank (francia), és délen a csaknem egészen rómainak maradt aquitân-provençal. Ezek őrizhettek bizonyos ideig egyes kontinuitásos elemeket, de a rómaiakkal már nem voltak azonosak. A történelem már nem a Birodalomban, hanem az országokban és tartományokban folyt tovább. MF.ZEY LÁSZLÓ A. V. SZOLOVJEV: L'INFLUENCE J)U DROIT BYZANTIN DANS LES PAYS ORTHODOXES (Itcl. VI. Suppl. 599—650. l.)j A bizánci művelődésnek a kelet-európai népekre gyakorolt hatására vonatkozólag sok részletkutatás történt, de a kérdésnek összefoglaló feldolgozásával, Bizánc világtörténeti szerepének egységes képben való megvilágításával még mindég adós a tudomány. Szolovjev referátuma e hatás egyik ágáról, a bizánci jog befolyásáról igyekszik összefoglaló képet adni azoknak a részletkutatásoknak az alapján, amelyeket részben — főleg a szerb jogtörténetre vonatkozólag — maga végzett. Hangsúlyozza, hogy a római jognak a nyugat-európai népekre gyakorolt hatása már alaposan fel van tárva, ezzel szemben az a befolyás, melyet a bizánci jog a kelet-európai és részben az ázsiai népekre gyakorolt, a maga egészében még alig nyert megvilágítást, s e téren mindeddig semmiféle jelentősebb feldolgozás sem jelent meg. A szerző a bizánci jogfejlődés és jogkodifikálás történetének és az idevonatkozó forrásoknak rövid áttekintése után sorra veszi az egyes, Bizánccal szorosabb kapcsolatban levő s a bizánci művelődés érdekszférájába tartozó orthodox országokat, Bulgáriát, Szerbiát, Romániát, Oroszországot, Örményországot és Grúziát (Görögországot szándékosan mellőzi, a kérdés megvilágítását görög szakemberre bízza). Kimutatja, hogy
