Századok – 1956
SZEMLE - Heuss; Alfréd—Aymard; André: La monarchie hellénistique (Ism. Borzsák István) 753
SZEMLE 753 attól, hogy a következő báb tuppUu kifejezést ,,egy bizonyos ideig" vagy Assur-dugul „utolsó évének halála után eső része" értelemben fogjuk is fel. így egyelőre még mindig a rövid időrendnek az az Albright által képviselt változata látszik legvalószínűbbnek, amely Hammurapi uralkodási idejét 1728— 1686-ra teszi. HARMATTA JÁNOS ALFRED HEUSS (GÖTTINGEN) — ANDRÉ AYMARD (PARIS, SORBONNE) : 1. V MONARCHIE HELLÉNISTIQUE (Relazioni, II. 199—234. 1.) Heuss előrebocsátja, hogy beszámolója („Ursprung und Idee": 201 — 213. 1.) abrupt és nem is végleges fogalmazvány. Ettől még gyümölcsöző lehetne a kongresszusi akták tanulmányozói számára, ha mondanivalója olyan volna. Maga a szerző „Bericht"nek minősíti vitaindító előadását, tehát tájékoztatni akarta hallgatóit a kérdés állásáról. Kérdezhetnők persze, hogy lehet-e vitázni a hellénisztikus monarchia „eredetéről és eszméjéről", ha a hellénizmus fogalma tisztázatlan marad. Ez pedig nem csupán forrásaink hézagosságán múlik : bizonyos alapvető tények ismeretesek, a forrásanyag állandóan nő, tehát a hellénizmus megítélése nem szükségképpen szubjektív. Abban egyetérthetünk az előadóval, hogy több a probléma, mint amennyire pillanatnyilag válaszolni tudunk. Heués következetesen „politikai hellénizmusról" beszél és a két Dionysios szicíliai tyrannisât, a görögországi és kisázsiai uralkodókat, valamint Philippos monarchiáját a „hellénisztikus monarchia genuin megnyilatkozásainak" tekinti. Ugyanakkor a Szicíliában és Kis-Ázsiában megfigyelhető politikai formákat az V. századból eredezteti, Makedonia fejlődése pedig szerinte nem jellemző általában a görög történetre. Mintha a porosz Droysent hallanók, amikor Heuss a IV. században csak Philippos hegemóniára irányuló törekvését minősíti ,,hellénisztikus"-nak. A század általános hegemónia-kísérletei magyarázat nélkül maradnak. A 338. óv azért oly lényeges „hellénisztikus dátum", mivel Chairóneia a közvetlen előfeltétele a perzsa birodalom meghódításának, Alexandros működésének. Alexandros előtt nincs hellénisztikus monarchia, de azért Alexandros ós a diadochosok tette sem creatio e nihilo. Mihez kapcsolódtak tehát ? Alexandros monarchiája (és általában valamennyi hellénisztikus monarchia) a perzsa birodalmi szervezet évszázados hagyományaira épült fel. Heuss a kontinuitást a következőkben fedezi fel : az alattvalók szempontjából változatlanul csak idegen uralomról, fegyveres erőszakról beszélhetünk ; a lakosság tömegeinek társadalmi ós politikai szervezeti formái jórészt változatlanul maradtak ; messzemenőleg megvolt a folytonosság a templomi birtokok és a helyi uralkodók tekintetében is. A makedón hagyományoknak mindezzel szemben sokkal szerényebb szerep jutott. A hellénisztikus monarchia görögországi előzményeit Heuss a tyrannisban látja, mindenesetre azzal a megszorítással, hogy a tyrannis egy polisra korlátozódott, tehát a „klasszikus" tyrannis inkább csak Szicíliában fejlődhetett a hellénisztikus monarchia sajátos válfajává, de bizonyos joggal ide sorolhatjuk a korai-Pergamont is. A hellénisztikus monarchia tehát csak részben vezethető vissza a múltba, eg'észben véve „a rendkívüli helyzet terméke. . . Lényegében a görög élet új produktuma (207 : Neuschöpfung des griechischen Lebens), és innen vette azokat az erőket, melyeknek kipróbálására addig nem nyílt alkalom." Ennek az általánosságban hagyott megállapításnak szemléltetésére Heuss a Ptolemaios-birodalom bürokratikus államigazgatását hozza fel, „amely elképzelhetetlen a görög nép értelmi képességei nélkül, addig azonban mégsem alakult ki'^. A hellénisztikus monarchia ideológiája — Heuss szerint — nem ad hoc képződmény, hanem már a monarchiák megszületésének pillanatában rendelkezésre állott. Összetevőit a szerző a peri basileias-irodaIomban, a szofisztika teljesítményeiben, a demokráciának az V. század óta szóhoz jutó és a peloponnésosi háború után a gyakorlatban is beigazolódó filozófiai bírálatában pillantja meg. Ezekkel az előzményekkel szemben Heuss az új mozzanatot abban fedezi fel (208. 1.), hogy „a reflexió révén és ontológiailag megalapozott erkölcsi fogalom kiszorította a szofisták politikai és etikai redukcióit, másrészről azonban a fennálló emberi intézmények (a nomos) relativizálása megmaradt". így bontakozhatott ki az erkölcsi ideállal együtt a politikai is, így rajzolódott ki az elmélet alapján az eszményi király (a platóni basilikos anér) és a
